Vissza

Nemzetstratégiai Kutatóintézet

Nyitóoldal > VIA LUCIS > A FELTÁMADÁS, AZ ÖRÖM ÉS A ... > A FÉNY ÚTJA

A FÉNY ÚTJA

A Via Lucis története

A Via Lucis története az 1960-as évek végére nyúlik vissza. Ekkor született meg az örömút ájtatosság, vagyis a húsvéti és pünkösdi időszak között zajló elmélkedő imádság gondolata, amely az újszövetségi események és a feltámadás örömének mélyebb megértésében és átélésében hivatott segíteni a híveket.

Louis Évely belga katolikus pap a szenvedéstörténethez hasonló keresztút mintájára gondolta ki az örömút 7 állomását. Sabino Palumbieri szalézi atya 1988-ban egészítette ki ezt a ma ismert 14 stációra, melyhez a római San Callisto katakombák falán talált ősi feliratból indult ki.

Az első ismert Via Lucist, Giovanni Dragoni volt szalézi tanítvány fafaragását 1994 húsvétján áldották meg a Bosco Szent János-bazilikában, Colle Don Boscón. Később Dragoni fémből is elkészítette a stációkat a San Callisto katakombákhoz vezető régi római út mentén.

A Via Lucist a Szentszék a 2000. jubileumi Szentév alkalmával ismerte el hivatalosan. Ezt követően 2002-ben A népi jámborság és liturgia direktóriumának kihirdetésekor ,,Feltámadás útja, Fény útja, Via lucis” néven méltatták.

 

A Via Lucis Magyarországon

Európa szívében – az ausztriai Mariazelltől az erdélyi Csíksomlyóig – húzódik a Mária zarándokút (Via Mariae), amely a közép-európai népek Mária tiszteletére építve összekapcsolja a kegyhelyeket és az útvonal mentén lévő történelmi, kulturális értékeket. Magyarországon a Gerecse-hegység ölelélésében helyezkedik el Péliföldszentkereszt, ahol – a Szent István nevét viselő Szalézi Rend ősi zarándokhelyén – 2022. szeptember 14-én, a Szent Kereszt felmagasztalása ünnepén adták át és áldották meg Párkányi Raab Péter Kossuth-díjas szobrászművész VIA LUCIS szoborcsoportját.

Az Öröm útjának tizennégy stációját ábrázoló szoborcsoport az első ilyen Magyarországon, de európai viszonylatban is különleges. A kőbe faragott bibliai pillanatok a feltámadt Krisztus találkozásait jelenítik meg egészen a mennybemenetelig, illetve a Szentlélek elküldéséig. A Fény útja megmutatja a feltámadás és az első pünkösd közötti történéseket, ezzel jelezve, hogy Krisztus földi jelenléte nem ér véget a Golgotánál.

A Via Lucis  A Via Lucis  A Via Lucis  A Via Lucis  A Via Lucis

 


A
 Via Lucis kiállítások

A kiállítások a Magyarországon, Péliföldszentkereszten felállított szobrokat mutatják be. A Via Mariae szakaszaihoz közeli helységekben – Vászolyon, Székesfehérváron, Budapesten, Székelyudvarhelyen és Nyergesújfalun – már bemutatott tárlatok megnyitóin Párkányi Raab Péter szobrászművész a következőket hangsúlyozta: „Saját életünkben mindannyian végig járjuk a magunk stációit, ki könnyebben, ki nehezebben. De emberi minőségünket a stációink bejárása és az út megtartása határozza meg.”

A Via Lucis  A Via Lucis  A Via Lucis  A Via Lucis  A Via Lucis

 

A római kiállításon a fotók mérete megegyezik az eredeti szobrok méretével, készítőjük maga az alkotó, Párkányi Raab Péter.

A FÉNY ÚTJA

 

BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ
Impresszum, Adatvédelmi tájékoztató, Nyitóoldal, Kapcsolat, Bemutatkozás, Oldaltérkép, Szakmai tevékenység, Hírek, Fotógaléria, Közérdekű adatok

Minden jog fenntartva. Nemzetstratégiai Kutatóintézet © 2026