Bali János, az Intézmény igazgatója kiemelte: az ünnepi koszorúzás alkalmat adott arra is, hogy főhajtás mellett emlékezzünk azokra a mártír hősökre is, akik nevét a nemzeti emlékezet kevésbé tartja számon, pedig vértanúságukban osztoztak az aradi 13 sorsában. Ilyen személy volt Aranyosi báró Ormai (Ormay) Norbert (Dobřany, 1813. augusztus 22. – Arad, 1849. augusztus 22.) honvédezredes is, akit Haynau már a 13-ak kivégzése előtt másfél hónappal felakasztatott.
Aranyosi Morvaországi német arisztokrata családban született, a császári hadseregben kezdte katonai pályáját. 1840-ben már hadnagyi rangban szolgált, mikor a galíciai lengyel hazafiakhoz fűződő kapcsolatai miatt letartóztatták. Hét év vizsgálati fogság után 1847-ben tizennégy év várfogságra ítélték. Munkács várában töltötte büntetését, ahonnan az 1848. március 15-ei forradalom után kiszabadult. A Batthyány-kormány felterjesztésére május elején kegyelmet kapott, és Woronieczky Miciszláv herceg önkénteseinek századosa lett. Ekkor változtatta nevét Auffenbergről Ormaira (Ormayra). Példája azért is kiemelhető, mert nem született magyarnak, mégis a magyar függetlenség és szabadság mellé állt, tudatosan vállalta a magyar sorsközösséget, mint kiderült, az élete árán is. |