HUN ENG
Nyitóoldal
Nyitóoldal Bemutatkozás Szakmai tevékenység Hírek Fotó- és videógaléria Kapcsolat A Kárpát-haza Őrei Egyetlen magyar sincs egyedül!
Nyitóoldal > Hírek > Ki a Király? – XII. Lendület ...

Ki a Király? – XII. Lendület Ifjúsági Találkozó Kárpátalján

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet közös szervezésében tizenkettedik alkalommal került megrendezésre a Lendület Ifjúsági Találkozó 2016. július 2-án Tiszapéterfalván. A kárpátaljai magyar református ifjúsági közösség megerősítését és a keresztyén értékrend átadását célul kitűző eseményen közel 2000 fiatal vett részt. 

A Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ) Kárpátalja egyik legnagyobb és legtöbb fiatalt megmozgató ifjúsági szervezete, mely az elmúlt 11 évhez hasonlóan idén is megrendezte legjelentősebb programját, a Lendület Ifjúsági Találkozót. A rendezvénynek ezúttal a tiszapéterfalvi vidámpark adott otthont, ahová Kárpátalja minden szegletéből érkeztek fiatalok.

Az ifjúsági találkozó Zán Fábián Sándornak, a Kárpátaljai Református Egyház (KRE) püspökének az áhítatával kezdődött, majd Nagy Béla, a KRE főgondnoka, Schanda Tamás János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára, Fejes Norbert, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet munkatársa és Szontágh Szabolcs, a Magyarországi Református Egyház Zsinati Irodájának vezetője is köszöntötte az egybegyűlteket. A Lendület fő előadója Sóskuti Zoltán budapesti lelkipásztor volt, aki az esemény mottójaként szereplő „Ki a király?” címmel tartott előadást a fiataloknak.

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökének, Szász Jenőnek az üzenetét Fejes Norbert tolmácsolta a résztvevőknek. Köszöntőjében elmondta, hogy a KRISZ kárpátaljai magyar fiatalok körében végzett rendkívül aktív munkája, missziója a közösségépítés terén szorosan összefügg az Intézet célkitűzésével, hiszen kezdeményezéseik – így a mostani ifjúsági találkozó is – a szülőföldön való megmaradást és a magyar humánvagyon megerősítését, gyarapodását szolgálják. Így folytatva a 2015-ben, a II. Tóháti Keresztyén Sportnap megrendezése alkalmával megkezdett sikeres együttműködést a Nemzetstratégiai Kutatóintézet 2016-ban is partnere lesz a KRISZ több programjának. Szavaival élve ugyanis „… ha a magyar fiatalokra építünk, akkor a magyar jövőt építjük!”

A délelőtti kötött program után a fiatalokat ebéd és a délután folyamán számos színes program várta, így többek között koncertek, kézműves foglalkozások, ügyességi játékok, szórakoztató programok, műhelymunkák, valamint a helyi vidámpark nyújtotta szórakozási lehetőségek. A délutáni záró igehirdetést Mikló István Boldizsár erdélyi lelkipásztor tartotta.

A Lendület Ifjúsági Találkozót követően a Nemzetstratégiai Kutatóintézet az augusztusban megrendezésre kerülő KRISZ Nyári Tábor és a III. Tóháti Keresztyén Sportnap szervezésében működik majd közre. 

Hírek
2020. június 25.
Jankovics Marcell Trianon című kiállításának tárlatvezetésén vettek részt a Nemzetstratégiai Kutatóintézet munkatársai

A kiállítás 2020. június 24-én nyílt meg a nagyközönség előtt, ennek apropóján Tóth Norbert, a kiállítás - s egyben a Kárpát-haza Galéria állandó - kurátora tartott tárlatvezetést a Nemzetstratégiai Kutatóintézet munkatársainak.


2020. június 5.
Trianoni megemlékezések Budapesten és Székelyudvarhelyen

A nemzeti összetartozás erősítése jegyében a Nemzetstratégiai Kutatóintézet munkatársai 2020. június 4-én az I. világháborút lezáró – és a magyar történelem talán legfájóbb eseményének számító – trianoni békeszerződés aláírásának 100. évfordulójáról emlékeztek meg Budapesten és Székelyudvarhelyen.


2020. június 4.
Az első világháborút lezáró békeszerződések mai megítélése magyarországi középiskolákban; történelemtanárok és diákok Trianonról – 100 évvel Trianon után

2020. június 4., 16.32 óra. Órára pontosan száz esztendő telt el azóta, hogy Benárd Ágost népjóléti és munkaügyi miniszter és Drasche-Lázár Alfréd párizsi magyar nagykövet kézjegyével látta el az I. világháborút lezáró trianoni békediktátumot. E szerződés alapjaiban változtatta meg a Szent Korona országainak arculatát: új határokat húzva utódállamokat hozott létre, és új politikai alapokra helyezte a magyarság és a Kárpát-medence más népeinek együttélését.


összes hír >>

EFOP-1.12.1-17-2017-00003 - „Makroregionális kutatások a Kárpát-medencében a közösségfejlesztés és társadalmi felelősségvállalás megerősítése érdekében”

Kárpát-Haza Fejlesztési Hálózat
Kárpát-Haza Őrei
Kárpát-Haza Galéria
Nyitóoldal Kapcsolat
Bemutatkozás Adatvédelmi tájékoztató
Szakmai tevékenység Impresszum
Hírek Oldaltérkép
Fotógaléria