akadálymentes
keresés
HUN ENG
Nyitóoldal
Bemutatkozás Szakmai tevékenység Kárpát-haza statisztikák Hírek Fotó- és videógaléria A Kárpát-haza Őrei Rajz- és esszépályázat
Nyitóoldal > Hírarchívum > Ipolyságra látogatott a Boldogasszony kiállítás

Ipolyságra látogatott a Boldogasszony kiállítás

A felvidéki helyszínek közül elsőként az ipolysági Simonyi Lajos Galéria ad otthont a Nemzetstratégiai Kutatóintézet Boldogasszony kiállításának. Az augusztus 19-i tárlatnyitó a Szent István Napok nyitórendezvénye is volt egyben, több felszólalója is hangsúlyozta a Boldogasszony nemzeti identitást erősítő szerepét is.


Duray Miklós, a Szövetség a Közös Célokért elnöke a megnyitón rámutatott, hogy nem a műtárgyak alkotóiról szól a kiállítás, noha ez sem lenne mellékes, hanem az emlékezetről, az emlékezet újraélesztéséről, amihez alkotásaikat adták a művészek. Hozzátette: a Boldogasszony kiállítás a szakadozó gondolkodásunk összevarrásának kísérletét jelenti, azaz a stratégián belüli taktikai vállalkozást.

Kiss Beáta, a Magyar Közösség Pártjának országos alelnöke a Boldogasszony nemzetegyesítő erejét hangsúlyozta, mint a nemzeti öntudat összpontosulásának hagyományos megnyilvánulási formáját.

Sárba Katalin, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet kulturális osztályvezetője elmondta, hogy a kiállításnak ez a 25. állomása a Kárpát-medencében. A helyszínnel kapcsolatban kifejtette: a felvidéki régiók egy-egy központjában szeretnék bemutatni a tárlatot, így került elsőként Ipoly-mente központjába. A nyitókiállítás 2015-ben a budapesti Várkert Bazárban volt, azóta Kárpát-medencei körútján bejárta Erdélyt, Délvidéket és Kárpátalját.

„Három évvel ezelőtt Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke kért fel a vándorkiállítás létrehozására, melynek keretén belül a Kárpát-medencéből mintegy ötvenöt alkotót szólítottam meg” – mondta el Tóth Norbert, a Forrás Művészeti Intézet vezetője, a kiállítás kurátora. Kiemelte, hogy mind az ötvenöt alkotó műve megtekinthető Ipolyságon, a vándorkiállítás belső dinamikáját a korosztályok közti párbeszéd, a műfajok és a kifejező eszközök sokasága adja.

A tervek szerint az Ipoly partjáról Kassára, Komáromba, Dunaszerdahelyre és Pozsonyba kerül majd kiállításra a szakrális erővel bíró tárlat.

 

 

Hírek
2026. október 13.
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet történészének konferencia-előadása a Magyar Nemzeti Múzeumban

2026 júliusától látogatható a Magyar Nemzeti Múzeum „Amerikai Álom” című időszaki kiállítása, amely az Egyesült Államokba irányuló magyar kivándorlási hullámok történetét, az emigráns közösségek életét, mindennapjait és az új hazában való boldogulásuk körülményeit mutatja be.


2026. szeptember 15.
Nagyváradi diákok a Nemzetstratégiai Kutatóintézetben

A Nemzetstratégia Kutatóintézet 2026. szeptember 14-én, immár másodjára fogadta a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem hallgatóit. 


2026. július 10.
És most hogy élnek a magyarok?

Hiánypótló magyarságkutatási publikáció jelent meg a Nemzetstratégiai Kutatóintézet gondozásában


összes hír >>
Impresszum Adatvédelmi tájékoztató
Kapcsolat Bemutatkozás
Oldaltérkép Szakmai tevékenység
Hírek Fotógaléria
Közérdekű adatok
Közadatkereső.hu