
RAJZ- ÉS ESSZÉPÁLYÁZAT MÁRCIUS 16-A, A MAGYAR ZÁSZLÓ ÉS CÍMER NAPJÁNAK MEGÜNNEPLÉSÉRE
Pályázatok témakörei: Magyar zászló és címer • Jókai Mór emlékév • Nyújts segítő Mancsot!
Beküldési határidő: 2025. február 7.
Résztvevők: óvodás, általános- vagy középiskolában és felsőoktatásban tanuló fiatalok
Magyar zászló és címer A zászló és a címer egy közösség, egy nemzet összetartozásának jelképei. Számunkra, magyar emberek számára különös jelentőséggel bírnak. Ennek legfőbb oka, hogy bár Magyarország határai nem esnek egybe a magyar nemzet határaival, a nemzet nyelvi, kulturális és történelmi hagyományainál fogva mégis egységes. Ennek az összetartozásnak – a Himnusz mellett – a legfontosabb jelképei a magyar zászló és a nemzeti címer. A Magyar Országgyűlés a magyar zászló és címer emléknapjául, így összetartozásunk egyik legfontosabb ünnepéül március 16-át jelölte ki. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet – amely küldetéséből eredően az emléknaphoz kapcsolódó ünnepségek és események szervezésében kiemelt feladatot vállal – a Kárpát-medencében, illetve a világban szétszórtan élő, valamennyi magát magyarnak valló óvodás, diák és egyetemista számára tizenegyedik alkalommal pályázatot hirdet, melynek fő témaköre a Magyar zászló és címer.
Jókai Mór emlékév A 200 éve született Jókai Mór a magyar irodalom egyik legsokoldalúbb írója, kifogyhatatlan gazdagságú prózavilágával méltán tartják az egyetemes irodalom egyik legnagyobb elbeszélő művészének. Az Országgyűlés 2025-öt Jókai Mór emlékévnek nyilvánította, amelyre tekintettel, valamint emléke előtt tisztelegve a 2025-ben tizenegyedik alkalommal megrendezésre kerülő pályázatunkon Jókai Mór témakörben is fogadunk pályaműveket.
Nyújts segítő Mancsot! Mancs, a híres magyar mentőkutya 30 éve született Miskolcon. Élete során megszámlálhatatlan katasztrófahelyzet mentési munkálataiban vett részt: földrengéseknél, tűzvészeknél, házomlásoknál, sőt – a világban egyedülálló módon – vízi bevetéseknél is készen állt az emberi életek mentésére. A B-prepared nemzetközi kutatás-fejlesztési projekt – amelyikben a Nemzetstratégiai Kutatóintézet is részt vesz – a katasztrófahelyzetekre való felkészülést segíti, és külön díjazza a Nyújts segítő Mancsot! témakörben beérkezett pályamunkákat.
I. A PÁLYAMUNKÁK BEKÜLDÉSÉNEK ÁLTALÁNOS FELTÉTELEI
Egy pályázó egy műfajban egy pályázatot nyújthat be.
A postai úton beküldött rajz pályamű hátoldalára a közzétett pályázati adatlapot felragasztva, vagy kézzel írottan szükséges feltüntetni az alábbi adatokat.
Az elektronikusan elküldött esszépályázat esetében az e-mail szövegében kötelező jelleggel fel kell tüntetni az alábbi adatokat:
- a pályamű címe,
- a pályázó neve,
- a pályázó elérhetőségei, 18 év alatti pályázó esetében a szülő / kapcsolattartó elérhetőségei (telefonszám, e-mail cím, postai cím)
- a pályázó életkora
- a felkészítő tanár / szülő / kapcsolattartó neve
- a tanintézmény pontos, hivatalos megnevezése és elérhetősége (cím, telefonszám, e-mail cím, weboldal)
- a diaszpóra szervezet vagy magyar iskola pontos, hivatalos megnevezése és elérhetősége (cím, telefonszám, e-mail cím, weboldal)
Hiányosan, a kért adatok feltüntetése nélkül benyújtott pályázatokat nem fogadunk el, éppúgy, ahogy a határidő lejártát követően benyújtott pályázatot sem.
A pályázók a pályamű beküldésével elfogadják, hogy a díjazott pályaművek kiállításának, kiadásának, bemutatásának, közzétételének jogáról, beküldött személyes adataik (felkészítő tanáruk nevének kiírásával) feltüntetése mellett, a kiíró javára lemondanak.
Felkészítő tanár feltüntetése nem kötelező.
A díjazottakat a zsűrizést követően a megadott elérhetőségeken tájékoztatjuk.
