| A zászlók és a címerek egy közösség és annak összetartozásának jelképei. Számunkra, magyar emberek számára különös jelentőséggel bírnak. Ennek legfőbb oka, hogy bár Magyarország határai nem esnek egybe a magyar nemzet határaival, a nemzet nyelvi, kulturális és történelmi hagyományainál fogva egységes. Ennek az összetartozásnak - a Himnusz mellett - a legfontosabb jelképe a magyar zászló és a nemzeti címer
2017-ben kapcsolódva a Szent István Király Múzeum 2017. január 22-én megnyílt „A DÖNTÉS” című kiállításához az Intézet pályázatát új témakörrel bővítette ki. "Az én hősöm” témakör Somogyi Győző Kossuth-díjas magyar grafikus- és festőművész, a Nemzet Művésze a kiállításon felvonultatott „Magyar Hősök Arcképcsarnoka” című, száz festményt tartalmazó ikonosztázára kívánt reflektálni.
A magyar történelemben számos olyan kiemelkedő személyiségről tudunk, akiket életük és tetteik nyomán méltán nevezhetünk hősöknek. Még több az olyan névtelen hős, akik vérüket, életüket adták hazánkért, azonban nevüket nem jegyzi a történelem. De akadnak napjainkban a hétköznapi emberek között olyanok, akik erő felett teljesítenek maguk területén. „Ki a te hősöd?” – idén erre a kérdésre is várta az NSKI a pályázók válaszait.
A pályázó a magyar zászlót és/vagy címert, a történelmi zászlókat, illetve a határon túli nemzetrészek zászlóit, valamint saját hősábrázolását a rajz, a grafika, a kollázs, illetve a festészet bármelyik (monochrom vagy színes) technikájával megjeleníthette, illetve az esszé műfajában 4000-10000 leütésben fogalmazhatta meg, azt valamely egyéni hangulat, téma, emlékkép vagy történelmi eseménnyel összefüggésben ábrázolva.
A rajzpályázat díjazottjai 2017-ben:
1. kategória (óvoda)
Különdíj - Tóth Karin: Nemzet színeiben, Feszty Árpád Alapiskola és Óvoda, Ógyalla (Felvidék) Különdíj - Czeglédi Jázmin: Szent László, a lovagkirály, Nagyváradi 16-os Általános Iskola, Nagyvárad (Erdély) Különdíj - Kun Lara Édua: Az ünnepi este, Pestszentimrei Zöld Liget Óvoda, Budapest Különdíj - Kacsó Ákos: Harc a törökökkel, Nagyváradi 16-os Általános Iskola, Nagyvárad (Erdély) Különdíj - Csáki Anna: Az én hősöm, Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola, Ipolyság Különdíj - Lenghel Maya: Győztünk a Hazáért, Otilia Cazimir Óvoda, Nagybánya (Erdély) Különdíj - Bartos Roman: Magyar zászló, Feszty Árpád Alapiskola és Óvoda, Ógyalla (Felvidék) I. helyezett - Kemény Boglárka Anna: Címer várral, Zugligeti Óvoda, Budapest II. helyezett - Gál Hanna: Magyar lányok, Pestszentimrei Zöld Liget Óvoda, Budapest III. helyezett - Szakál Áron: Mátyás király Kolozsváron, Hársfaillatú Napközi Otthon, Kolozsvár (Erdély)
2. kategória (I-II. osztály)
Különdíj - Fülöp Tamara: Az én hősöm, Szenczi Molnár Albert MTNY Alapiskola, Szenc (Felvidék) Különdíj - Török Balázs: A szomorú bálna, Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Miskolc Különdíj - Fülep Bertalan: Magyarország védőpajzsa, Munkácsy Mihály Általános Iskola, Székesfehérvár Különdíj - Sándor Ádám: Az én hősöm, Szenczi Molnár Albert MTNY Alapiskola, Szenc (Felvidék) Különdíj - Szabó Zsófia: Magyarország, Széchenyi Körúti Általános Iskola Sportiskola és AMI, Szolnok I. helyezett – I. B osztály (az egész osztály a készítője): A Petőfi Sándor Általános Iskola I. B osztálya zászlókat helyez el a Petőfi téren álló Petőfi szobornál, Petőfi Sándor Általános Iskola, Debrecen II. helyezett - Kucsera Mirkó: A csata, Bonyhádi Általános Iskola, Gimnázium és AMI, Bartók Béla Alapfokú Művészeti Iskola, Bonyhád III. helyezett - Csató Ágnes: A magyar kalács, József Attila Általános Iskola, Csíkszereda (Erdély)
3. kategória (III – IV. osztály)
