Vissza

Nemzetstratégiai Kutatóintézet.

Nyitóoldal > Hírek > Az NSKI rajzpályázatának kárpátaljai díjátadó ünnepsége ...

Az NSKI rajzpályázatának kárpátaljai díjátadó ünnepsége és Szent Korona miniszobor-avatás

Magyarország Ungvári Főkonzulátusa adott otthont a Nemzetstratégiai Kutatóintézet által a magyar zászló és címer emléknapjának megünneplésére kiírt rajz- és esszépályázat hagyományos kárpátaljai díjátadójának. A 2019. március 19-én hagyományos jelleggel megrendezett eseményen huszonnyolc kárpátaljai díjazott vehette át nyereményeit és az elismerő okleveleket. A díjátadót követően a résztvevők felavatták Kolodkó Mihály kárpátaljai szobrászművész Szent Koronát ábrázoló bronz miniszobrát.

Fülöp Andrea, Magyarország Ungvár Főkonzulátusának konzul asszonya bevezetőjében elmondta, hogy a Nemzetstratégiai Kutatóintézet a március 16-án, a magyar zászló és címer emléknapján megrendezett budapesti díjátadót követően – Magyarország Ungvári Főkonzulátusával és a Rákóczi Szövetséggel együttműködve – az elmúlt négy évhez hasonlóan ismét külön díjátadót szervezett a legtehetségesebb kárpátaljai művészpalántáknak. A hagyományokhoz híven – az elmúlt évi beregszászi rendezvényt követően – idén újból az ungvári főkonzulátus épületében nyújthatják át a díjazottaknak járó elismerő okleveleket és ajándékcsomagokat, valamint állíthatják ki a Jankovics Marcell vezetette zsűri által legjobbnak ítélt alkotásokat.

Buhajla József, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának főkonzulja kifejezte abbéli örömét, hogy Ungvár immár harmadik alkalommal adhat otthont a gyermekeknek szóló eseménynek, s reményét fejezte ki az iránt, hogy ezek a rajzok egy életpálya elindulását is jelenthetik majd a jövőben.

Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke köszöntőjében ismertette az általa vezetett szervezet küldetését, azaz a magyar gyermekek magyar iskolába történő beiratkozásának ösztönzését, valamint a magyar-magyar kapcsolatok erősítését. Csáky Csongor kiemelte, külön öröm a Szövetség számára, hogy idén – a magyar zászló és címer témakörben pályázók mellett – a II. Rákóczi Ferencet megörökítő alkotások készítőit is jutalmazhatják ösztöndíjaikkal.

Szász Jenő, a rajz- és esszépályázatot kezdeményező és szervező Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, köszöntőjében gratulált a pályázaton nyertes gyerekeknek, illetve szüleiknek és felkészítő tanárainak. Az NSKI elnöke elmondta, hogy idén mintegy 3000 pályázat érkezett a Kárpát-medencéből és a diaszpórából, azonban arányaiban – a magyarság lélekszámához viszonyítva – ismét Kárpátaljáról érkezett a legtöbb – közel 500 – pályamunka. Szász Jenő kiemelte, ez bizonyítja az itt élő közösség összetartó erejét, emberi és közvetlen hozzáállását, nemzeti kötődését és hazaszeretetét, amit évről-évre egy kárpátaljai külön díjátadó alkalmával próbál a Nemzetstratégiai Kutatóintézet meghálálni kárpátaljai nemzettársainknak.

A köszöntőket, illetve az Ungvári Gyermek Művészeti Iskola tanulóinak előadásait követően Szász Jenő, Buhajla József, Csáky Csongor és Szilágyi Mátyás, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja adták a díjazottaknak a Nemzetstratégiai Kutatóintézet, a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Zrt., az Alföldi Nyomda, a Könyvtárellátó Nonprofit Kft., a Rákóczi Szövetség, valamint Magyarország kárpátaljai külképviseletei által felajánlott nyereményeket.

Az ünnepélyes díjátadó után Magyarország Ungvári Főkonzulátusának főépülete előtt avatták fel Kolodkó Mihály kárpátaljai szobrászművész Szent Koronát ábrázoló bronz miniszobrát. Buhajla József ungvári főkonzul beszédében ismertette a magyar Szent Korona történelmi útját, illetve örömének adott hangot, hogy – a kisebb csúszás és a nehezítő külső körülmények ellenére – végre sor kerülhetett a szoboravatásra. Szász Jenő, az NSKI elnöke pedig – az Intézet „Kárpát-haza Őrei” című videoroiport-sorozatból idézve – hangsúlyozta, hogy a Kárpát-medencében élő magyarság számára a Szent Korona eszme az egyik legfőbb kapcsolódási pont. Ünnepi beszédeiket követően Buhajla József ungvári főkonzul és Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke leplezték le a szoborkompozíciót.  

A Tv 21 - Ungvár összefoglalója ITT elérhető.  

Fotók: Szabó Sándor és Zunko Barnabás

BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ
Nyitóoldal, Kapcsolat, Bemutatkozás, Adatvédelmi tájékoztató, Szakmai tevékenység, Impresszum, Hírek, Oldaltérkép, Fotógaléria

Minden jog fenntartva. Nemzetstratégiai Kutatóintézet © 2019