Vissza

Nemzetstratégiai Kutatóintézet

Nyitóoldal > Hírek > Homoród-mente viseletben Budapesten

Homoród-mente viseletben Budapesten

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet gondozásában kiadott Homoród-mente viseletben című kötet budapesti bemutatására 2019. november 27-én került sor a Nemzetstratégiai Kutatóintézet székházában.

Dr. Péti Márton, az NSKI elnökhelyettese köszöntötte a nagyszámú érdeklődőt és elmondta, hogy az Intézet fő küldetése a határokon átívelő nemzetegyesítés szolgálata, többek között a kultúra, azon belül pedig a népi kultúra területén is. A népi kultúra nemzetstratégiai tényező – szögezte le az elnökhelyettes.

Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatója emlékeztetett, hogy a múzeum és az NSKI közötti együttműködés nem új keletű, közös feladat a magyar közösségeket szolgáló hagyományos és új tudások, kutatások és programok támogatása, hangsúlyosan fókuszálva a határon túli magyarságra. A korábbi közös munka és nagyszabású néprajzi adatgyűjtés eredményeként született meg Az átányi parasztember szerszámai című kötet is, amellyel sok évtizedes adóságot rótt le a szakma.

A kötetet Deáky Zita, az ELTE Néprajzi Intézet docense mutatta be, kihangsúlyozva, hogy összeállítását olyan erdélyi szakemberek végezték, akik XIX. századbéli elődeik munkáját folytatják. A könyv legfontosabb mondanivalója, hogy a viseletnek – mint az etnikai, lokális, nemi, korosztálybeli, családi és társadalmi státuszt, a hierarchiában betöltött helyet, hétköznapi és ünnepi alkalmat kifejező komplex jelrendszernek - a XXI. században is funkciója van.

A beszédeket követően a kötetben tanulmányokat jegyző Fülöp Hajnalkával és Mihály Jánossal Bali János, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet igazgatója beszélgetett.

Fülöp Hajnalka néprajzkutató elárulta, a Homoród-mente népviseletben elnevezésű rendezvény sokat segített a munkában, hiszen ott valóban megelevenedett a múlt. Mint mondta, kutatásai során a közösségek részévé vált, akik egy idő után el is felejtették, hogy ott van, így a spontán beszélgetés és az emlékek felidézésének hatására előkerültek a családi történetek, a felmenők életútjai is.

A könyv lényegében egy olyan üzenet, amely egyszerre szól az ott élőknek és az onnan elszármazottaknak is – világított rá Mihály János történész, az NSKI munkatársa, hozzátéve, hogy a székelyföldi könyvbemutatón volt, aki - kinyitva a könyvet - megcsókolta a benne lévő felmenője képét. De olyan is volt, aki több fotón is – még gyerekként – felfedezte magát, és ezért is tartja felbecsülhetetlennek a kiadványt.

BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ
Nyitóoldal, Kapcsolat, Bemutatkozás, Adatvédelmi tájékoztató, Szakmai tevékenység, Impresszum, Hírek, Oldaltérkép, Fotógaléria

Minden jog fenntartva. Nemzetstratégiai Kutatóintézet © 2019