Különdíj - Kovács Panna: MAGYAR NÉPmese, Széchenyi Körúti Általános Iskola Sportiskola és AMI, Szolnok Különdíj - Fülep Domokos: A Korona hegyén, Fehér Vár Waldorf Általános Iskola és AMI, Székesfehérvár Különdíj - Tóth Andor: Attila (ez a mű címe, ilyen formában), Kisgöncöl Waldorf Általános Iskola, Tök Különdíj - Farkas Viktória: Szent László, Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központ, Eszék (Délvidék) Különdíj - Engi Teodóra: Ünnepeltünk, Petőfi Sándor Általános Iskola, Hajdújárás (Délvidék) Különdíj - Ubori Petra: Cím nélkül, Jovan Jovanovics Zmaj Általános Iskola, Szabadka (Délvidék) Különdíj - Fenyvesi Zsófia: Cím nélkül, Petőfi Sándor Általános Iskola, Szeged I. helyezett - Müller Balázs Gyula: Hajrá Magyarok!, Tolnai Lajos Általános Iskola, Ócsa II. helyezett - Nagy Bálint: Ruszkik haza!, József Attila Általános Iskola, Csíkszereda (Erdély) III. helyezett - Probojcsevity Lilla: Itthonról haza! (az én hőseim a családom, Papáék Szerbiában, mi pedig Magyarországon élünk), Tolnai Lajos Általános Iskola, Inárcs
4. kategória (V-VI. osztály)
Különdíj - Mikovity Csenge: A címer és a zászló, Petőfi Sándor Általános Iskola, Hajdújárás (Délvidék) Különdíj - Nagy Kristóf: Címerem, Jovan Jovanovics Zmaj Általános Iskola, Magyarkanizsa (Délvidék) Különdíj - Halász Ágnes: II. Rákóczi Ferenc harcba indul a Labancok ellen, Verpeléti Arany János Általános Iskola és Reményi Ede Alapfokú Művészeti Iskola, Verpelét Különdíj - László Dávid: Ünnep Erdélyben, Gyulakuti Általános Iskola, Gyulakuta (Erdély) I. helyezett - Bereczki Kamilla: Magyar vándor, Szacsvay Imre Általános Iskola,Nagyvárad (Erdély) II. helyezett - Fülep Blanka: Megbékélés, Munkácsy Mihály Általános Iskola, Székesfehérvár III. helyezett - Peresztegi Hanna: Múltam diafilmje, XVI. Kerületi Móra Ferenc Általános Iskola, Budapest
5. kategória (VII-VIII. osztály)
Különdíj - Radó Anett: Cím nélkül, Korányi Frigyes Gimnázium, Nagykálló Különdíj - Baum Lydia: Múltunk hagyatéka, Pocsaji Lorántffy Zsuzsanna Általános Iskola Bocskai István Tagiskola, Kismarja I. helyezett - Szerződi Klaudia: Az én hősöm, Zaklanda Skola Alapiskola, Nagycétény (Felvidék) II. helyezett - Tallós Virág: Magyar vagyok határtalanul, Tömörkény István Általános Iskola, Tornyos (Délvidék) III: helyezett - Kádár Kriszta: Cím nélkül, Pro Life Alapítvány, Székelyudvarhely (Erdély)
6. kategória (középiskola)
Különdíj - Bartók Beáta: A szabadság madara, Fogarassy Mihály Műszaki Líceum, Gyergyószentmiklós (Erdély) Különdíj - Saseran Evelin: Megjöttek a fehérvári huszárok, Nagyváradi Művészeti Líceum, Nagyvárad (Erdély) Különdíj - Szanyi Izabella: Magyar palota és zászló, Nagydobronyi Középiskola, Nagydobrony (Kárpátalja) I. helyezett - Hodik Nikolett: Nincstelen jótevő, Bolyai TGK, Zenta (Délvidék) II. helyezett - Vonza Fanni Adrienn: A legnagyobb magyar, Korányi Frigyes Gimnázium, Nagykálló III. helyezett - Héja Kitti: Szent István Magiszter Fényes Adolf Művészeti Szakgimnáziuma, Szolnok
7. kategória (egyetem)
I. helyezett - Terebesi Gyula: ’56 Forradalom (Sztálin szobor ledöntése), Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest
Az esszépályázat díjazottjai 2017-ben:
Általános iskola VII-VIII. osztály
I. helyezett - Sidó Barnabás: Magyarság, Kodály Zoltán Alapiskola, Dunaszerdahely (Felvidék) II. helyezett - Mohňanský Rudolf: Az 1956-os szabadságharcos, Boldog Salkaházi Sára Egyházi Óvoda, Alapiskola és Gimnázium, Szepsi (Felvidék) III. helyezett - Szögi Klaudia: A magyar zászló, Kárász Karolina Általános Iskola, Horgos (Délvidék)
Különdíj: Bántó Koppány: Az én hősöm-Vérbulcsú, Szilágysámsoni Általános Iskola, Szilágysámson (Erdély) Kacsó Dávid József: Ha Október, akkor Bekecs!, Dr. Nyulas Ferenc Általános Iskola, Nyárádremete (Erdély)
Középiskola
I. helyezett - Mike Bernadett: Igaz mese dédanyámról, Kézdivásárhely (Erdély) II. helyezett - Máté Anna-Bella: Az én hősöm, Zilahi Református Wesselényi Kollégium, Zilah (Erdély) III. helyezett - Zsoldos Emőke: Szívemben él a nemzetem!, Salánki Középiskola, Salánk (Kárpátalja)
Egyetem
I. helyzett - Szabó Emilia: Az én hősöm, Újvidéki Egyetem, Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar, Szabadka (Délvidék) II. helyzett - Bence Norbert: Interjú az én Kárpátaljai „hősömmel” Béres Klárával, Ungvári Nemzeti Egyetem, Ungvár (Kárpátalja) III. helyzett - Drenkovity Viktória: Az én hősöm – Nagyapám emléke, Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar- Szabadka, Gunaras (Délvidék)
|