HUN ENG
Nyitóoldal
Nyitóoldal Bemutatkozás Szakmai tevékenység Hírek Fotó- és videógaléria Kapcsolat A Kárpát-haza Őrei Egyetlen magyar sincs egyedül!
Nyitóoldal > Mécs László Emlékév > Az Emlékév hírei > Három pályázati felhívás Nagykaposon, a Mécs ...

Három pályázati felhívás Nagykaposon, a Mécs László-emlékév kapcsán

Nagykapos. Három pályázatot hirdetett meg alap- és középiskolás diákok számára a Nagykapos és Vidéke Társulás, a nagykaposi Erdélyi János Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola a Nemzetstratégiai Kutatóintézet társszervezésében a Mécs László-emlékév keretében.

Gabri Rudolf, az Ung-vidéki szervezet elnöke lapunknak elmondta, a Mécs László Versmondó Fesztivált 2015. május 29-én tartják a városháza nagytermében. Erre korcsoportok szerint négy kategóriába osztva jelentkezhetnek a gyerekek, akiknek két Mécs-költeményt kell előadniuk. A versenyzőket neves színművészekből és szakemberekből álló zsűri értékeli, és a győztesek részvételével később gálaestet szerveznek. Az alapiskolás diákok számára meghirdették a Mécs László Rajzpályázatot, melyre Mécs László egy versének illusztrációjával, a költő portréjával és különböző tematikus rajzokkal lehet benevezni. A verseny eredményét a Mécs László Versmondó Fesztivál gáláján hirdetik ki, a beküldött pályamunkákból kiállítás nyílik. A Mécs László Esszéíró Pályázatra az alapiskolák felső tagozatos tanulói, valamint középiskolás diákok nevezhetnek, nekik az előre meghatározott témakörök közül választva minimum 2, maximum 3 oldalas munkát kell elkészíteniük. A pályázat eredményét szintén a Mécs-gálán hirdetik ki.

Gabri Rudolf tájékoztatása szerint fölvették a kapcsolatot a pap költő egyik unokaöccsével, Mécs László nemzetközi hírű hegymászóval, aki még ebben a hónapban Nagykaposon tart előadást. A sportember felajánlotta, hogy vezetésével mindhárom pályázat győztesei részt vehetnek a Mécs László Emléktúrán. A meghirdetett versenyekre jelentkezni a hónap végéig lehet, az érdeklődők bővebb felvilágosítást a szervezők honlapjain, egyebek mellett a www.nvt-magyarhaz.eu weboldalon találnak. A Mécs László-emlékév fővédnöke Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke.

Forrás: ÚJ SZÓ - Leczo Zoltán

Kapcsolódó anyagok

Pályázatok Mécs Lászlóhoz kötődően - Videoösszeállítás, hírek.sk

 

Mécs László Emlékév
Az Emlékév hírei
Versenyfelhívások
Mécs László Dokumentumportál
Hírek
2020. június 25.
Jankovics Marcell Trianon című kiállításának tárlatvezetésén vettek részt a Nemzetstratégiai Kutatóintézet munkatársai

A kiállítás 2020. június 24-én nyílt meg a nagyközönség előtt, ennek apropóján Tóth Norbert, a kiállítás - s egyben a Kárpát-haza Galéria állandó - kurátora tartott tárlatvezetést a Nemzetstratégiai Kutatóintézet munkatársainak.


2020. június 5.
Trianoni megemlékezések Budapesten és Székelyudvarhelyen

A nemzeti összetartozás erősítése jegyében a Nemzetstratégiai Kutatóintézet munkatársai 2020. június 4-én az I. világháborút lezáró – és a magyar történelem talán legfájóbb eseményének számító – trianoni békeszerződés aláírásának 100. évfordulójáról emlékeztek meg Budapesten és Székelyudvarhelyen.


2020. június 4.
Az első világháborút lezáró békeszerződések mai megítélése magyarországi középiskolákban; történelemtanárok és diákok Trianonról – 100 évvel Trianon után

2020. június 4., 16.32 óra. Órára pontosan száz esztendő telt el azóta, hogy Benárd Ágost népjóléti és munkaügyi miniszter és Drasche-Lázár Alfréd párizsi magyar nagykövet kézjegyével látta el az I. világháborút lezáró trianoni békediktátumot. E szerződés alapjaiban változtatta meg a Szent Korona országainak arculatát: új határokat húzva utódállamokat hozott létre, és új politikai alapokra helyezte a magyarság és a Kárpát-medence más népeinek együttélését.


összes hír >>

EFOP-1.12.1-17-2017-00003 - „Makroregionális kutatások a Kárpát-medencében a közösségfejlesztés és társadalmi felelősségvállalás megerősítése érdekében”

Kárpát-Haza Fejlesztési Hálózat
Kárpát-Haza Őrei
Kárpát-Haza Galéria
Nyitóoldal Kapcsolat
Bemutatkozás Adatvédelmi tájékoztató
Szakmai tevékenység Impresszum
Hírek Oldaltérkép
Fotógaléria