akadálymentes
keresés
HUN ENG
Nyitóoldal
Bemutatkozás Szakmai tevékenység Kárpát-haza statisztikák Hírek Fotó- és videógaléria A Kárpát-haza Őrei Rajz- és esszépályázat
Nyitóoldal > Hírarchívum > „Margó” esettanulmány-készítő verseny 

„Margó” esettanulmány-készítő verseny

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet munkatársai immár harmadik alkalommal kapcsolódtak be a Miskolci Egyetem Világ- és Regionális Gazdaságtan Intézete és az Észak-magyarországi Regionális Kutatásokért Alapítvány (ÉMORKA) által idén, október 20-án már hatodik alkalommal megrendezésre kerülő Margó esettanulmány-készítő versenybe.

A Miskolci Egyetem és az ÉMORKA a Magyarország és a szomszédos országok felsőoktatási intézményeiben tanuló hallgatók számára írja ki a megmérettetést, amelyre 3 fős hallgatói csapatok nevezhetnek periferikus térségek vagy települések foglalkoztatási kezdeményezéseit, programjait értékelő, elemző pályamunkával. A rendezvénysorozat célja a hallgatók tudásának elmélyítése, közösségi felelősségtudatának erősítése és tudásuk megmérettetése révén a helyi fejlesztésbe bevonható energiák felerősítése.
Lassan hagyománnyá válik, hogy az NSKI intézményi szinten is bekapcsolódik a verseny döntőjének lebonyolításába, munkatársai pedig részt vesznek a rendezvényen. Az idei évben a Fenntartható gazdasági és területi együttműködések osztályának két munkatársa, Schwarcz Gyöngyi osztályvezető és Siklósi Rozália kutatási és stratégiai referens képviselte az intézetet a versenyen. Az idei verseny középpontjában a társadalmi vállalkozások álltak, a helyi foglalkoztatáshoz sikerrel hozzájáruló kezdeményezések hátterének, működésének és eredményeinek elemzését kellett elvégeznie a csapatoknak, kitérve az adaptáció vagy a továbbfejlesztés lehetőségeire is. A döntőre négy kiválóan felkészült egyetemi csapat érkezett, mindannyian színvonalas kiselőadást tartottak a kiválasztott vállalkozások foglalkoztatási gyakorlatáról, illetve kreatív és előremutató fejlesztési ötleteket, irányokat fogalmaztak meg a továbblépés és/vagy az adaptáció érdekében.

A zsűri munkáját idén a vendéglátó egyetem Világ- és Regionális Gazdaságtan Intézetének igazgatója, Dr. Nagy Zoltán irányította, részt vett benne Szendrák Dóra, a miskolci Regionális Civil Központ Alapítvány ügyvezetője, Osgyáni Gábor projektfejlesztési szakértő, illetve - az Nemzetstratégiai Kutatóintézet képviseletében - Schwarcz Gyöngyi osztályvezető. Mindannyian egyetértettek abban, hogy az egyetem és az ÉMORKA kezdeményezése további folytatásra érdemes, mert fontos megtalálni, és ugyanakkor motiválni a vidék problémái iránt érdeklődő, megoldásukért elkötelezetten tenni akaró, felsőoktatásban tanuló fiatalokat. A barátságos és támogató légkörben zajló versenyt az Eötvös Loránd Tudományegyetem nemzetközi tanulmányok szakos hallgatóiból álló csapata nyerte a ferencvárosi FESZOFE Nonprofit Kft. foglalkoztatást javító és a hajléktalanok re-integrációját célzó tevékenységének bemutatásával. Második helyezett „A Bergendóc Szociális Szövetkezet működésének és eredményeinek értékelése” című pályamunkával a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karának Gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök alapszakos hallgatóiból álló csapata lett. Megosztott harmadik helyet kapott a Miskolci Egyetem két csapata, az egyik a város tulajdonában álló, megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató Kft., a másik a fogyatékkal élők és megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatását, társadalmi integrációját célul tűző Szimbiózis Alapítvány tevékenységét elemezte.

A döntőben részt vevő csapatok az ÉMORKA által felajánlott pénzjutalomban, illetve az Nemzetstratégiai Kutatóintézet könyvjutalmában részesültek.

 

Hírek
2026. október 13.
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet történészének konferencia-előadása a Magyar Nemzeti Múzeumban

2026 júliusától látogatható a Magyar Nemzeti Múzeum „Amerikai Álom” című időszaki kiállítása, amely az Egyesült Államokba irányuló magyar kivándorlási hullámok történetét, az emigráns közösségek életét, mindennapjait és az új hazában való boldogulásuk körülményeit mutatja be.


2026. szeptember 15.
Nagyváradi diákok a Nemzetstratégiai Kutatóintézetben

A Nemzetstratégia Kutatóintézet 2026. szeptember 14-én, immár másodjára fogadta a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem hallgatóit. 


2026. július 10.
És most hogy élnek a magyarok?

Hiánypótló magyarságkutatási publikáció jelent meg a Nemzetstratégiai Kutatóintézet gondozásában


összes hír >>
Impresszum Adatvédelmi tájékoztató
Kapcsolat Bemutatkozás
Oldaltérkép Szakmai tevékenység
Hírek Fotógaléria
Közérdekű adatok
Közadatkereső.hu