Vissza

Nemzetstratégiai Kutatóintézet

Nyitóoldal > Hírek > „Halálra ítélt álomból is születhet élet” ...

„Halálra ítélt álomból is születhet élet” – Magyar Napok az erdélyi mélyszórványban

2015. október 10-11-én harmadik alkalommal rendezett magyar napokat az erdélyi mélyszórványban Tür és Küküllőszög magyar közössége. Egy újabb álom megvalósulását ünnepelhette a közelmúltban sokak által még „halálra ítélt” közösség: a tavaly felavatott Magyar Ház mellett idén megnyitotta kapuit a néprajzi múzeum és a magyar könyvtár, valamint a szabadtéri műsorok és előadások számára elkészült egy szabadtéri színpad is.

Kémenes Lóránt Zoltán plébános hét évvel ezelőtt érkezett a Fehér-megyei településre, ahol „nem magyarokat, hanem magyar nevűeket” talált, ugyanis a háromszáz fős közösség tagjai már egymás között is többnyire románul beszéltek.
 
Most a plébános felhívással fordult a harmadik türi Magyar Napok látogatóihoz: „hozzon ki-ki magával egy-egy értékes magyar könyvet, amit ő maga helyezzen el az alakuló könyvtár polcain, ezáltal is éltető magyar szót oltva a sokszor sorvadásra ítélt szórvány hajtásaiba. Legyünk ott minél többen, hogy elhiggyük, van még remény és élet a mélyszórványban is!”
 
A meghívásnak eleget téve a Nemzetstratégiai Kutatóintézet is több értékes, többnyire ifjúsági könyvet adományozott a szórványkönyvtárnak.
 
Ha van igény a csodálatos és egyedi magyar mesevilággal, íróink, költőink által szavakba öntött magyar nyelvünk kincseivel való ismerkedésre, akkor a nemzet ébredésének e csírája a mélyszórványban élők lelkében már megfogant, újra bizonyítva, hogy össznemzeti értékek mentén összefogással és némelyek kitartó, hű munkájával a „halálra ítélt álomból is születhet élet”. Bízunk abban, hogy minden elolvasott magyar szó a türi magyar közösség éltető érőjévé, és reményt adó táplálékává válik.

BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ
Nyitóoldal, Kapcsolat, Bemutatkozás, Adatvédelmi tájékoztató, Szakmai tevékenység, Impresszum, Hírek, Oldaltérkép, Fotógaléria

Minden jog fenntartva. Nemzetstratégiai Kutatóintézet © 2019