Vissza

Nemzetstratégiai Kutatóintézet

Nyitóoldal > Kárpát-haza Galéria > Rendezvények 2016 > Boldogasszony kiállítás - Szováta

Boldogasszony kiállítás - Szováta

Az erdélyi Sóvidék híres fürdővárosában, Szovátán, 2016. július 10-én nyílt meg a Kárpát-haza Galéria „Boldogasszony” tárlata. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet által 2015 májusában Budapestről indított kiállításnak a Maros-megyei település a tizennegyedik állomása. A Teleki Oktatási Központban látogatható tárlat a Kárpát-medence és a diaszpóra kiemelkedő 55 magyar művészének Boldogasszony ábrázolásait mutatja be. 

„Öröm mindannyiunk számára, hogy Szovátára is megérkezett a kortárs művészek Boldogasszony ábrázolásait bemutató kiállítás. Jó helyre és jó időben érkezett, hiszen a Teleki Oktatási Központ nyaranta a Bolyai Nyári Akadémia több pedagógus-továbbképzőjének és táborának helyszíne, így számos tanár és diák láthatja a csodálatos alkotásokat ”– fogalmazott Szolláth Hunor, Teleki Oktatási Központ igazgatója, köszöntve ugyanakkor a jelenlévő Kuti Dénes szovátai kiállítóművészt.

Péter Ferenc, Szováta leköszönő polgármestere és a Maros Megyei Közgyűlés új elnöke, valamint Fülöp László Zsolt újonnan megválasztott polgármester köszöntőikben örömüket fejezték ki, hogy az elmúlt hónapban a Boldogasszony kiállítás megnyitója a fürdőváros második kulturális eseménye, emelve a megye legjelentősebb turisztikai központjának jelentőségét, ahol jelenleg is számos kül- és belföldi fürdővendég tartózkodik.

Köllő Tibor szovátai római-katolikus plébános Szűz Mária egyetemességét és a Mária-kultusz jelentőségét emelte ki, amely túlmutat a római-katolikus teológia és egyházi élet határain, hangsúlyozva, hogy a Mária-kultusz korábbi megnyilvánulásai mellett a mariológia, „Szűz Mária-tudománya” egyre jelentősebb helyet kap a teológiai traktátusok között, hiszen Mária kulcsfontosságú szerepe az üdvösségtörténetben vitathatatlan. Köszöntőjében kiemelte, hogy a Boldogasszony pogány elemeit népünk beépítette Szűz Mária keresztény tiszteletébe.

Dr. Puskás Attila, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet egyházügyi referense a kiállítás szovátai aktualitását hangsúlyozva és a jézusi só hasonlatot idézve kiemelte: „Nekünk, Kárpát-medencében élő magyaroknak az az értékrend ad „ízt”, amely Nagy János kiállítóművész szavaival élve „az élet szentsége, a szépség, a jóság, az igazság, a hűség, a boldogság és a hazaszeretet”. Ez a hiteles keresztény „íz” a mai Európának nem esik jól, mindenféle más ízeket szeret, amelyek nekünk nem ízlenek.” A sóvidéki kősó királyi monopóliumként évszázadokon át a Kárpát-medencében élő családok asztalára került, összekötve a nemzet tagjait, és az összetartozás eszméjét tudatosítja bennünk is, amelynek a Boldogasszony égi vigyázója.

A megnyitón Tóth Norbert, a kiállítás kurátora vázolta a kiállítás születésének körülményeit és jelentőségét a Kárpát-medencében szétszóródott nemzet számára, méltatva a kiállítóművészek alkotásait.

A kiállítás augusztus 8-ig megtekinthető a Teleki Oktatási Központban.


