Vissza

Nemzetstratégiai Kutatóintézet.

Nyitóoldal > Hírek > „A gyógynövény ipar szereplőinek határon átnyúló ...

„A gyógynövény ipar szereplőinek határon átnyúló hálózati együttműködése”

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet és partnerszervezetei sajtótájékoztató keretei között mutatták be „A gyógynövény ipar szereplőinek határon átnyúló hálózati együttműködése” című projektet október 19-én, az NSKI székházában. 

A gyógynövény ipar szereplőinek határon átnyúló hálózati együttműködésére az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program keretei között 352 ezer euró költségvetéssel (ebből a megítélt uniós támogatás 299 204 euró) nyert pályázatot a Nemzetstratégiai Kutatóintézet, a Rába-Duna-Vág Európai Területi Társulás (Tatabánya), a Regionális Fejlesztési Ügynökség (Észak-Komárom), illetve a Nagykapos és Vidéke Társulás.

A sajtótájékoztatón - a Nemzetstratégiai Kutatóintézet részéről - Molnár György fejlesztési igazgató a projekt helyét és szerepét mutatta be az NSKI fejlesztési rendszerében, míg Ugrai András projektmenedzser az együttműködés tartalmát és céljait fogalmazta meg. A szakmai együttműködő partner, az SF Alapítvány (Zánka) képviseletében Takács Tamás elnök a projekt szakmai hátteréről beszélt, valamint bemutatta a zánkai Gyógynövény-völgy Látogató és Oktatóközpont tevékenységét, majd Gabri Rudolf elnök a Nagykapos és Vidéke Társulás szerepét ismertette a határokon átnyúló projekt során.

A projekt célja a szlovák-magyar határtérség gyógynövényes piacának feltérképezése. A térségben tevékenykedő meghatározó 200 szereplővel készített személyes interjúk során megtudható, milyen gyógynövényeket termelnek, mit gyártanak, termékeiket hogyan értékesítik, mi a véleményük és jövőképük az ágazatról. Egyúttal feltérképezhetők a térségre jellemző gyógynövények, azok főbb hatásai, jellemzői. Az összegyűjtött adatok alapján a felmérés részleteit tartalmazó átfogó tanulmány készül, amely felkerül a létrehozandó honlapra. A portál segítséget nyújt bármilyen szinten gyógynövénnyel foglalkozni akaró magánszemély, vállalkozás, civil szervezet számára, illetve segíti a jelenleg is gyógynövénnyel foglalkozók egymásra találását.

A létrejövő, piaci szereplőket támogató interaktív felületen a gyógynövényes vállalkozók folyamatosan megjelentethetik a termék, ill. partner igényeiket, eladni való áruikat, munkaerő igényeiket, bedolgozó, beszállító partner kereséseiket. Az online felület létrehozása mellett Nagykaposon személyes információs pont jön létre, ahol szintén tanácsokat kaphatnak az érdeklődők. Emellett speciális gyógynövényes online oktatási anyagok készülnek és lesznek elérhetőek a teljesen kezdő gyógynövényes vállalkozók, illetve a képzéseket tartó előadók részére a felületen.

A gyógynövényes ipar iránt érdeklődők minél intenzívebb bevonása érdekében, valamint a honlap megismertetése céljából komplex online és offline marketing kampány folyik majd. A projekt célcsoportja – a gyógynövényekkel dolgozó emberek - tanulmányutakon, a térségben szervezett workshopokon, konferenciákon vehetnek részt.

A projekt további célja, hogy a határtérségben lévő hátrányos helyzetűek helyben foglalkoztatottsága növekedjen, kiegészítő bevételhez juthassanak. Cél továbbá, hogy a gyógynövényes szereplők együttműködése erősödjön, kapcsolati hálójuk kialakuljon, így javítva a magasabb termelési érték előállítását, ezen keresztül növelve a szektorban alkalmazható hátrányos helyzetű munkavállalók számát.

Tekintsék meg a sajtótájékoztatóról készölt összefoglaló videónkat:

BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ
Nyitóoldal, Kapcsolat, Bemutatkozás, Adatvédelmi tájékoztató, Szakmai tevékenység, Impresszum, Hírek, Oldaltérkép, Fotógaléria

Minden jog fenntartva. Nemzetstratégiai Kutatóintézet © 2019