Kalló László leginkább akvarell technikával dolgozik. Művein az egész életében vágyott harmóniát ábrázolja, sajátos lelki szűrőn keresztül jeleníti meg az erdélyi tájat, különösen foglalkoztatja az egyre pusztuló székely falu múlandóságának megörökítése. Alkotásain láthatóak a százéves, omladozó épületek, az időjárás viszontagságaival már dacolni nem tudó, elcsigázott tetőgerincek, kidőlt-bedőlt kerítések romantikus világa.
Dr. Péti Márton beszédében emlékeztetett, hogy július 31-e Loyolai Szent Ignác liturgikus emléknapja a Katolikus Egyház gyakorlatában, aki szerint Isten keze által minden ember szentté válhat. Az NSKI elnökhelyettese szerint, ehhez hasonlóan válik élővé, jelentéssel telivé egy műalkotás is a képzőművész keze által. A kiállított festményekről elmondta, egytől-egyig a székely művész szívének titkát őrzik, amelyet Kalló László most a közönség elé tárt.
Józsa Judit kiemelte, hogy Kalló László a székelyudvarhelyi művészeti élet kimagasló alakja, valamint élő példája a határokon átívelő magyar kultúra összetartó erejének. Kortárs művészeti válaszát az erdélyi kisebbségi lét határozza meg, az Isten teremtette világ, a természet jelenti számára a szépséget, a tisztaságot és a lelki feltöltődést, alkotóművészetében alázattal szolgálja a szülőföldjét, a székelységet, az Istent, a nemzetet és a hazát – szögezte le a művészettörténész.
A megnyitó beszédeket követően, Kalló László megköszönte a Nemzetstratégiai Kutatóintézetnek és a tárlat létrehozásában közreműködőknek a kiállítás megszervezését. „Az, hogy a nevemet ilyen nagybetűkkel látom Budapesten kiírva, egy kegy, óriási megtiszteltetés, arra emlékeztet, hogy mi, akik a végeken élünk, nem mentünk feledésbe, gondolnak ránk és pártolnak” – mondta.
