HUN ENG
BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Nyitóoldal
Nyitóoldal Bemutatkozás Szakmai tevékenység Hírek Fotó- és videógaléria Kapcsolat A Kárpát-haza Őrei Ünnepi rajz- és esszépályázat
Nyitóoldal > Kárpát-haza Galéria > Rendezvények 2016 > Micska Zoltán Kiállítása

Micska Zoltán Kiállítása

Micska Zoltán kárpátaljai festőművész csaknem harminc, vegyes technikával készült absztrakt alkotását mutatja be a Kárpát-haza Galéria kedden megnyílt tárlata Múlt nélkül nincs jövő címmel. 

"Kárpátalja a legkitettebb magyar életközösség otthona" - hangsúlyozta Fráter Olivér, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese a kiállítás megnyitóján. Hozzátette, hogy Micska Zoltán nemzedéke az a nagy generáció, amely a történelmi viharok után, a II. világháborút követő években született.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a festőművész képein személyes kifejezőerővel jelenik meg a táj, az ember és világa, valamint "a létezés negatív tükörképe". Hangsúlyozta, hogy mai világunk a kultúrában és a művészet területén tartotta meg leginkább egységes magyar arculatát.

Micska Zoltán művészete nemcsak a magyar, de az egyetemes képzőművészetet is gazdagítja - mondta Fráter Olivér. Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt évtizedekben számos szakmai rendezvényt, alkotótábort szervezett, közösségi élet elindítója és mentora volt, miközben fiatal tehetségek művészeti útját is egyengette.

Kopriva Attila művészettörténész, festőművész, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja a festőművész pályafutását felidézve elmondta: a II. világháború után családját megfosztották anyagi javaitól, apját Szibériába küldték. Szakmai tanulmányait az Odesszai Népművészeti Központ képzőművészeti szakán végezte 1973-ban. Ebben az évben festményeit beválogatták több megyei tárlatra, két évvel később azonban már országos, valamint nemzetközi kiállításokon vett részt. Sok tájképe közül ekkor születtek olyan tematikus alkotások, mint például az Elfeledett hősök árnyai, amelynek mély filozófiai tartalma elgondolkodtató és inspiráló - tette hozzá. Mint mondta, Micska Zoltán hűséges szolgálja a festészetnek, hetekig járta a hegyeket, tanulmányozta a ruszin, a magyar és más népek kultúráját. A szülőföld szeretetét tanáraitól, Koczka Andrástól, Kontratovics Ernőtől, Mikita Volodimirtól és Hercz Jurijtól örökölte.

Micska Zoltán később tagja lett a Szovjetunió Képzőművészeti Szövetségnek. Ebben az időszakban képei új formát kezdtek ölteni, megközelítve a 20. századi modern, absztrakt, expresszionista irányzatokat. "Ugyanakkor a kompozíciói és saját egyéni színvilága is olyan motívumkinccsel jelentkezik, amely némely esetben már szinte szimbólumként deklarálja a művek mély tartalmát" - mondta a művészettörténész, aki szerint ez látható többek között az 1990-es években készült, a gerényi görögkatolikus templom freskói után festett sorozatában. Fontosabb egyéni művei közé sorolta a Templomi ének, a Balkáni emlékek és az Álom című alkotást.

Kopriva Attila kiemelte, hogy Micska Zoltán 1995-től 2000-ig volt a vezetője az általa alapított Munkács Városi Galériának. 1999-ben megkapta a Boksay József - Erdélyi Béla Megyei Képző- és Iparművészeti Díjat. 2000-ben Ukrajna Érdemes Művésze, 2006-ban Ukrajna Kiváló Művésze címmel tüntették ki. Pro Cultura Hungarica-díjat kapott 2009-ben, majd 2011-ben Munkács város díszpolgárává választották.

Forrás: MTI


Kapcsolódó anyagok 


 Micska Zoltán Kiállítása   Micska Zoltán festőművész életútja

 Micska Zoltán Kiállítása

  Meghívó Micska Zoltán festőművész kiállítására

 

Tekintse meg a rendezvényről készült videót:

 

