HUN ENG
BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Nyitóoldal
Ünnepi rajz- és esszépályázat Nyitóoldal Bemutatkozás Szakmai tevékenység Hírek Fotógaléria Kapcsolat A Kárpát-haza Őrei
Nyitóoldal > Hírek > Negyedévszázados fennállását ünnepelte az UKKSZ

Negyedévszázados fennállását ünnepelte az UKKSZ

Vérünkben van a vállalkozás?! És a jótékonyság is? címmel tartott konferenciát szombaton a megalakulásának 25. évfordulóját ünneplő Udvarhelyszéki Kis- és Középvállalkozások Szövetsége (UKKSZ). A székelyudvarhelyi városháza Szent István Termében lebonyolított rendezvényen egyebek közt az is kiderült, hogy az udvarhelyszéki vállalkozók dominálják a Hargita megyei piacot.


„Sorstársak vagyunk, bármelyik felén is üljünk a tárgyalóasztalnak” – fordult a meghívottakhoz Nagy György, az UKKSZ elnöke. Mint mondta, szövetségük jót és rosszat is kapott az elmúlt huszonöt évben, legfőbb céljuk most is a megmaradás és a megerősödés. Ehhez fontosak a támogatások, amelyeket egyebek mellett a magyar államtól, a megyei tanácstól és a kapcsolódó intézményektől, illetve az udvarhelyi polgármesteri hivataltól kapnak. Lényegesnek tartotta ugyanakkor kiemelni, hogy a vállalkozók jótékony oldalát is megismerjék az emberek, így egy ezt szemléltető kisfilmet is bemutattak a jelenlévőknek.

Gálfi Árpád polgármester örömét fejezte ki, amiért a vállalkozók annak idején szövetségbe tömörültek és most is közösen gondolkodva próbálnak fejlődni, erősíteni a térség gazdasági értékét. Ezt a hivatal is segíteni kívánja. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke kijelentette, bármennyire is kiszámíthatatlanok is a román törvények, egymásban bízva, egymáson segítve át lehet vészelni a nehéz helyzeteket. Az UKKSZ-szel való jó együttműködésük megköszönéseként Bíró Barna Botonddal, a megyei önkormányzat alelnökével közösen emléklapot nyújtottak át Nagy Györgynek.

„A vállalkozók mind Magyarországon, mind Romániában a nemzetstratégia legfontosabb művelői, alakítói. Így van ez a kis- és középvállalkozások esetében is. Ez különösképpen igaz Székelyföldre, ahol a nagy beruházások hiányában a kkv szektor az, ami a vállalkozói szférát adja” – vázolta meglátását Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) elnöke, a rendezvény társszervezője. Úgy véli, noha Székelyföld a Kárpát-medence perifériáján található, tenni kell azért, hogy magyarságunkat megőrizve minél inkább felzárkózzunk az ország többi részéhez, bekapcsolódjunk a Kárpát-medencei gazdasági életbe. Ehhez azonban egyebek mellett jó közlekedési infrastruktúrára – az utak mellett egy Cekend-tetői repülőtérre –, egy regionális kórház megépítésére, a közműszolgáltatások fejlesztésére lenne szükség.

Az elmondottak ellenére szép jövőt jósolt a térségnek, mivel az itteni vállalkozók Magyarországon is otthon vannak, így nemzetközi kapcsolatokat ápolnak. A cégvezetőknek a gazdasági autonómia megteremtésére kell törekedniük. Szász ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy ha lassan is, de a helyi, illetve az anyaországi tőke is megfelelő stratégiai ágazatok felé irányul. Ez alatt a térségi mezőgazdaságot, az erdőgazdálkodást, az energetikai fejlesztéseket, a kommunális szolgáltatásokat és a turizmust értette. Emellett az infokommunikációs technológiákba, valamit a kutatásfejlesztési innovációs tevékenységekbe való befektetéseket is említette. „Egy prosperáló székelyföldi gazdaság nemcsak a térségi szereplőknek kedvez, hanem a magyar és a román gazdaság egészének” – fogalmazott. Az NSKI elnöke egyébként úgy látja, hogy a kedvező gazdasági folyamatoknak köszönhetően a gazdasági teljesítmény és a jövedelmek is növekednek térségünkben. Mindemellett nagy kihívásaik vannak a vállalkozóknak egyebek mellett a fiatalok és a szakemberek elvándorlása miatt. Ezt mielőbb meg kell állítani, amit megfelelő bérek biztosításával lehet szavatolni. Szász kijelentette, a vállalkozóknak gazdasági téren is lokálpatriótaként kell gondolkodniuk. Áldozatokat kell hozniuk a helyi oktatás megszervezése, a kultúrára, az egészségügy, a szociális ellátások és a közszolgáltatások érdekében – véli Szász.

