Vissza

Nemzetstratégiai Kutatóintézet.

Nyitóoldal > Hírek > Az NSKI társszervezésében valósult meg a ...

Az NSKI társszervezésében valósult meg a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) vezetőképzőjének külhoni szekciója

A HÖOK több évtizede rendezi meg - évente két alkalommal - országos vezetőképzőjét a tagönkormányzataiban tevékenykedő hallgatói számára. A rendezvény célja, hogy teret biztosítson a tapasztaltcserének, az adott időszak kiemelt feladatainak átbeszélése mellett az érdekképviselet munka minőségi és hatékony elvégzéséhez szükséges egyéni kompetenciák erősítéséhez. 

Két évvel ezelőtt e célkitűzések megvalósítása érdekében a HÖOK elnöksége a vezetőképzők újragondolásáról döntött, így alakult ki egy három pilléren alapuló szekció rendszer: alapozó, különböző szakterületi és vezetői szekcióval. Gulyás Tibor elnök és Veres Márton elnöki megbízott idén azzal kereste meg a Nemzetstratégiai Kutatóintézetet, hogy a Kárpát-medence egészére kiterjesztett szakmai programjaik megvalósításában működjön közre. Az egyeztetések nyomán a két intézmény abban állapodott meg, hogy a 2016. november 10-13-a között megrendezésre kerülő vezetőképző Külhoni szekciójának szervezését közösen vállalják.

A Külhoni szekció célja - egymás megismerésén túl - egy közös Kárpát-medencei problématérkép felállítása volt, melyek megalapozzák a HÖOK külhoni stratégiáját, majd ezt követi egy átfogó végrehajtási terv és költségvetés a következő két évre vonatkozóan. A siófoki Erzsébet szállodában megrendezett szekcióban 23 határon túli hallgató vett részt, akiket a külhoni felsőoktatási intézmények legfontosabb diákszervezetei delegáltak. Szombaton, az NSKI kutatási igazgatója, Bali János tartott félórás előadást a diákvezetőknek az Intézet őket is érintő és érdeklő projektjeiről, illetve arra bátorította a fiatalokat, hogy fogalmazzák meg azon kutatási és fejlesztési javaslataikat, melyek mentén a jövőben is együtt tudnak munkálkodni a Kárpát-medence magyar felsőoktatási helyzetének javításában.

 

Az NSKI társszervezésében valósult meg a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) vezetőképzőjének külhoni szekciója

BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ
Nyitóoldal, Kapcsolat, Bemutatkozás, Adatvédelmi tájékoztató, Szakmai tevékenység, Impresszum, Hírek, Oldaltérkép, Fotógaléria

Minden jog fenntartva. Nemzetstratégiai Kutatóintézet © 2019