Vissza

Nemzetstratégiai Kutatóintézet.

Nyitóoldal > Hírek > A magyar nemzet kollektív lelki erejének ...

A magyar nemzet kollektív lelki erejének a helyreállítására is szükség van

2016. október 13–15. között került sor Csíksomlyón a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Károli Gáspár Református Egyetem szervezésében a Kárpát-medencei Magyar Lelki Segítő Szolgálat II. Hálózatépítő Konferenciájára. 

A több mint 150 erdélyi, anyaországi, felvidéki és kárpátaljai résztvevőt az NSKI részéről Molnár György igazgató köszöntötte. „Mivel a XX. századi történelem darabokra törte nemzeti lelki azonosságunkat, ezért a magyar nemzet kollektív lelki erejét is helyre kell állítanunk” – emelte ki az igazgató, hozzátéve, hogy nemzetstratégiai jelentőségű feladattal állunk szemben.

Dr. Grezsa Ferenc, a KRE Pszichológia Intézet központvezetője, egyetemi adjunktusa, a Magyar Lelki Segítő Szolgálat hálózatba szervezésének elindítója beszámolt a hálózat építésének állomásairól, a már megvalósult Kárpát-medencei képzésekről (Budapest, Illyefalva, Léva, Beregszász) és konferenciákról (Beregszász, Léva), ugyanakkor kiemelte, hogy hamarosan elindul a délvidéki képzés is, valamint beszélt a Buda Béla Forrásközpont megalakulásáról, annak múltjáról és jelenéről. 

A konferencia résztvevői három értékes napot tölthettek Csíksomlyón, ahol a kapcsolatok erősítése mellett szakmai tudásukat is gazdagíthatták a mentálhigiéné aktuális kérdéseinek bemutatása, valamint műhelymunkák révén.

Molnár György, az NSKI Nemzeti Integrációs és Kárpát-medencei Hálózatfejlesztési Igazgatóságának vezetője előadásában bemutatta az intézet Kárpát-medencei szintű fejlesztési elképzeléseit a testi, lelki egészség területén. Ismertette a konferencia résztvevőivel a 2016. február 9-i kormányhatározatban nevesített négy határon átnyúló emberi erőforrás fejlesztési (EFOP) kiemelt projektet, mely magában foglalja a társadalmi felzárkózás, közösségépítés, ifjúságügy, köznevelés és felsőoktatás mellett az egészségügy területét is. E területen az NSKI kiemelten kezeli az egészségügyi és mentálhigiénés szakemberek továbbképzését, szakmai konferenciák szervezését, a telefonos lelki elsősegély szolgálatok fejlesztéséhez kapcsolódó operátorok képzését, hálózatok megerősítését, valamint a Kárpát-medencei közösségi internet-hozzáférési pontokon az elektronikus egészségügyi szolgáltatások, illetve azok igénybevételéhez szükséges tanácsadási és utógondozási rendszer kialakítását, valamint az infokommunikációs eszközök fejlesztését és mindenki számára elérhetővé tételét.

A háromnapos konferencia egy gyimesi közös kirándulással ért véget.

BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ
Nyitóoldal, Kapcsolat, Bemutatkozás, Adatvédelmi tájékoztató, Szakmai tevékenység, Impresszum, Hírek, Oldaltérkép, Fotógaléria

Minden jog fenntartva. Nemzetstratégiai Kutatóintézet © 2019