Vissza

Nemzetstratégiai Kutatóintézet

Nyitóoldal > Hírek > Kiállítás Kratochvil Károly emlékére

Kiállítás Kratochvil Károly emlékére

Nagyszalontára érkezett csütörtök délután a Kratochvil Károly altábornagy emlékére létrehozott vándorkiállítás.

A 70 éve elhunyt legendás katona a múlt század elején József főherceg két fiának a nevelését irányította, ám a világháború kitörésekor azonnal frontszolgálatra jelentkezett. Alezredesként kapta meg a nagyváradi 4. gyalogezred parancsnoki beosztását, ezredével ott volt az isonzói harcokban, s hősiességéért a Monarchia legmagasabb katonai kitüntetését, a Mária Terézia Katonai Rend lovagkeresztjét is megkapta. A háború után ő szervezte meg a rövid ideig fennálló, ám annál nagyobb hírnévre szert tett Székely Hadosztályt. 1921-től már altábornagyként a debreceni vegyesdandár parancsnokává nevezték ki, 1923−1924 között pedig a Hadtörténelmi Múzeum igazgatója volt. A nem mindennapi katona életpályája előtt tiszteleg a Kratochvil Károly életét, katonai karrierjét és társadalmi szerepvállalását bemutató kiállítás, amely csütörtökön érkezett Nagyszalontára. 

A tárlat ünnepélyes megnyitójának alaphangulatáról az Arany János Elméleti Líceum két diáklánya, Farcas Johanna és Fenesi Alexandra gondoskodtak, akik egy népdallal köszöntötték a jelenlévőket. Török László polgármester ünnepi beszédében méltatta Fráter Olivér áldozatos munkáját, akinek köszönhető többek között az is, hogy ez a tárlat bemutatásra kerül a hajdúvárosban és egy Bocskai István pecsétjét mintázó bronzplakettet ajándékozott az NSKI elnökhelyettesének.

A tárlat anyagáról dr. Sallai Gergely, a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum osztályvezetője nyújtott tájékoztatást, amelyet Kecse Gabriella magyar és néprajz szakos tanárnő, a Tanoda Egyesület elnöke is méltatott. 

A megnyitó keretében alkalomhoz illő verset szavalt el Györgypál Gergő, majd Fráter Olivér ünnepi beszédét követően hivatalosan is megnyílt a tárlat, amely a következő két hétben lesz látogatható.

BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ
Nyitóoldal, Kapcsolat, Bemutatkozás, Adatvédelmi tájékoztató, Szakmai tevékenység, Impresszum, Hírek, Oldaltérkép, Fotógaléria

Minden jog fenntartva. Nemzetstratégiai Kutatóintézet © 2019