Vissza

Nemzetstratégiai Kutatóintézet

Nyitóoldal > Hírarchívum > Az Áldás Népesség Egyesület és a ...

Az Áldás Népesség Egyesület és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet filmpályázatának díjkiosztó ünnepsége

A kolozsvári Áldás Népesség Egyesület gyermekvállalási pályázatán 18 és 30 év közötti erdélyi egyetemi hallgatók vehettek részt. 5-30 perces magyar nyelvű produkciókkal, amelyeket egyénileg, vagy legfeljebb négyfős csoportokban készíthettek. A Kövér László házelnök fővédnökségével és Szász Jenő NSKI elnök védnökségével fémjelzett pályázat díjazottjai 1000, 600 illetve 400 eurós pénzjutalomban részesültek. 

A "Negyvenegyetlen-nem" című pályázat néhai Csép Sándor erdélyi filmrendező negyven évvel ezelőtt készített Egyetlenem című dokumentumfilmjére utal. A díjkiosztó ünnepségen levetített film drámai módon szembesíti a nézőt a kalotaszegi magyarok egygyermekes családmodelljével. A filmben megszólaló fiatalok a kalotaszegi elanyagiasodott házasodási szokások terhe alatt mondták, hogy csak egy gyermeket vállalnak. Egyed Ákos kolozsvári történész, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja elmondta, hogy Erdélyben Kalotaszegen, Magyarországon pedig Zala megyében alakult ki először a "zsugorodás családmodellje". Hozzátette, Kalotaszegen már az 1848-as jobbágyfelszabadítás előtt szokássá vált, hogy 2-3 napos lakodalmakat tartottak, amelyen a házasuló fiatalok szüleinek be kellett mutatniuk a hozományt. A szülők úgy érezték, hogy - ha több gyermeket vállalnának - képtelenek lennének megfelelni a hozomány előállítására vonatkozó társadalmi elvárásnak.

Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke köszöntő beszédében elmondta, hogy a gyermekvállalásnál sohasem volt és ma sincs fontosabb kérdése a magyarságnak. Az egyet az anyának, egyet az apának és egyet a hazának alapvetés fontosságát történelmünk során még semmi sem tudta felülírni.

A kiírás legfontosabb üzenete, hogy fő témaként a testvérek iránti szeretetet, a több testvér utáni vágyakozást jelöli meg. Hiszen a Kárpát-medencei magyarság legértékesebb erőforrása - megelőzve minden természeti és gazdasági erőforrást - a humánvagyon: a magyar anyanyelvet beszélő, a magyar kultúrkörhöz tartozó emberek. A magyar gyermekek… - mutatott rá az NSKI elnöke.

Simon Csaba, az Áldás Népesség Egyesület elnöke elmondta, hogy a pályázattal pont azt a korcsoportot szólították meg, amely éppen családalapítás előtt áll, így is próbálván ösztönözni a fiatalokat a negatív demográfiai trend irányának megváltoztatására.

BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ
Impresszum, Adatvédelmi tájékoztató, Nyitóoldal, Kapcsolat, Bemutatkozás, Oldaltérkép, Szakmai tevékenység, Hírek, Fotógaléria, Közérdekű adatok

Minden jog fenntartva. Nemzetstratégiai Kutatóintézet © 2025