A rendezvényen kilenc kárpátaljai magyar tannyelvű iskola több mint 50 tanára és diákja képviseltette magát. Az első napon a Viski Kölcsey Ferenc Középiskola dísztermében Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség főtitkára köszöntötte az egybegyűlteket és a meghívott előadókat, aki elmondta, hogy a Rákóczi Szövetség rendezvényeinek az alapgondolata mindig az érték és az ifjúság. A rendezvény támogatójának, az OTP Banknak a képviseletében Balogh Tamás, az Agrárágazati Igazgatóság menedzsere tartotta meg előadását az élelmiszeripar és az agrárágazat világban uralkodó trendjeiről, a demográfiai problémákról, valamint az OTP oktatási-képzési programjairól, az ifjúság szerepéről.
Fráter Olivér, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese az Intézet munkájának, feladatainak, céljainak bemutatását követően rátért az egész Kárpát-medencében és a Kárpátalján élő magyarság helyzetére, problémáira, illetve a Magyar Kormány e problémákra adott válaszaira az elmúlt öt évben. Az Intézet eredményei közül kiemelte az elmúlt időszakban elvégzett Kárpát-medencei ifjúságkutatást, a „Magyar gyermek – magyar iskolába!” jelszó alatt futó szórványstratégiát, a cserkészekkel, történelmi egyházakkal, felsőoktatási intézményekkel kötött stratégiai együttműködéseket, valamint a Székelyföldön elindított 850 diákot érintő érettségi felkészítő programot.
Az NSKI elnökhelyettese rámutatott arra, hogy a külhoni, s azon belül a kárpátaljai nemzettársainkat ért egyik legnagyobb kihívás a vegyes házasságokból születő gyermekek magyar identitásának elvesztése, s ebből adódóan a magyarság lélekszámának csökkenése. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet munkatársai folyamatosan figyelemmel követik az ukrajnai válság alakulását, az ott élő nemzettársaink helyzetét, s értesültek a kötelező jelleggel bevezetett ukrán nyelv és irodalom érettségi első, nem hivatalos eredményeiről is. Mindezek olyan problémák, melyek megoldásra várnak, de a Magyar Kormány és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet kész tenni az ügy érdekében, melyet az elmúlt időszak döntései, intézkedései is alátámasztanak.
A hétvége előadói között szerepelt még Bacskai József ungvári főkonzul, Takaró Mihály irodalomtörténész és Jenei Károly viski református lelkész. A programot színesítette továbbá a Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház péntek esti előadása, a résztvevők megismerhették Visk nevezetességeit és részt vettek Istentiszteleten is. |