Kárpát-haza Galéria
Rendezvények 2019
Zászkaliczky Ágnes kiállítása a Kárpát-haza Galériában
Debrecenben a Boldogasszony kiállítás
Kalló László erdélyi festőművész kiállítása
Sándor Laura délvidéki képzőművész kiállítása
Fodor Péter természetfotós kiállítása a Kárpát-haza Galériában
Vass Mária-Magdolna kiállítása a Kárpát-haza Galériában
Kaposváron a Boldogasszony kiállítás
Kiss Márti felvidéki festőművész alkotásai a Kárpát-haza Galériában
Hrabár Natália kárpátaljai keramikus és grafikusművész kiállítása
Dikun György kárpátaljai festőművész kiállítása
Id. Hidi Endre kárpátaljai kerámiaművész kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Veszprém
Rendezvények 2018
Pesti Emma kiállítása
Boldogasszony Kiállítás - Esztergom
Szűcs László kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Miskolc
Könczey Elemér karikaturista kiállítása
Kárpát-haza Galéria Alkotótábor – Zeteváralja-Deság, Erdély
Deák Barna és Deák M. Ria kiállítása
Fazakas Tibor kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Szombathely
Albert Levente kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Częstochowa
Berze Imre kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Szeged
Xantus Géza kiállítása
Márton Árpád kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Székesfehérvár
Angyalossy Sándor kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Győr
Villásek Tibor kiállítása
Veres Ágota kiállítása
Rendezvények 2017
Ferdics Béla kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Bécs
Boldogasszony kiállítás - Krakkó
Sagmeister Laura kiállítása
Lőrincz Zsuzsa kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Kassa
Klisza János kiállítása
Göntér Endre kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Komárom
Balázs József kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Ipolyság
Bekay Nagy Maya kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Munkács
Nagy Péter kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Pélmonostor
Ádám Gyula kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Pancsova
Glück Gábor kiállítása
Szocska László kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Zenta
Réti János kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Magyarkanizsa
Rendezvények 2016
Boldogasszony kiállítás - Nagyvárad
Bocskay Vince kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Szatmárnémeti
Vargha Mihály kiállítása
Szabó Ákos kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Temesvár
Bartusz György kiállítása
Jánváry Zoltán kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Kolozsvár
Soltész István festőművész kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Szováta
Iváncsó András festőművész kiállítása
Kosztándi Jenő és Kosztándi B. Katalin festőművészek kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Marosvásárhely
Boldogasszony kiállítás - Tusnádfürdő
Micska Zoltán Kiállítása
Matl Péter kiállítása
Boldogasszony-kiállítás Székelykeresztúron
Torok Melinda kiállítása
Boldogasszony-kiállítás Szentegyházán
Sinko Szabina kiállítása
Boldogasszony-kiállítás Kézdivásárhelyen
Rendezvények 2015
Zsáki István kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Székelyudvarhely
Lázár Tibor kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Sepsiszentgyörgy
Lipcsey György kiállítása
Tóth Tímea kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Gyergyószentmiklós
Kákonyi Csilla kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Gyimesfelsőlok
Duncsák Attila kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Csíkszereda
Boldogasszony kiállítás - Beregszász
Léphaft Pál kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Ungvár
Szabó Ottó kiállítása
Boldogasszony kiállítássorozat megnyitó rendezvénye, Budapest
Bokotej András kiállítása
Mezei Erzsébet kiállítása
ifj. Habda László kiállítása
Kopriva Attila kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Kiállító művészek
Kortárs Magyar Művészet 2014
Rendezvények 2014
Páll Lajos kiállítása
Kusztos Endre kiállítása
Jakobovits Miklós kiállítása
Magyar László kiállítása
Szajkó István kiállítása
Sipos László kiállítása
Király Ferenc kiállítása
Penovác Endre kiállítása
Vinczeffy László kiállítása
Erfán Ferenc kiállítása
Nagy János kiállítása
Kuti Dénes kiállítása
BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ
Nyitóoldal, Kapcsolat, Bemutatkozás, Adatvédelmi tájékoztató, Szakmai tevékenység, Impresszum, Hírek, Oldaltérkép, Fotógaléria

Minden jog fenntartva. Nemzetstratégiai Kutatóintézet © 2019