| A Nemzetstratégiai Kutatóintézet feladatai között szerepel a nemzetstratégiai műhelyek, nemzeti kutatások és kiemelt trendkutatások koordinációja. Ennek szellemében hirdette meg az NSKI a nemzetstratégiai előretekintéssel és nemzetpolitikai célkitűzésekkel foglalkozó konferenciát, melynek társszervezői a Pannon Egyetem és a Veszprémi Magyarságtudományi Kutatások Műhely voltak.
Köszöntőjében Márfi Gyula veszprémi érsek, Némedi Lajos, Veszprém alpolgármestere és Friedler Ferenc, a Pannon Egyetem rektora egyaránt kifejezte örömét, hogy városuk adhat otthont a magyar nemzetpolitikai és nemzetstratégiai intézetek első tematikus konferenciájának.
Bevezető előadásában Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke hangsúlyozta, hogy a nemzetegyesítés kérdését elsősorban gazdasági kérdésnek tekinti, de nem kizárólag annak.
„Az elmúlt négy év az ünnepnapokat hozta el számunkra, külhoni magyarok számára. Megszülettek ugyanis a nemzetegyesítés lelki és közjogi feltételeit biztosító törvények: a nemzeti összetartozás tanúságtételéről, a kettős állampolgárságról, valamint a képviselők választásáról szóló törvények, amelyekhez csatlakozik – fontosságában az első – az alaptörvény, amely kimondja, hogy Magyarország felelősséget visel a külhoni magyar közösségek iránt” – emlékeztetett az NSKI elnöke, hozzátéve: „Az európai uniós és NATO-integrációk után eljött az ideje a Kárpát-medencei magyar re-integrációnak is.”
Szász Jenő szerint a Kárpát-medencét egy európai makro-régiónak kell tekinteni. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet által meghirdetett Kárpát-haza Program egységes gazdasági, társadalmi, kulturális és oktatási térként definiálja a magyarság életterét, és az Intézet ennek megvalósításán munkálkodik.
Az elnök kiemelte, hogy a népességfogyás és az asszimiláció viszonyai között nemcsak a külhoni magyar szórvány, hanem a magyar tömb is a korábbinál veszélyeztetettebb helyzetbe került. Az anyaországban drasztikusabb népességcsökkenés esetében sem áll fenn a veszélye annak, hogy valaki magyar marad-e, a trianoni határokat elhagyva viszont ez a kérdés a magyarként való megmaradás vagy megszűnés kérdése. A perspektívák pedig egyáltalán nem biztatóak, hiszen immár nem az anyaország a külhoni magyarok fő célországa, mint 15-20 évvel ezelőtt, hanem Anglia, Spanyolország vagy Olaszország.
A gazdasági kérdések között Szász Jenő hangsúlyozta: mi magyarok hét-nyolc ország piacát lennénk képesek integrálni, de ezt a képességünket parlagon hevertetjük. Szerinte a sikeres piacra jutást hatékonyan segítené – a Hungarikum-program mellett – egy Karpatikum-program.
Az NSKI elnöke kiemelten fontosnak tartja a diaszpóra- és a szórvány-programot, melynek tapasztalatait felhasználva különösen a magyar szórvány-közösségek megerősítését tekinti sürgetőnek, hiszen „a szórványban élők esetében nincs még tíz évünk” – fogalmazott.
A felsőoktatási háló kiterjesztése érdekében magyarországi ösztöndíjakat javasol a diaszpórában élő másod- és harmadgenerációs fiataloknak, akár angol nyelven is, hiszen az években mérhető magyarországi tartózkodás és szocializálódás újraerősítheti a fiatalok magyarságtudatát. A külhoni magyar egyetemekre – így a Sapientiára is – Szász Jenő úgy tekint, mint „magyar egyetemekre az állami magyar egyetemek között”.
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke fontosnak tartja, hogy a magyarországi intézményrendszerek kerüljenek összhangba a külhoni magyar állampolgárok igényeivel. Példaként említette a társadalombiztosítási járulék befizetésének átvizsgálását annak érdekében, hogy a külhoni magyar állampolgárok is csatlakozhassanak a közös felelősség- és kockázatvállalási rendszerbe, ennek fejében pedig részesülhessenek a magyar egészségügy szolgáltatásaiból.
Cselekvéssorozatok összehangolásaként, a tevékenység vezérfonalaként is leírható, de Duray Miklós szerint a stratégia sokkal inkább „a közügyek intézésének a módja”. Legfőbb tulajdonsága, hogy „előbb van, mint maga a cselekvés, nélküle az ember tevékenysége zavarossá válik”. A fogalmat elődeink ugyan nem használták, viszont nagyon is tisztában voltak azzal, hogy a gyakorlatban mennyire fontos. E megállapítással kezdte a Nemzetstratégiai Kutatóintézet felvidéki tanácsadója a magyar nemzetpolitika és nemzetstratégia mérföldköveiről szóló előadását.
Duray Miklós szerint a honfoglalás, Árpád népének bejövetele a Kárpát-medencébe stratégiailag ugyanannyira átgondolt volt, mint az országalapítást követő államalapítás. A nyugati kereszténység felvétele melletti döntés, a faluhálózat kiépítése ugyancsak István király érdemének tudható be. Ha nem ezt tettük volna, a késő-avarok sorsára jutunk.