Kárpát-haza Galéria
Rendezvények 2019
Fodor Péter természetfotós kiállítása a Kárpát-haza Galériában
Vass Mária-Magdolna kiállítása a Kárpát-haza Galériában
Kaposváron a Boldogasszony kiállítás
Kiss Márti felvidéki festőművész alkotásai a Kárpát-haza Galériában
Hrabár Natália kárpátaljai keramikus és grafikusművész kiállítása
Dikun György kárpátaljai festőművész kiállítása
Id. Hidi Endre kárpátaljai kerámiaművész kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Veszprém
Rendezvények 2018
Pesti Emma kiállítása
Boldogasszony Kiállítás - Esztergom
Szűcs László kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Miskolc
Könczey Elemér karikaturista kiállítása
Kárpát-haza Galéria Alkotótábor – Zeteváralja-Deság, Erdély
Deák Barna és Deák M. Ria kiállítása
Fazakas Tibor kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Szombathely
Albert Levente kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Częstochowa
Berze Imre kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Szeged
Xantus Géza kiállítása
Márton Árpád kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Székesfehérvár
Angyalossy Sándor kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Győr
Villásek Tibor kiállítása
Veres Ágota kiállítása
Rendezvények 2017
Ferdics Béla kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Bécs
Boldogasszony kiállítás - Krakkó
Sagmeister Laura kiállítása
Lőrincz Zsuzsa kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Kassa
Klisza János kiállítása
Göntér Endre kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Komárom
Balázs József kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Ipolyság
Bekay Nagy Maya kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Munkács
Nagy Péter kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Pélmonostor
Ádám Gyula kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Pancsova
Glück Gábor kiállítása
Szocska László kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Zenta
Réti János kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Magyarkanizsa
Rendezvények 2016
Boldogasszony kiállítás - Nagyvárad
Bocskay Vince kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Szatmárnémeti
Vargha Mihály kiállítása
Szabó Ákos kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Temesvár
Bartusz György kiállítása
Jánváry Zoltán kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Kolozsvár
Soltész István festőművész kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Szováta
Iváncsó András festőművész kiállítása
Kosztándi Jenő és Kosztándi B. Katalin festőművészek kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Marosvásárhely
Boldogasszony kiállítás - Tusnádfürdő
Micska Zoltán Kiállítása
Matl Péter kiállítása
Boldogasszony-kiállítás Székelykeresztúron
Torok Melinda kiállítása
Boldogasszony-kiállítás Szentegyházán
Sinko Szabina kiállítása
Boldogasszony-kiállítás Kézdivásárhelyen
Rendezvények 2015
Zsáki István kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Székelyudvarhely
Lázár Tibor kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Sepsiszentgyörgy
Lipcsey György kiállítása
Tóth Tímea kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Gyergyószentmiklós
Kákonyi Csilla kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Gyimesfelsőlok
Duncsák Attila kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Csíkszereda
Boldogasszony kiállítás - Beregszász
Léphaft Pál kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Ungvár
Szabó Ottó kiállítása
Boldogasszony kiállítássorozat megnyitó rendezvénye, Budapest
Bokotej András kiállítása
Mezei Erzsébet kiállítása
ifj. Habda László kiállítása
Kopriva Attila kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Kiállító művészek
Kortárs Magyar Művészet 2014
Rendezvények 2014
Páll Lajos kiállítása
Kusztos Endre kiállítása
Jakobovits Miklós kiállítása
Magyar László kiállítása
Szajkó István kiállítása
Sipos László kiállítása
Király Ferenc kiállítása
Penovác Endre kiállítása
Vinczeffy László kiállítása
Erfán Ferenc kiállítása
Nagy János kiállítása
Kuti Dénes kiállítása
Hírek
2019. augusztus 15.
Debrecenben a Boldogasszony kiállítás

Az 50. Debreceni Virágkarnevál augusztus 14-től 21-ig tartó programsorozata szerda délután a Nemzetstratégiai Kutatóintézet BOLDOGASSZONY kiállításának megnyitó ünnepségével vette kezdetét. A Kölcsey Központban sorra került megnyitón részt vett Palánki Ferenc, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye megyéspüspöke, Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Főegyházmegye érsek-metropolitája, Papp László, Debrecen Megyei Jogú Város polgármestere, illetve Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke.


2019. augusztus 5.
Kalló László erdélyi festőművész kiállítása

Megnyílt Kalló László erdélyi festőművész kiállítása a Kárpát-haza Galériában. Ünnepi beszédet mondott Dr. Péti Márton, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese, a művészt Józsa Judit kerámiaművész, művészettörténész méltatta.


2019. július 25.
KONFERENCIA-FELHÍVÁS: INTERDISZCIPLINÁRIS KONFERENCIA A KÁRPÁT-MEDENCEI MAGYARSÁG TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI HELYZETÉRŐL

összes hír >>

Herbaland
EFOP-1.12.1-17-2017-00003 - „Makroregionális kutatások a Kárpát-medencében a közösségfejlesztés és társadalmi felelősségvállalás megerősítése érdekében”

Együttélési modellek a Kárpát-medencében c. konferencia
Kárpát-Haza Fejlesztési Hálózat
Események
<<
augusztus>>
HKSZCSPSZV
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31
Kárpát-Haza Galéria

 Jobb oldali tartalom

Erdélyi János Emlékév

Jobb oldali tartalom

 

Nyitóoldal Kapcsolat
Bemutatkozás Adatvédelmi tájékoztató
Szakmai tevékenység Impresszum
Hírek Oldaltérkép
Fotógaléria