II. A PÁLYÁZATOK BEKÜLDÉSÉNEK MÓDJA
1. A rajzpályázat esetében
A Kárpát-medencében élő pályázóktól az alábbi postacímekre várjuk az eredeti munkákat:
Nemzetstratégiai Kutatóintézet 1368 Budapest, Pf.: 178.
vagy
Nemzetstratégiai Kutatóintézet 1054 Budapest, Nagysándor József utca 8.
Elektronikus formában – tekintettel a földrajzi távolságra – csak a Magyarországgal nem határos diaszpórában élő pályázóktól fogadjuk el a pályázatukat, melyet az alábbi e-mail címre várunk: rajz@nski.gov.hu
2. Az esszépályázat esetében
A pályázók az alábbi e-mail címre küldhetik írásaikat: essze@nski.gov.hu
III. MŰFAJOK, KORCSOPORTOK, PÁLYAMUNKÁK MÉRETE, TECHNIKA
A pályázó a rajz, a grafika, a kollázs, illetve a festészet bármelyik (monochrom vagy színes) technikáját alkalmazhatja papír, karton, farost, vagy vászonhordozó anyagon ábrázolva.
Digitálisan készült, illetve elektronikusan elküldött munkákat sajnos nem áll módunkban elfogadni, tekintettel arra, hogy a győztes pályamunkákat kiállításon kívánjuk bemutatni.
Ez alól csak a diaszpórából érkezett munkák képeznek kivételt.
1. Rajzpályázat korcsoportjai, mérethatárai
- korcsoport: óvoda A4–es formátum
- korcsoport: 6–7 év A4–es formátum
- korcsoport: 8–9 év A4–es formátum
- korcsoport: 10–11 év maximum A3–as formátum
- korcsoport: 12–14 év maximum A3–as formátum
- korcsoport: 15–18 év legfeljebb 60x80 cm formátum
- korcsoport: 18 év felett legfeljebb 60x80 cm formátum
A pályázó a pályázat elküldésének napjáig betöltött életkor alapján a megfelelő csoportba sorolja magát.
2. Esszépályázat korcsoportjai
- korcsoport: 12–14 év
- korcsoport: 15–18 év
- korcsoport: 18 év felett
A pályázó a pályázat elküldésének napjáig betöltött életkor alapján a megfelelő csoportba sorolja magát.
A pályázó 4000–10000 leütésben, írásban nyújthatja be pályázatát a megadott témakörökben egyéni hangulat, elképzelés, téma, emlékkép, vagy történelmi eseménnyel összefüggésben. A pályaművekben kérjük, hogy az önálló gondolatokra helyezzék a hangsúlyt.
Amennyiben forráshasználat történt, annak megjelölésével.
A pályamunkákat WORD és PDF formátumban, digitális úton várjuk.
Kérjük, hogy a pályázó az esszét a kiírásban szereplő adatok, valamint saját e-mail elérhetőségének feltüntetése mellett küldje be.
IV. A DÍJAZOTTAK ELISMERÉSE
A szakmai zsűri a pályamunkákat műfajonként és korcsoportokként bírálja el.
Az első három legjobbnak ítélt pályamunka alkotóit jutalomban részesítik. A kiírók a kiemelkedő tehetségű pályamunkákat különdíjjal is jutalmazhatják.
1. Rajzpályázat díjazása
Az 1–5. korcsoport helyezettjeinek díjazása: 1. díj: 50 000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom 2. díj: 25 000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom 3. díj: 15 000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom
A 6. korcsoport helyezettjeinek díjazása: 1. díj: 100 000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom 2. díj: 50 000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom 3. díj: 25 000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom
A 7. korcsoport helyezettjeinek díjazása: 1. díj: 150 000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom 2. díj: 100 000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom 3. díj: 50 000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom
2. Esszépályázat díjazása
Az 1. korcsoport helyezettjeinek díjazása: 1. díj: 50 000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom 2. díj: 25 000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom 3. díj: 15 000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom
A 2.korcsoport helyezettjeinek díjazása: 1. díj: 100 000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom 2. díj: 50 000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom 3. díj: 25 000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom
A 3. korcsoport helyezettjeinek díjazása: 1. díj: 150 000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom 2. díj: 100 000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom 3. díj: 50 000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom
V. VÉDNÖKÖK, ZSŰRITAGOK
A pályázat fővédnöke: Dr. Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, nemzetiségpolitikáért, egyházpolitikáért és egyház-diplomáciáért felelős miniszter, miniszterelnök-helyettes
A pályázat védnökei: Dr. Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelésért felelős államtitkára Németh Szilárd kormánybiztos Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke
A pályázat mindenkori és tiszteletbeli védnöke: Wittner Mária † ’56-os szabadságharcos
A rajzpályázat zsűrijének mindenkori és tiszteletbeli elnöke: Jankovics Marcell † Kossuth-díjas, Leonardo da Vinci-díjas, a Magyar Érdemrend középkereszt a csillaggal kitüntetett grafikusművész, filmrendező, Magyarország Érdemes Művésze, a Nemzet Művésze.
