Ennek keretén belül a felek június 1-2. között a zánkai Gyógynövény-völgy Látogató- és Oktatóközpontban tettek szakmai látogatást. A tanulmányút résztvevői között egyaránt voltak magyarországi és szlovákiai gyakorló gyógynövénytermesztők, gyógyászattal foglalkozók, mérnökök, borászok, vidékfejlesztési szakemberek, szakújságírók, mezőgazdasági termelők, erdei gyümölcsből készült nektár készítésével foglalkozók, vállalkozók, de olyan érdeklődők is, akik gyógynövény termesztéssel vagy feldolgozással még csak ismerkednek. Akik az egymás közti, valamint aktív szakmai kapcsolat és tapasztalatcsere lehetősége miatt döntöttek a találkozó megszervezésére.
„A gyógynövénynek óriási hagyománya volt korábban, hiszen évezredes gyógyászati alapanyag. A szintetikus szerek viszont egyre negatívabb hatással vannak a gyógynövények megbecsülésére, pedig hatalmas gazdasági potenciál rejlik az ágazatban. A projektbe bekapcsolódó felek éppen ezért gondolták úgy, hogy ennek a tendenciának a javítására belevágnak ebbe a kezdeményezésbe, mely során nem titkolt célunk, hogy a gyógynövénnyel foglalkozók népes táborát összegyűjtsük, integráljuk és összekössük egymással. A projekt egyik fontos eleme éppen ezért az a felhalmozott tudás egymással való megosztása és tapasztalatok cseréje, ami a Kárpát-medencei gyógynövényvertikumot jellemzi. Ennek részét képezik az oktatás jellegű tanulmányutak is, amelyeknek feladata felmérni a gyógynövény-gazdálkodás lehetőségeit, feltételrendszerét, turisztikai öko-lehetőségeit, de betekintést nyerni általánosan a gyógynövényipar széles mezsgyéjébe, úgy az állattartás, mint a borászat és minden ide tartozó szakirányzatban” – mondta el Ugrai András projektmenedzser.
Az érdeklődőket Takács Tamás a központot üzemeltető SF Alapítvány kurátora üdvözölte, majd először elméletben mutatta be a gyógynövények termesztését, gyűjtését, gyógyhatásuknak felhasználási lehetőségeit. Előadásában kitért a mai kor gyógynövényekkel szembeni elvárásaira, lehetőségeire. Majd megtekintették a 7000 m2-es gyógynövényes kertet, ahol a Kárpát-medence teljes gyógynövény spektrumából 500 féle terem meg, ebből 400 a Balaton-felvidéken, Káli-medencében, vadon is megtalálható. A gyógynövény ágyások mellett kialakítottak egy kakukkfűvel beültetett relaxációs gyepet, egy tavirózsákkal borított tavacskát is, amelyek alkalmassá teszik a kertet nemcsak a tanulásra, hanem a kikapcsolódásra is. A Látogatóközpont része egy feldolgozó manufaktúra is, ahol az évszaknak megfelelő gyógynövények szárítását, majd tárolását végzik, amelyet szintén meg lehetett tekinteni. A tároló helyiségben 500 féle különböző gyógynövényt tart a Központ, ami lehetőséget teremt többféle betegség megelőzésére, gyógyítására alkalmas keverék elkészítésére. Ráadásul a Gyógynövény-völgy génbankot is működtet az utókor számára is elérhetőek legyenek ezek a természeti kincsek.
A szakmai program részét képezte továbbá a Gyógynövény-völggyel szoros együttműködésben dolgozó Tomajvin Aklan pincészet meglátogatása, ahol egyedülálló gyógynövényes borok készülnek. Itt többnyire a központból származó, speciálisan válogatott, gyógynövénykeverékek áztatásával készülnek a borok. A bor általános kedvező élettani hatásán kívül, a benne oldott növényi eredetű hatóanyagokkal együtt fejti ki pozitív hatását a szervezetre.Majd hasonló gyógynövénytúrát tettek Monoszlón, ahol az ott előforduló gyógynövényekkel ismerkedhettek meg a résztvevők, végül pedig a méltán híres dörgicsei Levendáriumot is hasonló célzattal keresték fel. A levendula major Felső-Dörgicse ikertemplomának romjai közvetlen közelében található, mely szemet gyönyörködtető látvány kínál az ott megfordulóknak. A háromhektáros telephelyen a levendula termesztés a biogazdálkodás elvei érvényesülnek (vegyszer, műtrágya és gyomirtó mentes).
A látogató szakemberek megismerkedhettek a helyben termesztett levendulák jellegzetességeivel, de kézműves műhely és terepgyakorlat is tarkította a programot, mely keretén belül szakmai előadások hangzottak el illóolaj, kozmetikai termékek, aromaterápia témakörben, és helyben készült speciális termékkóstoló sem maradt el.
A program végül a tihanyi családi szabadidőparkban zárult. Itt a program résztvevői aktívan közreműködtek a levendulás eperlekvár bográcsban való főzésében.