A budapesti Várkert Bazárból 2015-ben elindított Boldogasszony kiállítás egyre inkább beteljesíti nemes hivatását, hogy művészi, lelki és szellemi kapocsként összekösse a Kárpát-medencében szétszórt nemzettársainkat. A kortárs magyar művészek ábrázolásait bemutató kiállítás már bejárta a történelmi Erdélyt és a Partiumot, megcsodálhatták a Bánság trianoni határán innen és túl, valamint a Délvidék különböző helyszínein. Ungvár és Beregszász után pedig most ismét Kárpátaljára, ezúttal Nagyszőlősre érkezett a tárlat. |
A 2017. május 18-án, Nagyszőlősön megrendezésre kerülő megnyitó rendezvényen Fráter Olivér, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese köszöntőjében a kiállítás küldetéséről beszélve kiemelte, a zarándokúton az a legcsodálatosabb, hogy minden tájegység és minden magyar ember megszólítva érzi magát általa. A Szűzanya ugyanis mindenhol otthon van a Kárpát-medencében, ezért hazaérkezett Kárpátaljára is. „A Kárpát-medence és a nagyvilág szétszórt magyar közösségeihez eljuttatni kívánt kiállítás-sorozat megszervezésével intézetünk célja a nemzet megmaradásának zálogát jelentő keresztény hitnek és értékrendnek a felmutatása az anyaországban, a külhonban, a szórványban és a diaszpórában” – hangsúlyozta az NSKI elnökhelyettese.
„A Boldogasszony kiállítás egy teljes és kerek világba nyújt betekintést, melyben egyszerre van jelen a magyarság Istenasszonya, ki példát mutat mindannyiunk előtt tisztes készülődésre, ráhagyatkozásra, életvezetésre. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet három esztendővel ezelőtt azzal a feladattal bízott meg, hogy kérjek fel 55 kiemelkedő kortárs alkotót azzal a céllal, hogy fogalmazzák meg a Boldogasszonynak azt a sokrétegű, összetett képét, melyet a művészet évezredek óta korról-korra megtesz. A kiállításra az alkotók elkészítették műveiket, és létrehozták azt a csodát, melyet természete szerint minden ember magában hordoz” – fejtette ki Tóth Norbert, a kiállítás kurátora.
Kopriva Attila művészettörténész, festőművész, a Kárpátaljai Képzőművészeti Akadémia docense a kiállításról elmondta, az alkotások hűen tükrözik, hogy minden alkotó a saját individuális gondolatán próbálta átértelmezni a Boldogasszony jelenségét. Kiemelte: „... a művészek tisztelettel és szeretettel álltak hozzá ahhoz, hogy egy olyan karaktert hozzanak létre, mely a legjobban tudja az anyaságot átadni. Tehát a téma nagyon komoly, hiszen minden művésznek sokat számít a vallás, a hit, mindenki másképpen fogalmazza ezeket a dolgokat.”
A kiállítás ünnepélyes megnyitóján Sztepan Juhász, a járási közigazgatási hivatal elnöke, valamint a történelmi egyházak képviselői is köszöntötték a megjelenteket.
A Boldogasszony kiállítás 2017. június 14-ig tekinthető meg Nagyszőlősön, az Impaszto Galériában.
Hegedűs Csilla |