| A Nagy- és Kisszelmenc közötti határátkelő megnyitásának 20. évfordulója alkalmából október 25-én ünnepséget tartottak Nagyszelmencen. A határátkelő megnyitásában jelentős szerepet játszó személyek tiszteletére két domborművet és egy emléktáblát is avattak a városháza bejáratánál.
A második világháború végén meghúzott szovjet–csehszlovák határvonal teljesen elválasztotta egymástól Kisszelmencet és Nagyszelmencet, évtizedekre elvágva egymástól családokat, rokonokat, barátokat. A határt végül csak hosszú emberjogi küzdelmek eredményeként 2005-ben nyitották meg Ukrajna és Szlovákia között, akkor nyílt először alkalmuk meglátogatni egymást a rég szétszakított családoknak.
A jubileumi évfordulóra szervezett eseményen jelen volt Zelei Miklós, a kettézárt falu történetét regényében megörökítő író özvegye, Zeleiné H. Katalin, Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő, dr. Sztáray Péter András biztonságpolitikáért felelős államtitkár, és dr. Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke.
A rendezvényen ünnepi beszédet mondott Gubík László, a Magyar Szövetséges országos elnöke. Az írótól, Zelei Miklóstól idézve – miszerint azért vagyunk a világon, hogy otthon is idegenben legyünk benne – úgy fogalmazott, hogy ebben a mondatban nemcsak egy közösség, nemcsak egy falu, nemcsak egy nemzet, hanem a teljes 20. századi Európa fájó, igaz, groteszk történelmét foglalta össze – húzta alá.
 
„Egy olyan faluban vagyunk ma, egy olyan falu nagyjai – Nagyszelmenc egykori polgármestere, Gilányi László, és Zelei Miklós író – előtt és egy olyan faluért küzdő nagyok előtt hajtunk fejet, akik ezt az életérzést, ezt a groteszk, fájó és igaz gondolatot képviselték, tudták és értették és kitartó munkájuknak köszönhetően került sor a két falu közti határ megnyitására."Gubík úgy vélekedett, most a jövőképalkotás és a közösségünk talpra állításának évtizedei jöttek el. „Kell, hogy legyen egy összetartó közösség, mely nélkül nincs értelme semminek. De a siker csak akkor érhető el, ha mindezek mellé politikai érdekképviselet is van, mégpedig a legmagasabb szinten” – mondta. Megjegyezte, 2005. december 23-án nem történhetett volna meg mindez, ha akkor a Magyar Koalíció Pártja nem parlamenti párt, ha nincsenek felvidéki magyar képviselők Pozsonyban, akik akár államtitkárként, akár parlamenti képviselőként küzdöttek az ügyért. „Rendkívüli tanulság, szükség van a közösség erejére, szükség van a helyi hősökre, de igazán sikeresek csak akkor lehetünk, ha mindenből politikai érdekképviseletet is tudunk kovácsolni” – fogalmazott. Szász Jenőnek, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökének üdvözletét tolmácsolva elhangzott, 20 éve részben sikerült felszámolni egy egyedülállóan tragikus és egy tragikusan egyedülálló 20. századi magyar történetet. Szelmenc sorsát egy tollvonás pecsételte meg a második világháború után, amely egy magyar falu szívét vágta ki. Nagyszelmenc iskolájával, faluházával és protestáns templomával Csehszlovákia részévé vált, míg Kisszelmenc római katolikus templomával beolvadt a Szovjetunióba. A kettéosztott falu évtizedekig rejtett seb, tabutéma volt a kommunista országban. Az újraegyesítés vágya azonban sok helyen szintén. A határátkelőhelyért folytatott küzdelem a vasfüggöny leomlása után vett lendületet, és olyan művek helyezték a nemzetközi közvélemény homlokterébe, mint Zelei Miklós könyve, vagy a határnyitás nagy szorgalmazójának, Gilányi Lászlónak, Nagyszelmenc volt polgármesterének tevékenysége. A sorsdöntő pillanat 2004-ben jött el, amikor mindkét falu polgármestere, Tóth Lajos és Illár József együtt álltak az Egyesült Államok Kongresszusának emberi jogi csoportja elé. Erőteljes tanúvallomás, amelyet a magyar amerikai közösség is támogatott, s a helyi ügyet nemzetközi üggyé változtatta.
