Fráter Olivér, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese megnyitó beszédében kiemelte, hogy a Nemzetstratégiai Kutatóintézet alapvető feladata arra irányul, hogy a Kárpát-medence számos országában és a világban szétszóródott több, mint három millió magyar – önazonosságát megőrizve – szülőföldjén megmaradhasson. Sőt, vallási, nyelvi és kulturális hagyományaikat ápolva, valamint gazdasági feltételrendszerében megerősödve szülőföldjén gyarapodhasson. Feladatunk tehát, hogy az új Alaptörvény szellemében olyan nemzetstratégiát fogalmazzunk meg, amely a XXI. század kínálta megoldásokkal eléri, hogy a Kárpát-medencében és a világban szétszórtan élő magyarok szellemi, érzelmi és gazdasági energiája végre összeadódjon. Ezután Herth Viktória, a Dubniczay Palota gyűjteményvezetője szólt Veszprémről és a gyűjtemény jelenlegi kiállításairól.

A megnyitó után Szilágyi István, a Pécsi Tudományegyetem professzora előadásában összehasonlította a székelyföldi és a katalán autonómia törekvések aktualitásait, majd Garaczi Imre, a konferencia elnöke a nemzetstratégia és nemzetpolitika térségi összefüggéseinek történelmi vonatkozásait mutatta be, és felhívta a figyelmet arra, hogy az Európai Unión belül található kelet-közép-európai országok számára létkérdés a mihamarabbi szorosabb és hosszú távú együttműködés, mert a jelenlegi nemzetközi monetáris gazdasági erők abban érdekeltek, hogy az Unió keleti része számukra gazdaságilag továbbra is kihasználható maradjon.

Szombati plenáris előadásában Duray Miklós részletesen elemezte a magyar történelem azon korszakait, amelyekben aktuális kérdésként merült fel a nemzetegyesítés problémája, és rámutatott arra, hogy „A magyar nemzet Kárpát-medencei integrációja a magyar szakpolitika legvitatottabb, s egyben legelhanyagoltabb kérdésköre, ami a reformkortól számítva leginkább pártpolitikai ügyként jelenik meg, rengeteg felhanggal, dobbal verebet fogó lendülettel, annál kevesebb eredménnyel. Mondhatnánk: a magyar nemzetpolitika a többpárti politika (a demokrácia) áldozata. Azokban a nyugat-európai államokban, amelyekben a Napkirálytól kezdve a Kalapos Királyig, a 16. és a 18. század közötti két évszázadban az abszolutizmus fasizmusa „rendet” teremtett, ott a többpárti demokrácia már nem rombolja a nemzetet, hiszen minden ellentmondást idejekorán elpusztított – azt sem tudják mi a nemzet. Mifelénk, a Kárpát-medencében, azonban az akkori abszolutizmus nem az itteni rendeződést segítette, hanem az ottani hatalmi érdekek itteni érvényesülését. Ezt a kevéssé felderített vonalat kell fokozatosan végigjárnunk, az abszolutizmus fasizmusától a modern, nyugat-európai, 19. századvégi és 20. századi fogantatású, nemzetállam fasisztoid szellemiségéig, hogy kihámozzuk belőle az eredendő nemzeti értéket, amire lehet alapozni a természetes közösségek önrendelkezését, önkormányzatiságát. Ennek egyik természetes jelensége az autonómia, ami értelemszerűen inkább önkormányzatiságot, a létező állam keretei közötti önrendelkezést jelenti.”
A konferencia szekcióiban 36 előadás hangzott el, melyeket a szervezők a jövő évi Gizella-Napokon szándékoznak önálló kötetben megjelentetni.