VI. EGYÉB TUDNIVALÓK, FELTÉTELEK A DÍJAZOTTAK RÉSZÉRE
- A díjazottak névsorát, amennyiben az adatkezelési nyilatkozatban hozzájárultak, az alábbi honlapon tesszük közzé, legkésőbb március 16-án:
https://nski.hu/
Adatkezelési és adatbiztonsági hozzájárulás hiányában csak a mű címét közöljük.
- A díjak átadásának részleteiről a díjazottakat a megadott elérhetőségeken tájékoztatjuk.
A pályázattal kapcsolatos információk a rajz@nski.gov.hu, illetve az essze@nski.gov.hu e-mail címen, valamint a +36 1 986 1990 telefonszámon, Szabó Milántól kérhetőek.
- A helyezést elérő pályázók esetében a pályázathoz adatbiztonsági, és adatkezelési nyilatkozat szükséges, amely nyilatkozat a helyezést elérő pályázók részére megküldésre kerül. E nyilatkozat csatolása nem kötelező, ám ennek hiányában a pályaművek készítőjének egyetlen személyes adata, még a neve sem hozható nyilvánosságra.
A pályázatok 14 életéven aluli benyújtóinak törvényes képviselője (pl. szülő vagy gyám) az adatvédelmi- és adatbiztonsági nyilatkozat aláírásával hozzájárul, hogy a pályázat kezelésében, és elbírálásában résztvevő személyek az általuk megadott személyes adataikat megismerjék, és adataik közül a nyilvánosság a nevüket, korukat, a beküldés helyét, esetlegesen a támogató intézményt, a felkészítő személy adatait megismerje.
A 14–18 életév közötti pályázók maguk aláírása mellett az adatbiztonsági- és adatvédelmi nyilatkozatot törvényes képviselőjükkel is aláíratják.
A 18 életév feletti pályázók, felkészítő tanárok, egyéb segítők saját maguk aláírásával csatolják adatvédelmi- és adatbiztonsági nyilatkozatukat.
A pályázók által megadott személyes adatokat a Nemzetstratégiai Kutatóintézet a nem nyertes pályázatok esetében a zsűrizést követően, 30 napon belül megsemmisíti. A díjazottak esetében a személyes adatokat az intézményben 5 évig őrzik meg, majd 30 napon belül megsemmisítik. Az elszámolásokat végző szervezet a személyes adatokat a rá irányadó jogszabály szerinti ideig őrzi meg, majd 30 napon belül megsemmisíti.
- Amennyiben a felkészítő tanár személyes adatai beküldésre kerülnek, úgy azok csak akkor ismerhetőek meg, hozhatók nyilvánosságra és tárolhatóak, ha az adatvédelmi és adatbiztonsági nyilatkozat beküldésre kerül.
Egyebekben a felkészítő (tanár) által megadott személyes adatokat a Nemzetstratégiai Kutatóintézet a nem nyertes pályázatok felkészítő tanárai esetében személyi adataikat a zsűrizést követően 30 napon belül megsemmisíti, míg a díjazottak esetében az intézményben 5 évig őrzi meg, majd 30 napon belül megsemmisíti. Az elszámolásokat végző szervezet a személyes adatokat a rá irányadó jogszabály szerinti ideig őrzi meg, majd 30 napon belül megsemmisíti.
- A pályázók a pályázat benyújtásával elfogadják, hogy a szerzői jogok közül, a pályaművek kiállításának, bemutatásának, közzétételének jogait a Nemzetstratégiai Kutatóintézetre minden további ellenérték nélkül átruházzák. Az esszék benyújtói egyszeri, tetszőleges példányszámban és akár több helyen (nyomtatott, és/vagy elektronikus kiadás) kiadási jogukat minden további ellenszolgáltatás nélkül a Nemzetstratégiai Kutatóintézetre átruházzák.
- A pályázók tudomásul veszik, hogy a kiírónak a beküldésre került pályaművek visszaküldésére és megőrzésére nincs lehetősége, a kiíró a pályaműveket megsemmisíti.
|