Vissza

Nemzetstratégiai Kutatóintézet.

Nyitóoldal > Hírek > Átadták a Fenyves Yacht Clubot

Átadták a Fenyves Yacht Clubot

Július 2-án tartották a balatonfenyvesi vitorláskikötő és yachtklub hivatalos átadását, amelyen Szász Jenő a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, Balatonfenyves díszpolgára is köszöntőt mondott.  

Lombár Gábor a település polgármestere hangot adott abbéli örömének, hogy a megvalósult projekt nemcsak Balatonfenyvest gazdagítja, hanem az egész balatoni régió, sőt a magyar turizmus számára is jelentős beruházás.

Szász Jenő beszédében kiemelte, hogy az itt élő emberek tudták, hogy nekünk, magyaroknak a Balaton egy létforma, nemzeti szimbólum, összetartó erő, amelynek azonban szükséges az újraformálása, lehetőségeinek bővítése. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke szavait a balatoni hajózást beindító Széchenyivel zárta: „Azokból a kövekből, melyek utunkba gördülnek, egy kis ügyességgel lépcsőt építhetünk.”

Deák Gábor a tulajdonosok nevében elmondta, hogy a 2,5 milliárd forintos beruházáshoz annak 30 százalékát, 800 millió forintot kaptak uniós támogatásként.

A létesítmény megáldása után a Fenyves Yacht Club által leigazolt Segal Viktor séf kreálmányát, a sólyalepényt vagy más néven a fenyvesi pompost kóstolhatták meg a jelenlévők. 

BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ
Nyitóoldal, Kapcsolat, Bemutatkozás, Adatvédelmi tájékoztató, Szakmai tevékenység, Impresszum, Hírek, Oldaltérkép, Fotógaléria

Minden jog fenntartva. Nemzetstratégiai Kutatóintézet © 2019