akadálymentes
keresés
HUN ENG
Nyitóoldal
Bemutatkozás Szakmai tevékenység Kárpát-haza statisztikák Hírek Fotó- és videógaléria A Kárpát-haza Őrei Rajz- és esszépályázat
Nyitóoldal > Hírarchívum > Szatmárnémetibe érkezett a Boldogasszony kiállítás

Szatmárnémetibe érkezett a Boldogasszony kiállítás

2016. november 20-án, az egyházi év utolsó vasárnapján nyitotta meg kapuit Szatmárnémetiben a Nemzetstratégiai Kutatóintézet által Kárpát-medencei körútra indított Boldogasszony kiállítás. A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye Püspöki Palotájában tartott megnyitó ünnepségen – a szépszámú érdeklődő mellett – részt vett és beszédet mondott Nm. és Ft. Schönberger Jenő püspök, Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere, Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke, Tóth Norbert, a kiállítás kurátora és Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke.

A Budapestről 2014-ben zarándokútjára indult Boldogasszony kiállítás fővédnöke Áder János, Magyarország köztársasági elnöke, a szervező Nemzetstratégiai Kutatóintézet célja pedig nem más, mint annak a mély, lelki köteléknek a bemutatása, amely Szent István megkoronázásával kezdődően összeköti a magyar nemzetet Istennel és legkedveltebb szentjével, a mennybe fölvett Boldogasszonnyal, a magyarok Nagyasszonyával, akinek tisztelete az óta is töretlen népünk körében.

„A szatmári megnyitó egybeesik az Irgalmasság Évének lezárásával, ezért olyan többletüzenettel is párosul, mint a megbocsátás és a szeretet, illetve olyan kérdésekre irányítja figyelmünket, mint a földi/emberi és az isteni igazságosság kapcsolata, netán ellentmondása az emberi, hétköznapi gyakorlatban” – fejtette ki ünnepi beszédében Szász Jenő. „Vallom, hogy a Boldogasszony kiállítás egy művészi láncszem népünk történetében. A számos művészi Mária ábrázolás közelebb visz Istenhez, önmagunkhoz és nemzeti küldetésünk felismeréséhez” – mondta az NSKI elnöke.

A kiállítás 2016. december 4-ig tekinthető meg. 

Hírek
2026. október 13.
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet történészének konferencia-előadása a Magyar Nemzeti Múzeumban

2026 júliusától látogatható a Magyar Nemzeti Múzeum „Amerikai Álom” című időszaki kiállítása, amely az Egyesült Államokba irányuló magyar kivándorlási hullámok történetét, az emigráns közösségek életét, mindennapjait és az új hazában való boldogulásuk körülményeit mutatja be.


2026. szeptember 15.
Nagyváradi diákok a Nemzetstratégiai Kutatóintézetben

A Nemzetstratégia Kutatóintézet 2026. szeptember 14-én, immár másodjára fogadta a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem hallgatóit. 


2026. július 10.
És most hogy élnek a magyarok?

Hiánypótló magyarságkutatási publikáció jelent meg a Nemzetstratégiai Kutatóintézet gondozásában


összes hír >>
Impresszum Adatvédelmi tájékoztató
Kapcsolat Bemutatkozás
Oldaltérkép Szakmai tevékenység
Hírek Fotógaléria
Közérdekű adatok
Közadatkereső.hu