Szatmárnémeti, Nagyvárad és Nagyszalonta után újabb erdélyi állomáshelyére érkezett a Doberdó hőse – Kratochvil Károly altábornagy, a sokoldalú hazafi című kiállítás. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum, illetve a Nemzetstratégiai Kutatóintézet ezzel a vándorkiállítással tiszteleg Kratochvil Károly, a hetven éve elhunyt legendás altábornagy és az első világháborúban életüket vesztett magyar katonák emléke előtt. A tárlatot - amely november 18-áig látogatható - pénteken délután népes érdeklődő jelenlétében nyitották meg az Incze László Céhtörténeti Múzeum időszakos kiállítótermében. |
Simicskó István, Magyarország honvédelmi minisztere védnöksége alatt ez év június 3-án nyílt meg a Kratochvil-emlékév a budapesti Hadtörténeti Múzeumban. Az emlékév időszerűségét erősíti, hogy 2016-ban a Doberdó-fennsíkon jelentős magyar részvétellel vívott emberfeletti küzdelem 100. évfordulójára is emlékezünk, amelyben Kratochvil Károlynak és a parancsnoksága alatt álló m. kir. 4. honvéd gyalogezrednek kiemelkedő szerep jutott.
Házigazdaként Dimény Attila muzeológus köszöntötte a jelenlevőket, a jeles vendégeket, és elmondotta, hogy a kiállítás Vargha Mihálynak, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatójának köszönhetően került Kézdivásárhelyre, ő ajánlotta a szervezőknek a céhtörténeti múzeumot. Az intézmény vezetője arra is emlékeztetett, hogy az altábornagy neve nem ismeretlen a kézdivásárhelyiek számára, hiszen 2009 decemberében az egykori hadapród-iskola épülete előtt szobrot avattak tiszteletére. „Nem túlzok talán, ha azt mondom, hogy ezzel a kiállítással Kratochvil Károly, ha nagy késéssel ugyan, és sajnos, nem testi valójában, de hazaérkezett. Hazaérkezett, hiszen innen nem messze, Brassóhoz kötötték gyermekkorának legszebb emlékei, és ide kötötte egy ideig katonai szolgálata, és azok a székelyek, akiknek oldalán az első világháború vérzáporos csatáit vívta. És végül, de nem utolsósorban ehhez a vidékhez kötötte a Székely Hadosztály és mindaz, amit ez a hadosztály képviselt” – mondotta többek között Gáll Hajnalka, Magyarország csíkszeredai konzulja.
Őt követően Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke méltatta Kratochvil Károly alakját, és elmondta róla, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia katonatisztje – tanár a pécsi hadapródiskolában és a Ludovika Akadémián – a Habsburgok magyarországi ágánál, József főherceg udvartartásának tagjaként József Ferenc és László főherceg nevelésének irányítója volt. 1914-ben, a mozgósításkor saját kérésére osztották be frontszolgálatra a nagyváradi 4. honvéd gyalogezredhez, amelynek több mint három éven át volt parancsnoka. Személyes bátorságával a Monarchia legmagasabb katonai kitüntetését, a Mária Terézia Katonai Rend Lovagkeresztjét is kiérdemelte.
Fráter Olivér, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese beszédében kiemelte, hogy Kratocvil Károly ”sorsa eggyé vált az Isten akarata szerintinek tekintett szolgálatban vezénylete alá tartozó magyar és román katonáinak sorsával. Így volt ez nemcsak a kaszárnyák és szemlék ünnepi pillanataiban, hanem a harcoknál is elviselhetetlenebb fegyverletétel szörnyű óráiban is. Katonái sorsát soha meg nem tagadta, velük a teljes jogfosztottságban és a bebörtönzésben is mindvégig sorsközösséget vállalt.”
Forrás:  |