Bár voltak jelentős gondolkodóink az ország három részre szakadása után is, mint Zrínyi Miklós vagy Pázmány Péter, de a XIX. századig ez a fajta megközelítésmód a magyar társadalomban háttérbe szorult. A XVIII. század az állam- és nemzetpolitika szembekerülésének az ideje, hiszen az uralkodó Habsburgok államközpontúsága a nemzet számára csak idegen lehetett, a magyar társadalom egyensúlyát csak a XIX. században, azon belül is a reformkorban nyerte vissza. Az államstratégia került ismét előtérbe, hogy 1918 ősze és 1920 között aztán a stratégia-nélküliség uralkodjon el. Ahogy Duray Miklós fogalmazott: „a trianoni diktátum után Bethlen Istvánék csodát műveltek”, a revíziós államstratégia pedig – a felvidéki politikus szerint 1941 decemberéig – a moszkvai csatáig tudott eredményeket felmutatni. A nemzetközi környezet is hozzájárult, hogy ezt követően miért nem tudtunk sikeres magyar államstratégiát kialakítani. Magyarországon következetesen semleges vagy nemzetellenes stratégia csak 1949 után érvényesült, amelyre a legjobb példa Kádár János 1958-as romániai útja során tett kijelentése, amikor Magyarország vezetőjeként, a helyi magyarok legnagyobb döbbenetére kijelentette, hogy Magyarországnak nincsenek területi követelései a szomszédaival szemben, a magyar és a román munkásosztály proletár internacionalizmusa pedig minden problémát megold.
A felvidéki magyarság számára Köpeczi Béla 1985-ös felajánlása volt hasonlóan nyomasztó hatású, amikor magyar művelődési miniszterként segítséget ígért csehszlovák kollégájának ahhoz, hogy bevezessék Szlovákiában a magyar iskolákban a szlovák nyelvű oktatást.
Fordulatként lehet jellemezni az 1988–1989-es időszakot, a Szokai–Tabajdi-tanulmányt, majd amikor a Beszélőben Solt Ottiliáék „megtörték a hallgatás jegét”. Ennek köszönhető, hogy 1989 őszén a határon túli magyar ügy egy alkotmánymódosítással ismét a magyar nemzetstratégia részévé válhatott.
Sokat jelentett a Kárpát-medencében Antall József híres kijelentése, amikor „lélekben 15 millió magyar miniszterelnökének” nevezte magát, de nem lehet azt állítani, hogy ezt követően a magyar nemzetstratégia töretlenül érvényesült volna.
Duray Miklós szerint a magyar nemzetstratégia hármas tagoltságú: nemcsak az állam- és ország politikával szoros összefüggésben lévő kormányzati politikát jelenti, hanem tekintettel kell lennie az állam politikai kötelékein kívüliekre, vagyis helyi sajátosságokat is számításba kell vennie. Mindamellett nem szabad figyelmen kívül hagynia az egyetemes nemzetépítés feladatait sem.
Duray Miklós előadásához kapcsolódóan Maleczki József a nyelvstratégia fontosságára hívta fel a figyelmet, hiszen napjainkban minden európai nép sokkal tömegesebb idegen nyelvi hatásnak van kitéve, mint történelmünk során korábban bármikor.
A bevezető előadásokat követően „A nemzet tárgyilagos létének műveleti szempontjai” témakörben folytatódott a szakmai eszmecsere Garaczi Imre, a Veszprémi Magyarságtudományi Kutatások Műhely vezetőjének irányításával.
A résztvevők elsőként Rákóczi Krisztián „A Nemzetpolitikai Kutatóintézet tevékenysége és a nemzetpolitika stratégia kerete” című előadását hallhatták, melyet Korhecz Tamás, a belgrádi Union Egyetem tanárának korreferátuma egészített ki.
Zsámboki Marcell, a Balassi Intézet oktatási és tudományos igazgatója az Intézet és a nagyvilág magyarságának kapcsolatáról, az oktatás és a kultúrdiplomácia kapcsolódási és stratégiai pontjairól beszélt, melyet Vetési László erdélyi szórványkutató beszámolója követett.
Péti Márton, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet igazgatóhelyettese „A Kárpát-haza gazdasági és geostratégiai pozíciói és perspektívái” címmel tartott előadást, melyhez kapcsolódva Nagy Egon, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Földrajz Karának intézetigazgatója a romániai magyarlakta megyék helyzetét elemezte.
A „Magyar nemzetstratégia a tér és idő függvényében” címet viselő szekció részeként Orosz László, a Veritas Történetkutató Intézet tudományos főmunkatársa beszélt a 20. századi magyar nemzeti integrációs törekvésről és a trianoni trauma feloldásának lehetséges útjairól, melyet a révkomáromi Selye János egyetem tanára, Vajda Barnabás előadása tett még teljesebbé.
Ezt követően a résztvevők M. Kiss Sándor, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet főigazgató-helyettesének előadását hallhatták „A magyar ellenzéki kapcsolatok a Kárpát-medencében 1956-1989 között és magyar-magyar kapcsolatok a Határon Túli Magyarok Hivatalának megalakulásáig” címmel, melyet a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem részéről Bodó Barna gondolatai egészítettek ki.
Végezetül, Bencze Lóránt, a Magyar Nyelvstratégiai Intézet igazgatója a magyar nyelvstratégia fogalmát és kérdéskörét járta körül előadásában, majd H. Tóth Tibor, a Pannon Egyetem oktatójának beszámolója zárta a szakmai eszmecserét.
Zárszavában Duray Miklós a nemzetstratégiai és nemzetpolitikai szakmai párbeszéd jelentőségét hangsúlyozta, és örömét fejezte ki, hogy a konferencián hat szakmai intézet első ízben találkozhatott. Fontos, hogy sok mindenben azonos a véleményünk, van, amiben nem, de meg kell találni a továbblépés lehetőségét – fogalmazott.
Forrás: Dr. Gecse Géza beszámolója | 
