
A találkozó célja az volt, hogy a 2014-2020 közötti uniós fejlesztési időszak forráslehetőségeit ismertessék a felvidéki szereplőkkel azért, hogy Magyarország a fejlesztési források lehívásához természetes partnereket találjon a külhoni régióban.
Pogány Erzsébet, a Szövetség a Közös Célokért igazgatója elmondta: első alkalommal érezte úgy, hogy olyan programmal találkozott, ahol már a tervezés és előkészítési fejezete is megtörtént. „Korábban is ismertük már egymást, és a hálózatban gondolkodás, a hálózatosodás valóban egy jó kiút lehet. Sajnos úgy érzem, hogy a felvidéki láncszem gyakran gyenge. Gyakran nem tudjuk, hogy mit akarunk” – mutatott rá.
A szervezők azt remélték, az első felvidéki fórumon a hazai szakértők találnak közös nevezőt a magyarországi intézmények képviselőivel. Az egyeztetésen Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke hangsúlyozta: a gazdasági fejlődés a magyar-magyar társadalmi együttműködést is erősítené a Kárpát-medence magyarok lakta régióiban.
„Jövőépítés szempontjából közelítjük meg a közös cselekvésnek a lehetőségeit, akkor jó, hogyha az uniós forrásoknak a lehetőségeit is mérlegeljük, s magyar-magyar kapcsolatokra építve gyakorlatilag brüsszeli és tagállami forrásokat pályázunk meg annak érdekében, hogy együttesen tudjunk jó megoldásokat adni a 21. század kihívásaira, éljünk bárhol a Kárpát-medencében” - fogalmazott Szász Jenő.
Ezért hívták életre a Kárpát-medencei fejlesztési fórumot, amelynek felvidéki szervezője a Szövetség a Közös Célokért. A szövetség elnöke, Duray Miklós az egyezetésen elmondta: a fórumsorozat arról szól, hogy az érintettek közösen tudjanak felkészülni a kezdődő európai uniós tervezési időszakra.
„Hogy összehangolhassuk érdekeinket, szükségleteinket, összekapcsolhassuk azokat a szerkezeteket, amelyek összekapcsolhatók. Közösen próbáljunk hasznot húzni abból, amiből külön-külön szoktak hasznot húzni egyesek, de mi a közösség javára próbáljuk hasznosítani azt, ami lehetséges” – fejtette ki Duray Miklós.
A felkészülés célja, hogy a Kárpát-medencében kidolgozzanak olyan fejlesztési terveket, amelyek uniós forrásokból érhetők el, a magyar közösséget szolgálják, de nemcsak Magyarországon. Balogh Csaba, Magyarország pozsonyi nagykövete szerint a sikerhez meg kell változtatni a gondolkodásmódot. Mindenkinek, aki a Kárpát-medencében magyarnak vallja magát, nemzetben kell gondolkodnia, és nem Erdélyben, nem Felvidékben és főleg nem Magyarországban – húzta alá hozzátéve: az elmúlt 20 évre visszatekintve látható, hogy ezen az úton a külhoni magyar közösségek előbbre tartanak.
A pozsonyi magyar nagykövet hangsúlyozta: minél előbb el kell fogadni és fogadtatni, hogy a magyarországi és a külhoni magyaroknak közös felelősségük van egymás iránt. A gazdasági fejlesztések ezért közös érdeket szolgálnak. Az egyeztetés a Kárpát-medence valamennyi külhoni régiójában folytatódik majd.
Video megtekintése »
Forrás: Hírek.sk
|