akadálymentes
keresés
HUN ENG
Nyitóoldal
Bemutatkozás Szakmai tevékenység Kárpát-haza statisztikák Hírek Fotó- és videógaléria A Kárpát-haza Őrei Rajz- és esszépályázat
Nyitóoldal > Hírarchívum > Gasztrokulturális hagyományaink a Felvidéken 

Gasztrokulturális hagyományaink a Felvidéken

Három részből álló műhelymunkát tartott a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Sacher Polgári Társulás a Kárpát-medencei gasztrokulturális örökségi helyszínek tematikájáról. A rendezvénysorozat az INTERREG Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program Kisprojekt Alap keretén belül közösen megvalósított projektjének, a „Gasztrokulturális örökségi helyszínek az NSKI és SACHER PT célterületein” (rövidítve: GASTROKULTURA - SKHU/WETA/1901/4.1/205) lezárását jelentette.

A műhelymunka során az egyes partnerszervezetek és külsős szakértők osztották meg gondolataikat a témáról, illetve a projektről. A rendezvények nem csak elméleti, hanem gyakorlati síkon is zajlottak, termékbemutatás és kóstolás is színesítette a programot.

A háromnapos rendezvény alatt előadást tartott – többek között – Ilyés Réka projektasszisztens, a projekt hátterét és fontosabb szegmenseit ismertetve. Hasonlóképpen járt el dr. Csonka Ákos, a partner Sacher PT részéről, aki egyben bemutatta a Sacher-kultusz vonatkozásait, illetve a kulturális örökségi helyszínt, a zselízi Sacher-házat, illetve az ott kibontakozó munkát. Dr. Bali János, a Magyar Néprajzi Társaság főtitkára a hagyományos palóc gasztronómiáról tartott érdekfeszítő és ínycsiklandozó előadást, míg Dr. Tőzsér Anett turisztikai kutató-szakértő az elkészült tanulmányok strukturális, módszertani részeit vázolta fel, kiértékelve annak eredményeit. Az egyes műhelymunkákat Nádasi László, NSKI igazgatóhelyettes moderálta és irányította. Valamennyi nap szakmai előadásai és eszmecseréi végül Farkas Bernadett és a Beszter Cukrászműhely gasztrokulturális élménybemutatóival és kóstolóival zárultak. Az előadó szakpedagógus cukrászként megidézte a történelmi hátterű cukrászati specialitások (Sacher-torta, Esterházy-torta) íz világát, bemutatva egyben azok szakmai ismereteit is.

Nem utolsó sorban bemutatásra kerültek a projekt szakmai kiadványai is, melyek a tématerület tudományos feltárásán alapuló tanulmányok alapján készültek. „Eddig a témát illetően ez a legátfogóbb, legszakszerűbb és legaprólékosabb anyag, ami elkészült. Örülünk, hogy a projekt lehetővé tette ennek létrejöttét és általa egy igényes szakmai anyaggal gazdagodtunk. A Sacher kultusz és az ehhez kötődő gasztrokulturális hagyományok ugyanis olyan értékei a Garam mentének és Zselíz városának, melyek felbecsülhetetlen idegenforgalmi potenciállal rendelkeznek és meghatározó kitörési pontjai lehetnek a régiónak a jövőben” – mondta el ennek kapcsán Csonka Ákos.

A projekt 40 162,96 euró vissza nem térítendő támogatási összegből valósult meg az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával.

Hírek
2026. október 13.
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet történészének konferencia-előadása a Magyar Nemzeti Múzeumban

2026 júliusától látogatható a Magyar Nemzeti Múzeum „Amerikai Álom” című időszaki kiállítása, amely az Egyesült Államokba irányuló magyar kivándorlási hullámok történetét, az emigráns közösségek életét, mindennapjait és az új hazában való boldogulásuk körülményeit mutatja be.


2026. szeptember 15.
Nagyváradi diákok a Nemzetstratégiai Kutatóintézetben

A Nemzetstratégia Kutatóintézet 2026. szeptember 14-én, immár másodjára fogadta a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem hallgatóit. 


2026. július 10.
És most hogy élnek a magyarok?

Hiánypótló magyarságkutatási publikáció jelent meg a Nemzetstratégiai Kutatóintézet gondozásában


összes hír >>
Impresszum Adatvédelmi tájékoztató
Kapcsolat Bemutatkozás
Oldaltérkép Szakmai tevékenység
Hírek Fotógaléria
Közérdekű adatok
Közadatkereső.hu