Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Feltétel nélkül csak a szeretet létezik, minden másnak függeléke van.
Ahhoz, hogy érezzük a meleget, meg kell tapasztalnunk a hideget.
Ahhoz, hogy élvezzük az édest, meg kellett kóstolnunk a keserűt.
Ahhoz, hogy ráeszméljünk az örömre, ismernünk kellett a bánatot.
És ahhoz, hogy megtaláljuk a fényt, át kellett jutnunk a sötétségen.
Ahhoz, hogy elérjünk az Örömúthoz, végig kellett járnunk a Keresztutat.
És mint ahogy a fény ad értelmet a sötétségnek, úgy az Örömút ad értelmet a Keresztútnak is.
A Via Crucis nem teljes a Via Lucis nélkül, ugyanúgy a Via Lucis sem teljes a Via Crucis nélkül. A Keresztút Örömút nélkül nem lenne más, mint egy, a kivégzőosztag és a kivégzés helye felé vezető kínkeserves és reménytelen út. Ha nem lenne feltámadás, akkor Jézus keresztútja – Pilátus palotájából egészen a sírig – semmiben sem különbözne egy szokványos kivégzési menettől, amit megannyiszor gyakoroltak a császár nevében a birodalom területén.
Szent Pál apostol mindezt úgy fogalmazza meg a korintusi hívekhez írt első levelében, hogy „ha (…) Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is.”
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A feltámadás hitére épül az egész kereszténység, a feltámadás hite és reménye ad értelmet a mi életünknek is. A feltámadás ugyan nem semmisíti meg a szenvedést és a halált, de értelmet ad annak. Tudjuk, hogy volt már olyan eretnekség a keresztény évszázadok során, amelynek hívei azt tanították, hogy Jézus nem is szenvedhetett emberi módon, mivel Isten volt. De, valóságos emberként Jézus az ember minden gyötrelmét, fájdalmát átélte a Golgota felé vezető úton, a kereszten, és általában emberi, földi élete pillanataiban. Talán ezzel is magyarázható és érthető, hogy a krisztushívő ember miért erősebb és kitartóbb a megpróbáltatás idején. Miért tudtak papok a kommunista börtönökben kínok között is rámosolyogni kínzóikra?
A megváltott lét öröme abból ered, hogy a szenvedésben, nehézségben az ember nincsen egyedül. Ahogyan a náci haláltáborban kivégzett német evangélikus teológus, Dietrich Bonhoeffer írja – kifejezve a Megváltó szenvedésének valóságát – , hogy: „Jézus keresztje nem a föld fölött lebegett, hanem a földbe volt állítva.”
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A Via Crucis a Via Lucisban – a feltámadásban – leli meg valódi jelentését, más fénybe helyezi azt. Ezt a mély teológiai gondolatot üzeni a két kiállítóművész. Külön öröm számomra, hogy Párkányi Raab Péterhez – akinek elköteleződéséről már a Boldogasszony kiállításunk kapcsán meggyőződhettünk – ezúttal a Nemzetstratégiai Kutatóintézet munkatársát, Sárba Katalint kérte fel a közös munkára.
A köznyelvben használatos kifejezések, mint a szenvedés, a halál és a feltámadás az ő olvasatukban annyit jelentenek, mint a nagybetűs Fény útján szemlélni a világot. Az egyik legnehezebben megmunkálható anyag, a kő válik egy felszabadító üzenet forrásává Párkányi Raab Péter művészetében, a kő lesz a feltámadás, az öröm és a világosság útja felénk, e tárlat csodálói számára. A Sárba Katalin fényképezőgépén áthaladó fény pedig képes egy-egy olyan pillanat megörökítésére, amely talán fel se tűnne számunkra, de amely teljesen más törésben láttatja a világot és az embereket.
Mindez egyrészt a művészek mély hitéről tanúskodik, másrészt a kereszténységnek egy mondhatni újszerű és tömör, lényegi megfogalmazását jelenti, amely megmutatja a sokszor sötétben tapogatódzó, magába fordult világnak, hogy létezik, és aki képes átengedni magán, annak az életét Isten áldása fogja kísérni. Holnap Assisi Szent Ferenc ünnepét üljük. Az ő üzenetével búcsúzom: „Hadd vigyem a hitet, hogy szétoszlassam a sötétséget, s az örömöt vigyem oda, ahol szenvedés az élet.”
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!
Elhangzott a Via Lucis – A feltámadás, az öröm és a világosság útja, Párkányi Raab Péter Kossuth-díjas szobrászművész és Sárba Katalin fotóművész közös kiállításának megnyitó ünnepségén.
Budapest, 2022. október 3.
