A konferencia az 1867-es osztrák–magyar kiegyezés előzményeit, létrejöttét és következményeit vizsgálta – tekintettel a kor geopolitikai, geo-ökonómiai és gazdaságpolitikai folyamataira; s ezen belül felidézni a Habsburg Birodalom válságát, a magyar államiság újjáteremtésének eszméit, kudarcait; feltárni a kiegyezés folyamatának összetevőit és máig ható következményeit. A konferencia arra fókuszált, hogy társadalmi, közgazdasági és politikatudományi szempontok alapján elemezze a nemzet- és állampolitika vetületeit, a nemzetiségek helyzetét, a Monarchiában együtt élő népek mentális helyzetét, valamint az oktatás és tudomány szerepének megjelenési módjait. A konferencia tematikája kapcsolódott a Magyar Tudomány Ünnepe mottójához, hiszen az „emberközpontú tudomány” interdiszciplináris vonatkozásokban, aktuálpolitikai kifuttatásokkal a Monarchia népeinek sors-lehetőségeit is vizsgálta.
A konferencia csütörtöki napját a fővédnök, Szász Jenő köszöntője vezette be, amelyet Bali János igazgató (NSKI) tolmácsolt. A rendezvényt meleg szavakkal méltatta Polgárdy Imre, a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke és Pósfai Mihály, a társrendező, MTA-Veszprémi Területi Bizottság elnöke.
A plenáris előadások sorát Duray Miklós nyitotta meg, aki az 1867-es Kiegyezés kapcsán felvetette, nem pontosabb-e a korabeli helyzet leírására a megegyezés, a szerződés vagy az alku kifejezés!? Mindkét fél szorongatott helyzetben volt, s így egyértelműen kényszerű politikai döntés született, mely látszólag mindenkinek megfelelt.
Deák Ernő történész (a Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetségének elnöke, Bécs) Egyensúlykeresés – egyensúlyteremtés című nagy ívű plenáris előadásában, az 1867. évi kiegyezést az osztrák-magyar együttélés évszázadaiban, a geopolitikai helyzet változásaiban helyezte el.
Bali János a Kiegyezés értékelésére vállalkozott a 20. századi magyar közgondolkodókat felidézve. Kiemelten foglalkozott Ady, Németh László, Erdei Ferenc, Szekfű Gyula és Bibó István gondolataival, akik inkább kritikusan értékelték az eseményt, abban és következményeiben a magyar lelki alkat és történelem eltorzulását látták. Szükséges, hogy a Kiegyezést több szempontból (politika, gazdaság, társadalom, kultúra) külön is értékeljük, s ne csak fehér vagy fekete színeket lássunk benne.
A plenáris előadásokat Varga Csaba szociológus (Stratégiakutató Intézet, Budapest) zárta, aki a történelmi eseményt egy általánosabb szinten, az Új Megegyezés kérdéskörével összefüggésben tárgyalta.
A konferencia három szekcióban folytatódott, számos érdekes és újszerű nézőpontot ismerhettek meg a résztvevők. Például Vizi László Tamás rektorhelyettes (Kodolányi János Főiskola) az 1867-ben megszülető Monarchia nemzetközi politikai erőtérét elemezte, s arra kereste a választ, hogy a kiegyezés hozott e fordulatot az új államszövetség külpolitikájában. Maleczki József (MANYSI) nyelvtörténeti szempontból azt vizsgálta, hogy az osztrákok és a magyarok közötti megegyezést mióta nevezik kiegyezésnek, hiszen Deák híres, húsvéti cikkében ő az osztrák hatalommal való hatalmi egyezkedést, noha az akkor még csak kívánalom volt, kiegyenlítésnek nevezte. Ez minden bizonnyal az Ausgelich német szó tükörfordítása, az osztrákok a kiegyezést ma is így nevezik (Österreichisch-Ungarischer Ausgleich).
A tudományos tanácskozás pénteki napjának plenáris előadásait Kulcsár László, a Soproni Egyetem professzor emeritusának áttekintése indította a Kiegyezés utáni modernizáció útjairól, különös tekintettel a megugró gazdaságfejlődésre az egyik oldalon és a századforduló idején tetőző amerikai elvándorlás sajátosságaira a másikon.
Ezt követően Tefner Zoltán, a BCE egyetemi magántanára a korabeli magyar eseményeket vetette össze a lengyelek ügyével, míg Andrási Dorottya, a PPKE egyetemi docense a horvátok példáján végezte el az összehasonlító elemzést. A szekció-előadások pedig a dualista fejlődés néhány konkrét fejezetét vették sorra, többek közt a gazdaság- és a vasútfejlesztés, a nemzetiségi kérdések példáján.
Molnár Gergely (NSKI) többek közt kiemelte, hogy 1867 után a magyar érdekek alapján gyorsuló ütemben kiépülő hazai vasúthálózat soha nem látott fejlődést indított el a magyarországi nemzetrészek egymáshoz való közeledése és gazdasági kiegyenlítődése szempontjából.
A konferenciát záró vita során az előadók megállapodtak abban, hogy a dualizmus a korszak végére összegyűlő történelmi viharfelhők ellenére a magyar történelem nemzetstratégiailag is egyik legsikeresebb korszaka volt.
