HUN ENG
BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Nyitóoldal
Nyitóoldal Bemutatkozás Szakmai tevékenység Hírek Fotó- és videógaléria Kapcsolat A Kárpát-haza Őrei
Nyitóoldal > Kárpát-haza Galéria > Rendezvények 2018 > Xantus Géza kiállítása 

Xantus Géza kiállítása

Megnyílt Xantus Géza csíkszeredai festőművész „A végtelen felé” című kiállítása a Kárpát-haza Galériában. A tárlat nyitórendezvényén beszédet mondott Fejes Norbert, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet osztályvezetője, valamint Hegedűs Enikő művészettörténész.

Xantus Géza tagja a rotterdami Continental Art Egyesületnek, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének (MAOE), a Román Képzőművészek Szövetségének (UAPR) és a Barabás Miklós Céhnek (BMC), valamint egyik alapító tagja a csíkszeredai Studio 9 művészcsoportosulásnak is.  Alkotásai megtalálhatóak Magyarország és Erdély számos templomában, egyházi épületében.

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet osztályvezetője beszédében – utalva a kiállítás címére – kifejtette, hogy a végtelen, az öröklét, Isten megértésére a földi élet során csupán törekedhetünk, de teljes egészében megtapasztalni, színről-színre látni csak az Ő országában leszünk majd képesek. „Mégis a művész, s a művészek között leginkább talán a képzőművész, ma este pedig, itt a Kárpát-haza Galériában Xantus Géza az, aki e földi világban képes arra, hogy elinduljon a végtelen felé, és szemünk elé tárjon valamit az örökkévalóságból” – szögezte le Fejes Norbert.

Hegedűs Enikő rámutatott, hogy a tárlaton bemutatott alkotások által az eddig bejárt művészpálya lényeges elemeire kapunk rálátást, s a mindenséget érzékelő művész gondolatisága tárul elénk. Kifejtette továbbá, hogy a festőművész irányultságának megerősödésében meghatározó szerepet játszottak a római tanulmányok, valamint a Budapesten végzett katolikus teológiai képzés. „Xantus Géza több képzőművészeti műfajban is alkot, olajképei mellett a templomi murális festészetben, az üvegművészetben, és belső terek kialakításában is jártas, valamint plasztikákat és monumentális szobrokat is készít” – fejtette ki a művészettörténész szakmai megnyitóbeszédében.   

Kárpát-haza Galéria
Rendezvények 2018
Berze Imre kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Szeged
Xantus Géza kiállítása
Márton Árpád kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Székesfehérvár
Angyalossy Sándor kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Győr
Villásek Tibor kiállítása
Veres Ágota kiállítása
Rendezvények 2017
Ferdics Béla kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Bécs
Boldogasszony kiállítás - Krakkó
Sagmeister Laura kiállítása
Lőrincz Zsuzsa kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Kassa
Klisza János kiállítása
Göntér Endre kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Komárom
Balázs József kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Ipolyság
Bekay Nagy Maya kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Munkács
Nagy Péter kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Nagyvárad
Boldogasszony kiállítás - Pélmonostor
Ádám Gyula kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Pancsova
Glück Gábor kiállítása
Szocska László kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Zenta
Réti János kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Magyarkanizsa
Rendezvények 2016
Bocskay Vince kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Szatmárnémeti
Vargha Mihály kiállítása
Szabó Ákos kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Temesvár
Bartusz György kiállítása
Jánváry Zoltán kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Kolozsvár
Soltész István festőművész kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Szováta
Iváncsó András festőművész kiállítása
Kosztándi Jenő és Kosztándi B. Katalin festőművészek kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Marosvásárhely
Boldogasszony kiállítás - Tusnádfürdő
Micska Zoltán Kiállítása
Matl Péter kiállítása
Boldogasszony-kiállítás Székelykeresztúron
Torok Melinda kiállítása
Boldogasszony-kiállítás Szentegyházán
Sinko Szabina kiállítása
Boldogasszony-kiállítás Kézdivásárhelyen
Rendezvények 2015
Zsáki István kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Székelyudvarhely
Lázár Tibor kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Sepsiszentgyörgy
Lipcsey György kiállítása
Tóth Tímea kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Gyergyószentmiklós
Kákonyi Csilla kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Gyimesfelsőlok
Duncsák Attila kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Csíkszereda
Boldogasszony kiállítás - Beregszász
Léphaft Pál kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Ungvár
Szabó Ottó kiállítása
Boldogasszony kiállítássorozat megnyitó rendezvénye, Budapest
Bokotej András kiállítása
Mezei Erzsébet kiállítása
ifj. Habda László kiállítása
Kopriva Attila kiállítása
Boldogasszony kiállítás - Kiállító művészek
Kortárs Magyar Művészet 2014
Rendezvények 2014
Páll Lajos kiállítása
Kusztos Endre kiállítása
Jakobovits Miklós kiállítása
Magyar László kiállítása
Szajkó István kiállítása
Sipos László kiállítása
Király Ferenc kiállítása
Penovác Endre kiállítása
Vinczeffy László kiállítása
Erfán Ferenc kiállítása
Nagy János kiállítása
Kuti Dénes kiállítása
Hírek
2018. augusztus 21.
Lelki megújulás – református Családi Csendesnap Kárpátalján

A Kárpátaljai Református Egyházkerület szervezésében és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet társszervezői szerepvállalásával került megrendezésre a kárpátaljai magyarság egyik legnagyobb rendezvényének számító Családi Csendesnap 2018. július 28-án, Tiszapéterfalván. A közel ötezer fő részvételével zajló eseményen Fejes Norbert, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet osztályvezetője is köszöntötte a jelenlévőket.


2018. augusztus 4.
Fazakas Tibor erdélyi képzőművész tárlata a Kárpát-haza Galériában

Fazakas Tibor erdélyi képzőművész absztrakt munkáiból nyílt kiállítás a Kárpát-haza Galériában augusztus 1-jén.


2018. július 27.
Tusványos 2018 - Orbán Balázs Sátor

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet idén is részt vett a 2018. július 24-29. között Tusnádfürdőn megrendezésre kerülő 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen. Az eseményen Intézetünk önálló szekcióban kerekasztal-beszélgetéssorozatot szervezett az Orbán Balázs Sátorban, ahol döntéshozók, szakemberek és a szakterületek irányítói a magyarság múltját, jelenét és jövőjét érintő fontos kérdéseket vitatták meg.


összes hír >>

Herbaland
EFOP-1.12.1-17-2017-00003 - „Makroregionális kutatások a Kárpát-medencében a közösségfejlesztés és társadalmi felelősségvállalás megerősítése érdekében”

Együttélési modellek a Kárpát-medencében c. konferencia
Kárpát-Haza Fejlesztési Hálózat
Események
<<
augusztus>>
HKSZCSPSZV
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31
Kárpát-Haza Galéria

 Jobb oldali tartalom

Erdélyi János Emlékév

Jobb oldali tartalom

 

Nyitóoldal Kapcsolat
Bemutatkozás Adatvédelmi tájékoztató
Szakmai tevékenység Impresszum
Hírek Oldaltérkép
Fotógaléria