Vissza

Nemzetstratégiai Kutatóintézet

Nyitóoldal > Hírek > Ötödik alkalommal öltött népviseletet Homoród-mente 

Ötödik alkalommal öltött népviseletet Homoród-mente

Hogy mennyire túlmutat divaton és múló időn népünk ünnepi viselete, azt parádésan és tételesen – felöltve, kiállításon és régi fotográfiákon is – láthatta az 5. Homoród-mente Népviseletben nevet viselő rendezvény nagyszámú résztvevője szombaton Homoródalmáson.

A két Homoród vidékének majd’ mindenik falujából érkeztek küldöttségek a népviseletünnepre. Előbb örömteli találkozásokat láthattunk a Szabó Gyula Művelődési Ház kertjében, majd az almási rézfúvósok menetzenéjére, az unitárius templom felé vonuló színpompás sokaságot. A Családok évében tartott seregszemlén és népünk hagyományaiból, lelkiségéből is ízelítőt nyújtó napon az ökumenikus istentiszteleten a lövétei származású, Székelyszenterzsébeten szolgáló Kincses Kálmán református lelkipásztor, valamint a szintén lövétei születésű Tódor Attila, a Gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Gimnázium lelkiigazgatója fogalmazott üzenetet. Az igehirdető Csete Árpád helyi unitárius lelkész volt.

A Művelődési Házban köszöntőbeszédet mondott Tikosi László helyi polgármester, továbbá a rendezvény fővédnöke, Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, valamint Percze László, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja. A Kárpát-medencei népviseletek című kiállítást a jászberényi Csángó Fesztivál Alapítvány munkatársai, Papp Imre és Péterbencze Anikó mutatta be. Szintén első ízben láthatták az Őseink viseletben című, száz nagyított fotót tartalmazó kiállítást, amelynek anyagát a homoródalmásiak gyűjtötték össze, és Balázs Ödön udvarhelyi fotográfus szakmai közreműködésével választották ki.

Negyedik alkalommal látott napvilágot a Homoród Mente című alkalmi lap, amelynek – ezúttal homoródalmási – anyagát Mihály János történész, a rendezvény ötletgazdája gyűjtötte össze. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet közösségépítő, hagyományápoló és értékmentő rendezvényének – amelyet a Homoródalmási Önkéntesek Egyesületével, a helybéli unitárius egyházközséggel és a polgármesteri hivatal együttműködésével valósítottak meg – fő látványossága a népviseleti bemutató volt. Láthattuk az ünnepekhez kötődő, színeikben, mintájukban és kiegészítőikben más-más székely ruhákat; olyan örökségértékű öltözeteket, amelyeket ládafiában óvnak, és olyanokat is, mint a lövétei mátkapár ruházata, amit polgári esküvőkön újra magukra öltenek a hagyományokhoz ragaszkodó házasulandók.

A kulturális műsorban helyi népdalokat énekelt a Sorbán Enikő zenetanár, énekvezér által betanított kislánykórus, népi táncot mutattak be a helyi Dávid Ferenc Általános Iskola 6. osztályosai és Sorbán Enikő népdalénekes ajkán is felcsendültek a páratlan almási dalok. Az abásfalvi cigányzenekar búcsúztatta az idei rendezvényt, amelynek házigazdái jövőre a székelypetkiek lesznek.

Forrás: Székelyhon.ro

 

 

Fotók: Both Gábor

BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ
Nyitóoldal, Kapcsolat, Bemutatkozás, Adatvédelmi tájékoztató, Szakmai tevékenység, Impresszum, Hírek, Oldaltérkép, Fotógaléria

Minden jog fenntartva. Nemzetstratégiai Kutatóintézet © 2019