Vissza

Nemzetstratégiai Kutatóintézet.

Nyitóoldal > Hírek > Kárpátalja hetilap: Kézműveskedés, vidámpark, lovaglás  ...

Kárpátalja hetilap: Kézműveskedés, vidámpark, lovaglás IV. Kárpátaljai Magyar Nagycsaládos Gyermeknap

A gyermeknapot Török Dénes, a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének elnöke nyitotta meg, megköszönve a segítőknek és a támogatóknak – így mások mellett a Nemzetstratégiai Kutatóintézetnek, a Johannita Lovagrendnek, a Diakóniai Központnak – a hozzájárulást. A KMNE elnöke elmondta a gyereknap célja az, hogy mindenki örüljön és boldog legyen. Mint fogalmazott: „Igazán boldog csak az lehet, aki hálás tud lenni. Mindennap keressük azt, amiért hálásak lehetünk.”

Köszöntötte a gyerekeket, anyukákat és apukákat dr. Torzsa István beregszászi magyar konzul is, majd Levcsenkó Róbert görögkatolikus és Rácz István római katolikus atyák kérték Isten áldását a gyermeknapra.

Ezt követően Kovács Péter és Balogh Lajos szórakoztatta a közönséget, akik szintetizátoron és hegedűn játszottak nótákat, slágereket. A gyerekek több kéz­mű­ves ­mes­terséget is kipróbálhattak: gyöngyfűzést, hímzést, szövést, tányérfestést, fafaragást, fonhattak bőr­karkötőket, készíthettek babát, fonalgrafikát, korongozhattak a fazekassal, és nagy siker volt a hajfonás és az arcfestés is.

A szerényebb anyagi lehetőségekkel rendelkező nagycsaládok számára nagy segítség volt, hogy minden gyermek kapott három vidámparkjegyet, a szülők kísérőként pedig mindenre ingyen felülhettek.

Török Dénes elmondta: „Igyekszünk mindig olyan kézműveseket hívni, hogy a gyerekek ne csak nézzék, és vásárolni lehessen, hanem ki is próbálhassák ezeket a mesterségeket. Ezen a rendezvényen annyival toldottuk ezt meg, hogy ösztönözzük is egy picit a gyerekeket a kézműveskedésre. Amennyiben készítettek egy kis munkát, és azt bemutatták az Infópultnál, kaptak érte vidámparkjegyet és még ajándékokat is. Azt hiszem, hogy a mai gyerekek idejük nagy részében csak a számítógép előtt ülnek, nincs más kikapcsolódási lehetőségük. Hátha egy ilyen alkalommal valami megtetszik nekik, amit otthon is így-úgy megpróbálnak utánozni. Egy későbbi hobbi is lehet ezekből a tevékenységekből. Ezek azok, amiket figyelembe veszünk, amikor egy ilyen rendezvényre készülünk.”

A gyerekek a nap folyamán ingyen íjászkodhattak, lovagolhattak a nagyszőlősi Szelíd Lovasközpont lovain, de nagy siker volt Balogh Amaryll bűvésznő műsora is.

A nap végén a gyerekek egy Ki mit tud?-on mutathatták be tudásukat.

Forrás: karpataljalap.net 

BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ
Nyitóoldal, Kapcsolat, Bemutatkozás, Adatvédelmi tájékoztató, Szakmai tevékenység, Impresszum, Hírek, Oldaltérkép, Fotógaléria

Minden jog fenntartva. Nemzetstratégiai Kutatóintézet © 2019