A Nemzetstratégiai Kutatóintézet szervezésében 2015. január 25-én nagyszabású tudományos konferenciára került sor Szombathelyen. Az Üzen a múlt – A Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve keretében megszervezett, rangos előadásokkal kísért, tényfeltáró és a mintegy 800 000 magyar áldozat előtt tisztelgő rendezvény helyszíne stílszerűen az Őrvidék Ház volt, az épület ugyanis az 1880-as évektől 1945-ig magyar honvédségi laktanya-, illetve ezredparancsnokság-, majd 1990-ig szovjet laktanyaként szolgált.
A konferencia mintegy tucatnyi előadásának középpontjában a második világháború évei alatt és azt követően a Szovjetunióba elhurcolt sok százezer magyar állampolgár tragikus sorsa, az internáló-, hadifogoly-, átnevelő-, GULAG- és GUPVI-táborok története, valamint a szovjet-magyar felelősök feltárása, megnevezése állt. Ezek azok a szavak, melyek a határainkon kívül is az embertelenség, a félelemterhes kommunista terror, a sztálini önkény szinonimájaként ismertek. A több tízmillió áldozat és az életben maradott százmilliók emlékének megőrzésére is fontos a felelősök néven nevezése és az áldozatokra való folyamatos, méltó emlékezés – ez volt a fagyos januári nap végkicsengése.
„A náci és bolsevik ideológiák közös tulajdonsága, hogy minden köteléket igyekeztek felszámolni ember és hatalom között. A kommunista diktatúra talán egyik legborzasztóbb tulajdonsága pedig, hogy egy gyilkos ideológia nevében tiporta sárba az egyént és annak legszentebb jogát a szabadság gyakorlását. A Gulágok, Recskek, Hortobágyok és Duna-delták fogoly- és munkatáboraiban emberek százezrei pusztultak el. Az eltitkolt és elhallgatott múlt sok szörnyű borzalma rejtőzik még e titkok kamráiban. Feladatunk ezért nem lehet más, mint mindezen tények pontos feltárása és összefüggéseinek részletekbe menő megértése” – emelte ki köszöntőjében Fráter Olivér, az NSKI elnökhelyettese. „Meggyőződésem ezért, hogy e kérdésekben csak akkor találjuk meg a nyugalmat, ha kimondjuk és megnevezzük a múlt égre kiáltó gyilkos bűneit, és ha az utánunk jövő nemzedékekkel is megosztjuk annak történelmi tanúságait. Az áldozatokkal szembeni erkölcsi elégtétel okán tehát nem maradhat más kötelezettségünk, mint a múlt dolgainak pontos számbavétele, és a megemlékezés lángjának állandó ébren tartása. Tegyünk közösen, hogy ez így legyen!” – utalt a jelenkor felelősségére.
Dr. Hende Csaba volt miniszter, Szombathely országgyűlési képviselője köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a cinikusan „malenkij robotnak”, „kis munkának” nevezett tragédiasorozat gyászának feldolgozása nincs kellőképpen elvégezve a magyar társadalomban, a „holtak voltaképp temetetlenek”. Elsősorban a konferencián megjelent szép számú középiskolás diákság számára párhuzamba állította a 16 emberéletet követelő veronai autóbusz-tragédia feldolgozhatatlanságát és a 400 000 magyar áldozattal járó (összesen 20-30 millió emberéletet követelő) kommunista bűntettek feldolgozásához szükséges gyászmunka nagyságát.
Hősök vagy áldozatok a haláltáborokba elhurcolt személyek? Hogyan emlékezik rájuk társadalmunk és miként látják ők maguk a velük történteket? Ezen aktuális kérdéseket járta körül előadásában Dr. Molnár Gergely, az NSKI jelenkutatások osztályának vezetője. Bár számos bajtársias hőstettet vittek végbe a Szovjetunióba irányított magyar foglyok százezrei, mégis áldozatai ők egy borzasztó diktatúrának, ráadásul rendszerint további karrierjüket is derékba törte a Szibériában töltött 1-15 vagy még több esztendő. A magyar társadalom pedig csupán az ezredforduló táján kezdte el méltóképpen feldolgozni ügyüket, és méltó kártalanításukkal is mindmáig adós – a legtöbb esetben pedig minden bizonnyal az is marad, hiszen alig néhány százaléka él még az áldozatoknak. Az ő és családjaik segítése, a történtek széles körű megismertetése alapvető kötelessége társadalmunknak.
Dr. Máthé Áron, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnökhelyettese hangsúlyozta, hogy az elmúlt évek kutatásai során mintegy ezer felelőst neveztek meg névvel, mindenki számára elérhetően, és számos, a haláltáborokból hazatért személlyel találkoztak. Szabó Károly ezredes és Jagadics Péter nyugalmazott alezredes előadásaikban a kommunista internálások és deportálások rendszerének szovjet és magyar főbűnöseit, helyszíneit sorjáztatták megdöbbentő bőségben. Bank Barbara (Nemzeti Emlékezet Bizottsága) a magyarországi internáló- és kényszermunkatáborok történetét és az ott raboskodók szívbemarkoló életkörülményeit foglalta össze. Stefka István lapigazgató Olofsson Placid atya és Marczin Borbála GULAG-túlélőkkel készített interjúit mutatta be a konferencián. A délutáni szekcióban a helyi történeti emlékezet feltárásának jegyében a Vas megyei és szombathelyi kutatások, lágerélmények összegzése következett (Kövér István, Ambrus Lajos író és Merklin Ferenc televíziós újságíró közreműködésével), majd Rózsás János posztumusz kötetét mutatta be Prof. Dr. Gadányi Károly rektor.