Lepsényi István, a magyar nemzetgazdasági minisztérium államtitkára először a javuló anyaországi helyzetről beszélt, majd a helyi cégvezetőkkel való együttműködés fontosságát hangsúlyozta, akiknek segítséget is ajánlott. Úgy látja, ha fejlesztésekről beszélünk, elengedhetetlen az innováció. Kereskedelmi térség vagyunk Az udvarhelyszéki vállalkozók egyértelműen dominálják a Hargita megyei piacot – jelentette ki az általuk végzett kutatást ismertetve Geréb László, a REGA Egyesület elnöke. Az udvarhelyi vállalkozók több nyereséget termelnek, mint a csíkszeredaiak és a gyergyószentmiklósiak összesen.

A vizsgálatból az is kiderült, hogy elsősorban kereskedelmi térség vagyunk, az ipari jellegű tevékenységek nagyon visszaestek az elmúlt időszakban. Székelyudvarhely legjobban teljesítő cégei esetében óriási árbevétel-növekedésről lehet beszélni az elmúlt évekre vonatkozóan. Volt, aki megötvenkétszerezte árbevételét. Egy felmérésből az is kiderült, hogy az udvarhelyi vállalkozók többsége saját ügyességének tulajdonítja cége működését. A tulajdonosok szerint a térség nagy hátránya a szűk piac és a kevésbé fizetőképes kereslet. A legnagyobb segítség a munkaerőhiány csökkentésében kellene nekik. Díjat kaptak Az ünnepség részeként két vállalkozói díjat adtak át: egyikkel Gálffi Dezsőt, a másikkal pedig Boros Csabát jutalmazták. A konferencia jó hangulatú gálavacsorával végződött.

Forrás: szekelyhon.ro

Hírek
2018. február 13.
Idén ötödik alkalommal került megrendezésre a Budapesti Székely Bál

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet idén ötödik alkalommal rendezte meg a Budapesti Székely Bált. A rendezvényen köszöntőt mondott Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Tarlós István főpolgármester, Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere és Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke. A közönség ezenkívül megtekinthette Székelyudvarhely bemutatkozó kisfilmjét, az Udvarhelyi Néptáncműhely: Apám tánca című produkcióját, és sor került a tiszteletbeli székely címek átadására is.


2018. február 5.
Civitas Fortissima: Kárpát-medencei Történelmi Vetélkedő Balassagyarmaton

Az 1919. január 29-i balassagyarmati csehkiverés 99. évfordulójának tiszteletére rendezett városi programsorozat részeként került megrendezésre idén tízedik alkalommal a Civitas Fortissima Kárpát-medencei Történelmi Vetélkedő, melynek természetesen a „Legbátrabb Város” címet viselő Balassagyarmat adott otthont. 


2018. január 25.
A Petőfi Irodalmi Múzeumban mutatták be az NSKI által kiadott Erdélyi János válogatott népköltési gyűjteményét

A nagykaposi születésű Erdélyi János egyik legjelentősebb alakja a magyar tudományos és kulturális életnek. Ezt azzal vívta ki, hogy a romantika korában felismerte, mi az, ami akkoriban a magyar szellemi életből hiányzott. Így válhatott az irodalmi népiesség máig érvényes teoretikusává, a jelentős folklór-szövegkorpusz tudományos alapozottságú és rendszerező gyűjtőjévé, a hazai esztétikai, filozófiai stúdiumok hiányosságára felhívó és egyben azokat pótolni kezdő tudóssá, a nyugati egyetemeken látott pedagógiai, szociológiai tapasztalatokat összegző modern iskolaszervezővé, szak- és rendszerszerű, határozott elvekre, teóriákra építő irodalomtudóssá, lapszerkesztővé és kritikussá. Végül, de nem utolsósorban értékes szépirodalmi művek alkotójává – e szavakkal méltatta T. Erdélyi Ilona irodalomtörténész, a költő unokája nagyapját a Petőfi Irodalmi Múzeumban tartott könyvbemutatón. 


összes hír >>
Együttélési modellek a Kárpát-medencében c. konferencia
Kárpát-Haza Fejlesztési Hálózat
Események
<<
február>>
HKSZCSPSZV
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28
Kárpát-Haza Galéria

 Jobb oldali tartalom

Erdélyi János Emlékév

Jobb oldali tartalom

 

Nyitóoldal Kapcsolat
Bemutatkozás Adatvédelmi tájékoztató
Szakmai tevékenység Impresszum
Hírek Oldaltérkép
Fotógaléria