akadálymentes
keresés
HUN ENG
Nyitóoldal
Bemutatkozás Szakmai tevékenység Kárpát-haza statisztikák Hírek Fotó- és videógaléria A Kárpát-haza Őrei Rajz- és esszépályázat
Nyitóoldal > Hírarchívum > „Hazaérkezett” Boldogasszony-kiállítás 

„Hazaérkezett” Boldogasszony-kiállítás

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet által a jubileumi Mária-év alkalmából életre hívott Boldogasszony kiállítás-sorozat – Budapest, illetve Ungvár és Beregszász után – Csíkszeredában, a Csíki Székely Múzeumban nyitotta meg kapuit. A kortárs módon újrafogalmazott Mária-ábrázolásokat bemutató képzőművészeti tárlat szeptember másodikáig látogatható.

„A nagy összmagyar kultúra már-már példátlannak mondható csillag-együttállásának pillanata ez, amikor egyetlen közös esztétikai élményként szemlélhetjük meg az 55 alkotást” – mutatott rá Szász Jenő. Mint mondta, a Kárpát-medence és a nagyvilág szétszórt magyar közösségeihez eljuttatni kívánt kiállítás-sorozat célja a nemzet megmaradásának a zálogát jelentő keresztény hitnek és értékeknek a felmutatása az anyaországban, a külhonban, a szórványban és a diaszpórában egyaránt.

„A Szűzanyáról beszélni mindig felemelő érzés, ez a kiállítás el is érte a célját ilyen tekintetben, ugyanis ez a sok művész a képzőművészet nyelvén szólal meg, és vizuálisan próbálják az ezerarcú Boldogasszonyt ábrázolni” – fogalmazott Gyarmati Zsolt, a múzeum igazgatója a megnyitón.

 „Örömmel látjuk a képzőművészeti megnyilvánulásokat, amikor valóban tetten érhető a magyar kormánynak az a nemzetstratégiai felfogása, hogy valóban a közös értékeink, kultúránk által egyesíti a nemzetet” – hangsúlyozta Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere.

Hegedűs Enikő művészettörténész szerint a kiállítás tulajdonképpen hazaérkezett, hiszen forrása és ihletője Csíksomlyó kincse, a boldogságos Szűzanya szobra.

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet Kárpát-haza Galéria kiállítás-sorozatának fővédnöke Áder János, Magyarország köztársasági elnöke, védnökei Tamás József római katolikus püspök és Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke.

Forrás: szekelyhon.ro

Hírek
2026. október 30.
Legendás fürdőhelyek Erdélyben – régen és ma

Október 24-én Maroshévízen, a Kemény János Elméleti Líceum dísztermében rendezte meg a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a borszéki Culturarium Egyesület, a „Legendás fürdőhelyek Erdélyben régen és ma – Kitörési pontok a gyógyturizmusban” című konferenciát. A rendezvény fővédnöke dr. Zsoldos Ferenc, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke volt. A konferencia résztvevőit, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának képviseletében Dévai Erika konzul, Fazakas Emese, a Culturarium Egyesület elnöke, Pál Zoltán élményfejlesztő, a Magenta7 beutaztató iroda társtulajdonosa, valamint Fráter Olivér történész, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet munkatársa köszöntötte.


2026. október 13.
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet történészének konferencia-előadása a Magyar Nemzeti Múzeumban

2026 júliusától látogatható a Magyar Nemzeti Múzeum „Amerikai Álom” című időszaki kiállítása, amely az Egyesült Államokba irányuló magyar kivándorlási hullámok történetét, az emigráns közösségek életét, mindennapjait és az új hazában való boldogulásuk körülményeit mutatja be.


2026. szeptember 15.
Nagyváradi diákok a Nemzetstratégiai Kutatóintézetben

A Nemzetstratégia Kutatóintézet 2026. szeptember 14-én, immár másodjára fogadta a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem hallgatóit. 


összes hír >>
Impresszum Adatvédelmi tájékoztató
Kapcsolat Bemutatkozás
Oldaltérkép Szakmai tevékenység
Hírek Fotógaléria
Közérdekű adatok
Közadatkereső.hu