akadálymentes
keresés
HUN ENG
Nyitóoldal
Bemutatkozás Szakmai tevékenység Kárpát-haza statisztikák Hírek Fotó- és videógaléria A Kárpát-haza Őrei Rajz- és esszépályázat
Nyitóoldal > Hírarchívum > Boldogasszony-kiállítás a délvidéki Pancsován

Boldogasszony-kiállítás a délvidéki Pancsován

A budapesti Várkert Bazárból 2015-ben elindított Boldogasszony kiállítás egyre inkább beteljesíti nemes küldetését, nevezetesen azt, hogy művészi, lelki és szellemi kapocsként összekösse a Kárpát-medencében szétszórt nemzettársainkat.

Kárpátalja és Erdély bejárása után harmadik délvidéki helyszínként Pancsova adott helyt a Boldogasszony kiállításnak, hogy a legdélebben élő magyar közösséghez is elvigye a Szűzanya megtartó és védelmező üzenetét.

A megható megnyitó-ünnepségen beszédet mondott Miroslav Bircin, a Pancsova Nemzeti Múzeum igazgatója, Nemanja Rotar, a pancsovai Városi Tanács Ifjúságért és Kultúráért felelős tagja, Ft. és Nm. Halász Béla, a Szerbiai Református Keresztény Egyház püspöke, Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Msgr. Dr. Németh László, a nagybecskereki római-katolikus egyházmegye püspöke, valamint Szász Jenő, a Nemzetstratégiai kutatóintézet elnöke.       

„A Kárpát-medencei magyarok számára a történelmi Délvidék a keresztény értékrend védelmének szimbóluma. Remélhetőleg a Kárpát-medencében és a diaszpórában élő magyarok mindegyike ismeri a hős Hunyadit vagy Kapisztrán Jánost, a bátor szerzetest, és nem létezik olyan nemzettársunk, aki nem tudná, hogy minek emlékére kondul meg délben a harang a világ keresztény templomaiban.” – mondta az NSKI elnöke, aki kitért arra is, hogy a Kárpát-medence és a nagyvilág szétszórt magyar közösségeihez eljuttatni kívánt kiállítás-sorozat megszervezésével a Nemzetstratégiai Kutatóintézet célja nem más, mint a nemzet megmaradásának zálogát jelentő keresztény hit és értékrend felmutatása.

A megnyitóünnepség után a Nemzetstratégiai Kutatóintézet delegációja ellátogatott a szomszédos Hertelendyfalvára, ahol megtekintette a kitelepített bukovinai székelyek nyelvjárását, szokásait és hagyományait ápoló Tamási Áron Székely-Magyar Művelődési Egyesület által állíttatott székely kaput. 

Hírek
2026. október 30.
Legendás fürdőhelyek Erdélyben – régen és ma

Október 24-én Maroshévízen, a Kemény János Elméleti Líceum dísztermében rendezte meg a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a borszéki Culturarium Egyesület, a „Legendás fürdőhelyek Erdélyben régen és ma – Kitörési pontok a gyógyturizmusban” című konferenciát. A rendezvény fővédnöke dr. Zsoldos Ferenc, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke volt. A konferencia résztvevőit, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának képviseletében Dévai Erika konzul, Fazakas Emese, a Culturarium Egyesület elnöke, Pál Zoltán élményfejlesztő, a Magenta7 beutaztató iroda társtulajdonosa, valamint Fráter Olivér történész, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet munkatársa köszöntötte.


2026. október 13.
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet történészének konferencia-előadása a Magyar Nemzeti Múzeumban

2026 júliusától látogatható a Magyar Nemzeti Múzeum „Amerikai Álom” című időszaki kiállítása, amely az Egyesült Államokba irányuló magyar kivándorlási hullámok történetét, az emigráns közösségek életét, mindennapjait és az új hazában való boldogulásuk körülményeit mutatja be.


2026. szeptember 15.
Nagyváradi diákok a Nemzetstratégiai Kutatóintézetben

A Nemzetstratégia Kutatóintézet 2026. szeptember 14-én, immár másodjára fogadta a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem hallgatóit. 


összes hír >>
Impresszum Adatvédelmi tájékoztató
Kapcsolat Bemutatkozás
Oldaltérkép Szakmai tevékenység
Hírek Fotógaléria
Közérdekű adatok
Közadatkereső.hu