Vissza

Nemzetstratégiai Kutatóintézet

Nyitóoldal > Hírarchívum > Dr. Szentannai Dénes Emlékkonferencia Székelyudvarhelyen és ...

Dr. Szentannai Dénes Emlékkonferencia Székelyudvarhelyen és Székelyszentmiklóson

A Székelyudvarhelyi Városi Kórház, a Pro ORL Egyesület, a Hargita Megyei Orvosi Kollégium, valamint a Nemzetstratégiai Kutatóintézet szervezésében hétvégén, május 17-e és 19-e között került sor Székelyudvarhelyen és Székelyszentmiklóson a Dr. Szentannai Dénes Emlékkonferenciára.

A kétnapos emlékkonferencia keretei között a tavaly elhunyt fül-orr-gégész főorvosról, Dr. Szentannai Dénesről emlékeztek meg. A programok fővédnöke Prof. Dr. Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások (EMMI) minisztere, védnökei pedig Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, valamint Lukács Antal, a székelyudvarhelyi Városi Kórház főigazgatója voltak.

A szervezők a rendezvényen felidézték az orvosdoktor gyógyítói munkásságát, s emellett teret szentelnek Székelyszentmiklósnak, a kis nyikómenti tekepülésnek is, amelyhez a Szentannai-család idestova majd’ fél évezrede kötődik. Pénteken emléktáblát avattak a fül-orr-gégészeti osztály bejáratánál – a régi kórházépületnél, amelynek felújításáért és korszerű felszerelésekkel való ellátásáért aktív éveiben Szentannai doktor elévülhetetlen érdemeket szerzett –, ugyanakkor egy másik plakettet is elhelyeztek a főbejárat jobb oldalán, amely a korábbi nyugalmazott főigazgató, a ma életének 88. évében járó dr. Mátyus András érdemeit idézi az odalátogatók és a gyógyulni vágyók számára.

Az avatóünnepséget követően a fül-orr-gégészet, illetve a fej- és nyaksebészet tárgyköréből hallgathattak előadásokat az érdeklődők. Jelen voltak a hazai és a magyarországi szakirányú gyógyászat klinikai és egyetemi szaktekintélyei, akikkel Szentannai doktor már az 1980-as évektől kezdődően munkakapcsolatokat épített ki, egyrészt saját tájékozódása, másrészt az általa vezetett osztályon továbbképzett kollégák számára, valamint az utódok kinevelése céljából. Ily módon országosan ismert szaktekintéllyé vált, így fejleszthette arra a szintre a fül-orr-gégészetet, illetve a fej- és nyaksebészetet a székely anyavárosban, hogy az egykor szerény felszereltségű osztályon ma korszerű eszközök állnak rendelkezésre, a szakemberek pedig világszínvonalon diagnosztizálnak és operálnak.

A Szentannai-család az elmúlt századokban ezernyi szállal kötődött a Nyikó-mentéhez. Az eredetileg marosszéki származású nemzetség dokumentáltan 1570 körül tűnik fel ezen a vidéken, számos nemzedéken át katona-, majd jeles kisbirtokos- és értelmiségi családként. Szentannai doktor is ragaszkodott családi örökségéhez, szépen felújította és gondozta a szülői házat, annak környezetét, de lehetősége szerint mindig segítette a falut és az egyházközséget is, érdekelte a falusi ember és környezete sorsa.

A konferencia keretei között a falu értékeit – múltját, jelenét és jövőjét – felmutató előadások hangzottak el a helyi unitárius templomban. Lőrinczi Lajos lelkész, a székelykeresztúri unitárius egyházkör esperese hirdetett igét, beszélve saját életútjáról is, hiszen immár több mint húsz esztendeje szolgál ezen a vidéken, és egyaránt látja a negatívumokat, de a biztató jeleket is. Sepsiszéki Nagy Balázs néprajzkutató, az NSKI munkatársa, aki maga is hasonló településen, az Úz-völgyében levő Csinódon él, „Székely falu – múlt, jelen, jövő” címmel tartott előadást.

Dr. Szabó Árpád Töhötöm „Együttműködés a falusi társadalomban: a kalákától a szövetkezetekig” cím mentén vázolta a fel az egykori és a lehetséges stratégiákat. Dr. Kandikó József egyetemi tanár (Edutus Egyetem, Székelyudvarhelyi Egyetemi Központ) „A székely falu sorsa” című előadásában egy, a mostani alkalomra felállított mérlegen, kockákkal szemléltette azokat a tényezőket, amelyek ma befolyásolják a vidék sorsát a Székelyföldön. Mihály János történész, az NSKI munkatársa előadása során összefoglalta a Szentannai-családhoz kapcsolódó levéltári kutatásait.

Ezt követően a Szentannai-házon leleplezték a jeles orvos emléktábláját. „Igen szerencsés megoldást találtunk – mondotta Szász Jenő NSKI elnök –, ha már a doktor úr fizikai értelemben nem is lehet velünk, most gondoskodtunk arról, hogy az emlékplakett által jelképesen velünk lehessen a továbbiakban. És fel is nézhessünk rá.”

A stilizált arcképet Nagy János felvidéki szobrászművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja készítette, akinek munkásságát Szentannai doktor is nagyra becsülte és ismerte; a plakettet  Demeter István, székelyudvarhelyi mester által faragott kapura helyezték el.

Török Ferenc, Székelyudvarhelyen élő képzőművész mutatta be a helyi művelődési házban lévő színpadi függönyt és azt a színpadképet, amelyet a helyi fiatalok a második világháborút követően készíttettek Ipó László székelykeresztúri festőművésszel, s amelyet a falusiak felkérésére, az NSKI támogatásával restaurált.

 

Készült Simó Márton az Élőszékelyföld.com-on megjelent beszámolója alapján.

 

BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ
Impresszum, Adatvédelmi tájékoztató, Nyitóoldal, Kapcsolat, Bemutatkozás, Oldaltérkép, Szakmai tevékenység, Hírek, Fotógaléria, Közérdekű adatok

Minden jog fenntartva. Nemzetstratégiai Kutatóintézet © 2025