akadálymentes
keresés
HUN ENG
Nyitóoldal
Bemutatkozás Szakmai tevékenység Kárpát-haza statisztikák Hírek Fotó- és videógaléria A Kárpát-haza Őrei Rajz- és esszépályázat
Nyitóoldal > Hírarchívum > Adakozni öröm és jónak lenni jó!

Adakozni öröm és jónak lenni jó!

Péntek este megtelt a nagyszalontai Zilahy Lajos Művelődési Ház nagyterme: az asztalok mellett a hajdúváros vállalkozói, intézményvezetői, nagylelkű adakozói foglaltak helyet, akik az elmúlt évekhez hasonlóan felvállalták a Szent Ferenc Alapítvány által fenntartott gyermekotthon megsegítését. Az idei est díszvendégei Főtiszteletű Csűry István püspök, Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, valamint a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese, Fráter Olivér voltak.

Főtiszteletű Csűry István püspök beszédében Isten igéjének erejére hívta fel a figyelmet. „Az imádság tevékennyé teszi az embert” – idézte a püspök Jakab levelét. „Nagyszalontán jó lenni, mert itt már tudják az emberek, hogy hogyan kell együtt gondolkodni, s azon túllépve együtt cselekedni.”

Böjte Csaba, a gyermekotthonok vezetője az irgalmasságot Jézus példája által idézte fel. A bibliai történetben Jézus elküldi tanítványait, s mikor azok visszatérnek, lelkesen beszélnek elvégzett cselekedeteikről. Boldogok, mert megtapasztalták, milyen jó jónak lenni. Csaba testvér arra bíztatta a jelenlévőket, hogy vállaljanak több gyermeket, nagyobb családot, hogy ne vesszenek el értékeink, megmaradjon hitünk és kultúránk.

Fráter Olivér elnökhelyettes is köszöntötte az adventi várakozás és az összefogás jegyében egybegyűlteket, akik jelenlétükkel hitet és bizonyságot tettek a szeretet mindenekfelett álló erejéről. Az NSKI elnökhelyettese beszámolt arról, hogy Török László polgármesterrel való egyeztetés nyomán ugyanolyan érettségi felkészítő tanfolyamokat indítanak Nagyszalontán is, amit nagy sikerrel már évek óta végeznek Székelyföldön. 

Hírek
2026. október 13.
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet történészének konferencia-előadása a Magyar Nemzeti Múzeumban

2026 júliusától látogatható a Magyar Nemzeti Múzeum „Amerikai Álom” című időszaki kiállítása, amely az Egyesült Államokba irányuló magyar kivándorlási hullámok történetét, az emigráns közösségek életét, mindennapjait és az új hazában való boldogulásuk körülményeit mutatja be.


2026. szeptember 15.
Nagyváradi diákok a Nemzetstratégiai Kutatóintézetben

A Nemzetstratégia Kutatóintézet 2026. szeptember 14-én, immár másodjára fogadta a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem hallgatóit. 


2026. július 10.
És most hogy élnek a magyarok?

Hiánypótló magyarságkutatási publikáció jelent meg a Nemzetstratégiai Kutatóintézet gondozásában


összes hír >>
Impresszum Adatvédelmi tájékoztató
Kapcsolat Bemutatkozás
Oldaltérkép Szakmai tevékenység
Hírek Fotógaléria
Közérdekű adatok
Közadatkereső.hu