Vissza

Nemzetstratégiai Kutatóintézet.

Nyitóoldal > Hírek > Boldogasszony-kiállítás Kézdivásárhelyen

Boldogasszony-kiállítás Kézdivásárhelyen

Tegnap este a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban nagyszámú érdeklődő jelenlétében nyílt meg nyolcadik állomáshelyén a Nemzetstratégiai Kutatóintézet szervezésében a Boldogasszony című kiállítás, melyen ötvenöt, zömében Kárpát-medencei jeles kortárs képzőművész a Szűzanyáról készített szakrális alkotása tekinthető meg.

A kiállítás fővédnöke Áder János, Magyarország köztársasági elnöke, védnökei: Tamás József római katolikus püspök és Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke. 

A vendégeket és a művészetkedvelő közönséget elsőként Dimény Attila múzeumvezető köszöntötte az új év első eseményén. Kiemelte, hogy a kiállító ötvenöt művész közül jelen van a Budapesten élő Molnár János festőművész és grafikus.

Vargha Béla kézdi-orbaiszéki római katolikus főesperes a Boldogasszony kifejezés eredetére világított rá, azt is hangsúlyozva, hogy az egyházi szóhasználatban ezalatt mindig a Szűzanyát értjük.
Puskás Attila, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet egyházügyi referense Szász Jenő elnök üdvözletét tolmácsolta.

A kiállítást Tóth Norbert, a Forrás Művészeti Intézet igazgatója, a tárlat kurátora nyitotta meg, kiemelve: a kiállítássorozat annak üzenetét hordozza, hogy mint sok évezreden keresztül, most is a Boldogasszony zászlaja alatt lehetünk erősek és szabadok, ha hittel, elszántsággal, összefogva megvívjuk harcunkat hagyományainkért, értékeinkért, együvé tartozásunkért. A megnyitó hangulatát Pethő Kriszta oboaművész, valamint a Cantus kamarakórus és a kantai Szentháromság-templom énekkarának közös fellépése emelte Fórika Balázs római katolikus kántor-karnagy vezényletével. Szólót énekelt Ábrahám Anna, a Nagy Mózes Elméleti Líceum tanulója. 

A tárlat február 13-áig tekinthető meg.

Forrás: 3szek.ro

BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ
Nyitóoldal, Kapcsolat, Bemutatkozás, Adatvédelmi tájékoztató, Szakmai tevékenység, Impresszum, Hírek, Oldaltérkép, Fotógaléria

Minden jog fenntartva. Nemzetstratégiai Kutatóintézet © 2019