akadálymentes
keresés
HUN ENG
Nyitóoldal
Nyitóoldal Bemutatkozás Szakmai tevékenység Kárpát-haza statisztikák Hírek Fotó- és videógaléria A Kárpát-haza Őrei Rajz- és esszépályázat
Nyitóoldal > Hírarchívum > Kárpátalja.ma: Katolikus családok találkozója Beregszászban

Kárpátalja.ma: Katolikus családok találkozója Beregszászban

A rendezvénynek a beregszászi római katolikus plébánia és udvara adott otthont. Az eseményre Bótrágyról, Orosziból, Benéből, Ungvárról, Sislócról, Gálocsról, Viskről, Ardóból, Nagybégányból, Tiszaújlakról, Kígyósról, Munkácsról és más településekről is érkeztek hívek papjaik kíséretében.

A rendezvényt Molnár János beregszászi esperes-plébános nyitotta meg, aki köszöntötte a templomban összegyűlt családokat. Az egybegyűltek a Trinitas Band keresztény együttes előadásában hallhattak zenés áhítatot, és maguk is bekapcsolódhattak az énekbe, dicsérve „Azt, aki a családot, mint intézményt megálmodta, megteremtette és máig kegyelmével és áldásával halmozza el.”

Uzsalyné dr. Pécsi Rita neveléskutató, a délelőtt folyamán a felnőttek számára tartott előadást. Ez alkalommal a bizalom témakörét járták körül. A gyerekek szórakoztatásáról a beregszászi Bagolyvár Bábcsoport gondoskodott, akik Szent Lászlóról szóló meséjüket mutatták be. A kamaszok érdekes játékokban, beszélgetésekben, ügyességi vetélkedőkben vehettek részt. A délelőtt folyamán a résztvevők még Sás Károly író, zeneszerző előadását hallgathatták meg, aki a legkisebbeket is könnyen bevonta műsorába.

A délutáni programsorozat a nagyberegi kerékpáros akrobaták bemutatójával kezdődött. Ezt követően a jelenlévők megtekinthették a beregszászi Rezeda Néptánccsoport kis- és nagycsoportjának produkcióját. Török Mátyás és Taracközi Lídia egy sárközi páros táncot adott elő. Az Emília Vonósnégyes pedig klasszikus és modern darabokkal bűvölte el a közönséget. 

A délután sztárvendége Farkas Tünde, a flamenco táncos-énekese volt, aki két zenésztársával, Nyíri Lászlóval és Demeter Lászlóval érkezett Beregszászba. Előadásuk három részből állt: elsőként moldvai és gyimesi népdalokat énekeltek, aztán a pünkösd előtti időszakra illő szakrális népi dalokat adtak elő, végezetül a Szent László-év kapcsán szent királyunkról énekeltek.

Népes gyereksereg gyűlt össze a színpad előtt, amikor elkezdődött a márciusban meghirdetett Szent László rajpályázat eredményhirdetése és díjátadása. Nagy volt az öröm, hiszen nyolc gyermek különdíjban részesült, tizenegyen pedig első, második vagy harmadik helyezést értek el különböző kategóriákban.

Az érdeklődők az egész nap folyamán az előadások mellett, kézműves foglalkozásokon, toronytúrán, kegytárgyvásáron és pizzasütésen vehettek részt.

A családi nap csúcsa a délutáni szentmise volt, melynek főcelebránsa Nm. és Ft. Majnek Antal püspök volt. A szertartás ideje alatt a téglási kórus énekelt.

A résztvevők visszajelzéseiből az derült ki, hogy ez a rendezvény egy többszörös ünnep: a család, a találkozás, a bizalom és a jövőbe vetett remény ünnepe.

Kárpátalja.ma: Katolikus családok találkozója Beregszászban

Kárpátalja.ma: Katolikus családok találkozója Beregszászban

Bunda Fehér Rita

Hírek
2025. március 13.
Határon átnyúló tervezési együttműködés a négyhatár térségben – A Planning4U projektnyitó rendezvénye Nyíregyházán

Március 7-én, Nyíregyházán tartotta az Interreg VI-A NEXT Magyarország–Szlovákia–Románia–Ukrajna 2021–2027 Program társfinanszírozásával megvalósuló projektjének (HUSKROUA/23/RS/3.1/037) indító rendezvényét a Nemzetstratégiai Kutatóintézet. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Önkormányzat, a Tisza Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulás, a Szatmár Megyei Közösségi Fejlesztési Társulás és a Kárpátaljai Határmenti Önkormányzatok Társulásának partneri szerepvállalásával megvalósuló, A magyar-román-ukrán határtérség helyi közösségeinek együttműködése a közös fejlesztési tervezés, kapacitás- és partnerségépítés érdekében címet viselő projekt 2025. január 1-jén vette kezdetét.


2025. március 13.
Katasztrófavédelmi együttműködés a „négyhatár” régióban – A PRE_SAFE projektnyitó rendezvénye Nyíregyházán

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet 2025. március 7-én rendezte meg az Együttműködés a jobb felkészültség és a határokon átnyúló katasztrófa-megelőzés érdekében című projekt – sajtótájékoztatóval egybekötött – ünnepélyes nyitó rendezvényét Nyíregyházán, a Vármegyeházán. Az Interreg VI-A NEXT HUSKROUA Program keretében, az Európai Unió társfinanszírozásával – 2025. január 1. és 2026. december 31. között – megvalósuló projekt elsődleges célja, hogy megerősítse és professzionálisabbá tegye az önkéntes katasztrófavédelmi szervezetek közötti – határokon átívelő – együttműködést, s ezáltal hozzájáruljon a lakosság, a közösségi infrastruktúra, valamint az épített és természeti környezet védelméhez a térségben.


2025. február 26.
Kutatási jelentés Torockóról

„Torockó bányászati és épített örökségének hatása az itt élők identitására, a település fejlődésére és a turizmusra” címmel megjelent a Nemzetstratégiai Kutatóintézet kutatási jelentése, melynek szerzője Dr. Tőzsér Anett, intézetünk munkatársa.


összes hír >>
Impresszum Adatvédelmi tájékoztató
Nyitóoldal Kapcsolat
Bemutatkozás Oldaltérkép
Szakmai tevékenység Hírek
Fotógaléria Közérdekű adatok
Közadatkereső.hu