HUN ENG
BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Nyitóoldal
Nyitóoldal Bemutatkozás Szakmai tevékenység Hírek Fotó- és videógaléria Kapcsolat A Kárpát-haza Őrei Ünnepi rajz- és esszépályázat
Nyitóoldal > Hírek > IX. Harkányi Szabadegyetem

IX. Harkányi Szabadegyetem

Ismeretterjesztés és lelki építkezés céllal hozták létre Harkányban az időközben szabadegyetemmé fejlődött előadássorozatot. Idén a kilencedik rendezvényüket tartották Németh László nyomán a Felelősség szorításában címmel. 

A magyarság életével kapcsolatos kérdések feldolgozása a hívő ember szemével – így fogalmazta meg Bereczky Ildikó a szabadegyetem szervezője elképzelésük lényegét. A Harkányi Szabadegyetem a polgári értékek mentén halad, tematikus programjában az ismeretterjesztés és lelki építkezés egyaránt cél. A rendezvény fővédnöke Balog Zoltán miniszter.

Udvardy György püspök mellett, a november 8. és 13. között megtartott rendezvény előadói között szerepelt Lábady Tamás volt alkotmánybíró, Velkey György a kórházszövetség elnöke, Hollós László filmrendező, Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, Andrásfalvy Bertalan egyetemi tanár, Kellermáyer Miklós egyetemi tanár, Bíró Zoltán irodalomtörténész, Topolánszky Ákos a Magyar ENSZ Társaság kábítószer-bizottság elnöke, Topolánszkyné Zsindely Katalin pszichológus, Szabó Szabolcs tanár, Nagy István egyetemi tanár, Nagy Zoltán hírigazgató és Rézsó Vince hírszerkesztő, valamint Kővári János országgyűlési képviselő.

Forrás: Magyar Kurír

Hírek
2019. augusztus 20.
Egy a nemzet!

2019. augusztus 15.
Debrecenben a Boldogasszony kiállítás

Az 50. Debreceni Virágkarnevál augusztus 14-től 21-ig tartó programsorozata szerda délután a Nemzetstratégiai Kutatóintézet BOLDOGASSZONY kiállításának megnyitó ünnepségével vette kezdetét. A Kölcsey Központban sorra került megnyitón részt vett Palánki Ferenc, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye megyéspüspöke, Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Főegyházmegye érsek-metropolitája, Papp László, Debrecen Megyei Jogú Város polgármestere, illetve Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke.


2019. augusztus 5.
Kalló László erdélyi festőművész kiállítása

Megnyílt Kalló László erdélyi festőművész kiállítása a Kárpát-haza Galériában. Ünnepi beszédet mondott Dr. Péti Márton, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese, a művészt Józsa Judit kerámiaművész, művészettörténész méltatta.


összes hír >>

Herbaland
EFOP-1.12.1-17-2017-00003 - „Makroregionális kutatások a Kárpát-medencében a közösségfejlesztés és társadalmi felelősségvállalás megerősítése érdekében”

Együttélési modellek a Kárpát-medencében c. konferencia
Kárpát-Haza Fejlesztési Hálózat
Események
<<
augusztus>>
HKSZCSPSZV
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31
Kárpát-Haza Galéria

 Jobb oldali tartalom

Erdélyi János Emlékév

Jobb oldali tartalom

 

Nyitóoldal Kapcsolat
Bemutatkozás Adatvédelmi tájékoztató
Szakmai tevékenység Impresszum
Hírek Oldaltérkép
Fotógaléria