akadálymentes
keresés
HUN ENG
Nyitóoldal
Nyitóoldal Bemutatkozás Szakmai tevékenység Kárpát-haza statisztikák Hírek Fotó- és videógaléria A Kárpát-haza Őrei Rajz- és esszépályázat
Nyitóoldal > Hírarchívum > Együtt szaval a nemzet

Együtt szaval a nemzet

Az elmúlt évben első alkalommal megrendezett Együtt Szaval a Nemzet c. program beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Hozzájárult nemzeti tudatunk erősítéséhez, a szavalás összekapcsolta a világ magyarságát, a fiatalok számára továbbította kultúránk Himnuszban testet öltő szellemi és történelmi értékeit. A világ több ezer magyar nyelvű települését figyelembe véve a programmal egy hosszú távú, nemzeti összetartást erősítő kezdeményezés indult útjára.

A regisztrációk, valamint a YouTube csatornára való csatlakozások száma alapján tudható, hogy a programban közel 400 ezer magyar vett részt a világ minden részéből, közel 1000 helyszín bekapcsolódásával.

2014. január 23-án a Sorsoló Bizottság kihirdette a 2015. évi Együtt Szaval a Nemzet program színhelyét. A több száz regisztrációt tartalmazó sorsolás nyertese a Táncsics Mihály Tehetséggondozó Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola és Kollégium (5900 Orosháza Táncsics u. 2-4.) lett, ilyen módon a 2015. évi rendezvény Orosházán január 22-én 10 órakor veszi kezdetét, amikor valamennyi hazai és külhoni magyar nyelvű iskolában egy időben csendül fel a HIMNUSZ, majd ezt követően a SZÓZAT.

A Google által felajánlott legújabb internetes technológiával, egyszerű helyi informatikai technikai feltételek mellett ismételten a YouTube brand-csatornán keresztül valósul meg a program: az erre létrehozott felületre korlátlan számban jelentkezhetnek fel a világ minden pontjáról általános és középiskolák 2015. január 22-én 8-10 óra között. Az együtt szavalás élő-egyenes internetes felvétellel történik Jordán Tamás színházigazgató, ötletgazda vezénylete mellett.

A „fő képernyőn” a vezénylésnek helyet adó iskola valamint annak diákjai jelennek meg a nemzeti szavalást irányító Jordán Tamással.

Az Együtt szaval a Nemzet YouTube csatornáján ismételten a felcsatlakozó iskolák jelennek meg, akik a „vezénylés színhelyével” együtt, azzal párhuzamosan szavalják el a Himnuszt, majd azt követően a Szózatot.

2015. január 22-től 2015. április 11-ig, azaz a Magyar Költészet Napjáig a magyar és a külhoni iskolai közösségeknek ismételten lehetőségük lesz arra, hogy az irodalmi brand-csatornára további szavalatokat töltsenek fel, amelyek közül Bíráló Bizottság választja ki a legjobbakat és ítéli oda a szponzori felajánlásból származó díjakat.

Az elmúlt évben 10 iskola, illetve szavaló közösség vehette át a díjakat a Magyar Nemzeti Múzeumban megtartott ünnepi rendezvényünkön. A Magyar Kultúra Napjának méltó megünneplése mellett kiemelt célunk, hogy az általános és középiskolákban minél nagyobb számban jöjjenek létre azok a helyi internetes kulturális TV csatornák, amelyek elektronikus úton bemutathatóvá teszik a hazai és határon túli kulturális értékeket. Erre jó példaként szolgálnak az elmúlt évben az iskolai brand-csatornákon közzé tett iskolai szavalások, színházi előadások, képzőművészeti alkotások, kulturális rendezvények kép- és videó dokumentumai. 

Az elmúlt évben a rendezvény sikeres megvalósításában közreműködő szervezetek:

  • Miniszterelnökség

  • Emberi Erőforrások Minisztériuma Köznevelésért Felelős Államtitkársága

  • Nemzetstratégiai Kutatóintézet

  • Klebelsberg Intézményfenntartó Központ

  • MTVA Médiaszolgáltatás-Támogató és Vagyonkezelő Alap

  • Weöres Sándor Színház és Weöres Sándor Asztaltársaság Szombathely

  • Google

  • Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége

  • Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkárság

  • Carpathia Nemzeti Kreatív Gazdaságfejlesztő és Innovációs Kft.

Hírek
2025. április 9.
Stratégiai megállapodás a Pécsi Tudományegyetem és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet között

2025. április 3-án, Pécsen stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Pécsi Tudományegyetem és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet. Az eseményre a Diaszpóra 2025 – Revitalizáció elnevezésű konferencia keretében került sor.


2025. március 13.
Határon átnyúló tervezési együttműködés a négyhatár térségben – A Planning4U projektnyitó rendezvénye Nyíregyházán

Március 7-én, Nyíregyházán tartotta az Interreg VI-A NEXT Magyarország–Szlovákia–Románia–Ukrajna 2021–2027 Program társfinanszírozásával megvalósuló projektjének (HUSKROUA/23/RS/3.1/037) indító rendezvényét a Nemzetstratégiai Kutatóintézet. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Önkormányzat, a Tisza Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulás, a Szatmár Megyei Közösségi Fejlesztési Társulás és a Kárpátaljai Határmenti Önkormányzatok Társulásának partneri szerepvállalásával megvalósuló, A magyar-román-ukrán határtérség helyi közösségeinek együttműködése a közös fejlesztési tervezés, kapacitás- és partnerségépítés érdekében címet viselő projekt 2025. január 1-jén vette kezdetét.


2025. március 13.
Katasztrófavédelmi együttműködés a „négyhatár” régióban – A PRE_SAFE projektnyitó rendezvénye Nyíregyházán

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet 2025. március 7-én rendezte meg az Együttműködés a jobb felkészültség és a határokon átnyúló katasztrófa-megelőzés érdekében című projekt – sajtótájékoztatóval egybekötött – ünnepélyes nyitó rendezvényét Nyíregyházán, a Vármegyeházán. Az Interreg VI-A NEXT HUSKROUA Program keretében, az Európai Unió társfinanszírozásával – 2025. január 1. és 2026. december 31. között – megvalósuló projekt elsődleges célja, hogy megerősítse és professzionálisabbá tegye az önkéntes katasztrófavédelmi szervezetek közötti – határokon átívelő – együttműködést, s ezáltal hozzájáruljon a lakosság, a közösségi infrastruktúra, valamint az épített és természeti környezet védelméhez a térségben.


összes hír >>
Impresszum Adatvédelmi tájékoztató
Nyitóoldal Kapcsolat
Bemutatkozás Oldaltérkép
Szakmai tevékenység Hírek
Fotógaléria Közérdekű adatok
Közadatkereső.hu