Holott akár lehetne is, mivel például a Timok völgyében kétszáz éve nincs iskola, templomi szertartás román nyelven, a szerbül nem beszélő nagy- és dédszülők nem tudnak szót váltani a románul már nem beszélő unokáikkal, az ottani közösség két és fél évtizede megfogalmazott igénye ellenére pedig Bukarest máig adós anyanyelvi identitásuk megőrzésének támogatásával. És akkor miért ne ösztönözné Románia a szerbtanulást, amely ellen bizonyára Belgrádnak sem lenne ellenvetése?
Az ötletért elegendő a szomszédtól merítenie: a budapesti Nemzetstratégiai Kutatóintézet 850 székelyföldi magyar végzős diákot készít fel az érettségire, elsősorban román nyelv és irodalomból. Ennek a – lapunk által is ismertetett – hírnek meg éppenséggel a valóságalapja kelthet csodálkozást.
Először is a korrepetálási program – amúgy dicséretes és üdvözlendő – beindításával Magyarország olyan feladatot vállal magára, amelynek „abszolválása” mindenekelőtt a román állam felelőssége és kötelessége. Csakhogy a hazai oktatási rendszer régóta bukásra áll e téren, Románia a saját állampolgáraival szemben nem viselkedik felelősen.
Az erdélyi magyar szakmai és politikai szervezetek folyamatos igénye, sőt Traian Băsescu exállamfő ez irányú helyeslése ellenére a román nyelvet továbbra is anyanyelvként tanítják a kisebbségi diákok számára, olyan tanterv és tankönyvek alapján, amelyek lehetetlenné teszik az állam nyelvének hatékony és viszonylag könnyű elsajátítását.
Ráadásul miközben a kisebbségi fiatalok elé éppen a román állam gördít akadályt – egyértelműen hátrányos helyzetbe sodorva őket –, a többségi társadalom menetrendszerűen felháborodik, ha a magyarok törik a román nyelvet.
Arról nem beszélve, hogy amikor a magyar állam a romántanuláshoz nyújt segítséget, gyakorlatilag az erdélyi magyarok romániai beilleszkedését ösztönzi, rácáfolva az Erdély elszakítását vizionáló többségi félelmekre. Jó lenne, ha Budapest szokatlan, de jó szándékú kezdeményezése Bukarestet is ráébresztené a helyzet visszásságára és a saját felelősségére.