 
2005. december 23-án több mint fél évszázados szétszakítottság után hivatalosan is megnyílt Nagyszelmenc és Kisszelmenc határa. Az aznapi képek megörökítették a régóta várt katarzist. Idős rokonok ölelhették egymást, barátok rázták egymás kezét, egy egész közösség válhatott újra egyetlen egésszé. Ma nemzeti egységünk szimbóluma is. És ennek a szimbólumnak a fizikai megtestesülése az a kettéosztott székelykapu, amely a széttördelt múlt ellenére is a köztünk lévő elszakíthatatlan kapcsolatot jelképezi.
Szelmenc története több mint egy történelmi lábjegyzet és valóság. Megtanít minket arra, hogy a nemzeti egység kötelékeit nem a térképen lévő vonalak, hanem egy nép közös nyelve, kultúrája és szíve határozzák meg. Szelmenc története bizonyítja, hogy még a legmagasabb kerítések sem tudják kioltani a magyarság összekapcsolódási vágyát – hangzott el.
A nagyszelmenci önkormányzat nevében Matyi Dóra üdvözölte a jelenlévőket, külön köszöntve Komlóssy Józsefet, aki a határnyitás legfőbb támogatójaként fáradhatatlan diplomáciai munkájával nemzetközi szinten is fontossá tette Szelmenc ügyét és Iván Lászlót, aki nagyszelmenciként, de már Szepsi alpolgármestereként és Kassa megyei képviselőként szorgalmazta következetesen a határ megnyitását a szlovák politikai frontvonalban.
„Ez az évforduló azonban nemcsak történelmi pillanat, hanem bizonyíték is egyben. Bizonyítéka annak, hogy ha egy közösség összefog, még a legmagasabb falak is ledőlhetnek. Mert minden határ annyit ér, amennyit az emberek elfogadnak belőle, és amíg él bennünk az összetartozás hite, nincs az a határ, amely valóban elválaszthatna minket egymástól” – fogalmazott.
Kifejtette, nemcsak a határnyitásra, hanem azokra az emberekre is emlékeznek most, akik ezt lehetővé tették. Helyi vezetőkre, támogatókra, lokálpatriótákra egyaránt, akiknek elhivatottsága, kitartása és hite nélkül ma nem árthatnánk itt. Gilányi László kisszelmenciként, de már Nagyszelmenc polgármestereként az egész életét annak szentelte, hogy mindezt bebizonyítsa. Fáradhatatlanul járt hivatalról hivatalra, levelet írt, egyeztetett, újra és újra nekifutott, mert tudta, hogy a cél megéri a küzdelmet. És végül igaza lett, mint ahogyan már a kezdetektől hitt ebben Zelei Miklós is. Az író, az újságíró, a krónikás, aki szóval és tintával segítette a határ lebontását. Könyvén, a Kettészelt falun keresztül megismerhette a világ, hogyan vált egyetlen utca két ország, két rendszer és két világ szimbólumává. „Zelei Miklós nemcsak leírta, hanem emberi arcot adott a történetünknek, és a magyar, valamint a nemzetközi közvélemény figyelmét is ráirányította erre a különös, mégis elszigetelt tragédiára” – hangsúlyozta.
Húsz évvel a határnyitás után a Nemzetstratégiai Kutatóintézet támogatásának köszönhetően domborművekkel tisztelegnek az emlékük előtt. Ezek mellett emléktáblát is avattak azon személyek előtt tisztelegve, emléket állítva, akik hozzájárultak a határ megnyitásához. „Az ő neveik, amellett, hogy örökre beíródtak Szelmenc történetébe, példát is mutatnak mindannyiunk számára. Megmutatták, hogy a határokat nemcsak térképeken lehet eltörölni, hanem a kitartás és kemény munka még a legmerészebb álmokat is valóra láthatja. Legyenek ezek a domborművek és az emléktábla tehát mementók és irányítók is egyben. Emlékeztessenek bennünket arra, hogy a szabadságot nem adják, hanem kiharcolják, az összetartozásért pedig naponta dolgozni kell. A legnagyobb győzelmek nem a csatatereken születnek, hanem ott, ahol az emberek, akár a legkisebb falvak lakói is úgy döntenek, hogy nem engedik el egymás kezét” – zárta sorait Matyi Dóra.
Forrás: Felvidék.ma |
