A bálozás Magyarországon és Erdélyben a 19. században vált széles körben népszerűvé, a magyar nemesség, a polgárság és a vidéki élet kiemelkedő eseményévé. A megyebálok mellett az egyesületeknek, a különféle mesterségeknek is saját mulatságuk volt, s a bevételeket gyakran fordították jótékonysági célokra. Az elmúlt években a Kárpát-medencében több kisebb-nagyobb közösség ünnepli ismét együtt a jeles napokat, egyre több a kiváló példa a hagyományok újraéledésének.
A bál teljes bevételét két székelyföldi közösségnek ajánlották fel a szervezők, nevezetesen a Szent Erzsébet Társulásnak, vezetője Bakó Béla Pál ferences atya; valamint az oklándi unitárius közösségnek, Kelemen Lajos Levente lelkész úr vezetésével. Marosvásárhelyen Pál atyának abban szeretnének segítségére lenni, hogy a gondjaira bízott gyermeknek minél tartalmasabb gyermekkor juthasson; Oklándon pedig a különleges Árpád-kori templom halaszthatatlan felújításához kívánnak segítséget nyújtani.
A rendezvény szervezői azon fáradoztak, hogy az Első Budapesti Székely Bál sikere, jó hangulata erősítse az összetartozás érzését, a magyar-magyar összefogást, és fejlessze Székelyföld és az anyaország kapcsolatát. Nem titkolt céljuk továbbá, hogy a jövőben a székely bálok rangos társadalmi eseménnyé váljanak Budapesten.
