Vissza

Nemzetstratégiai Kutatóintézet

Nyitóoldal > Hírek > Nagyváradon a Boldogasszony kiállítás 

Nagyváradon a Boldogasszony kiállítás

Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepén, december 8-án nyitották meg a nagyváradi római katolikus püspöki palotában a „Boldogasszony” című vándorkiállítást.

Az ötvenöt kortárs magyar alkotó – köztük Jankovics Marcell, Kubinyi Anna, Makovecz Imre, Melocco Miklós, Móser Zoltán – Mária-ábrázolását bemutató tárlat több mint egy évvel ezelőtt indult külhoni útjára a Nemzetstratégiai Kutatóintézet szervezésében. Elsőként Kárpátaljára vitték, majd Románia különböző városaiba. A tárlat Szatmárnémetiből érkezett Nagyváradra.

Böcskei László nagyváradi megyéspüspök kiállításmegnyitó beszédében elmondta, a hívő ember a Szűzanyára tekintve ihletet nyer, általa egészen másképp éli meg a mindennapok valóságát is. A főpásztor rámutatott arra, ez a tárlat hozzásegít ahhoz, hogy jobban megszenteljük az ünnepi időszakot. A főpásztor kiemelte, hogy a Boldogasszony című kiállításhoz hasonló programoknak már van múltjuk a püspöki palotában. A megyéspüspök úgy fogalmazott, törekednek arra, hogy ezen rendezvények által találkozópontokat teremtsenek.

Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke rávilágított arra, hogy a tárlat kortárs szellemben újrafogalmazza mindazt a nemzeti és hitbéli örökséget, amelyet Szent István és Szent László hagytak a magyar nemzetre.

Tóth Norbert, a Forrás Művészeti Intézet igazgatója, a kiállítás kurátora úgy fogalmazott, a tárlat küldetése az, hogy az elkövetkezendő esztendőben körbejárja a Kárpát-medencét, és hitében megerősítse a külhoni magyarságot.

A kiállítás január 8-ig látogatható Nagyváradon, a római katolikus püspöki palotában.

BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ
Nyitóoldal, Kapcsolat, Bemutatkozás, Adatvédelmi tájékoztató, Szakmai tevékenység, Impresszum, Hírek, Oldaltérkép, Fotógaléria

Minden jog fenntartva. Nemzetstratégiai Kutatóintézet © 2019