akadálymentes
keresés
HUN ENG
Nyitóoldal
Bemutatkozás Szakmai tevékenység Kárpát-haza statisztikák Hírek Fotó- és videógaléria A Kárpát-haza Őrei Rajz- és esszépályázat
Nyitóoldal > Hírarchívum > Kassára érkezett a Boldogasszony kiállítás

Kassára érkezett a Boldogasszony kiállítás

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet Boldogasszony kiállítása az első tárlat a Rovás művészeti csoport új székházában.

A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának jóvoltából a szervezethez került, a Magyar Jelenlét Házának elnevezett székház hivatalos megnyitójára már a Boldogasszony kiállítás keretei között bemutatott 55 kortárs magyar képzőművész Mária-alkotása között kerül sor.

Kovács Ágnes, a Rovás Akadémia igazgatója a kiállítás megnyitó rendezvényén elmondta, hogy a tárlat több oldalról világítja meg a Boldogasszony, azaz Szűz Mária és a magyarság kapcsolatát, ugyanakkor a Mária-kultusszal a magyar összetartozást is jelképezi az anyaországban, a külhonban, a szórványban és a diaszpórában élők között. „A tárlat mindezeken túl a jubileumi Mária-évben arra is ráirányítja a figyelmet, hogy a magyarság ismét a kereszténység védőbástyájává válhat” – jelentette ki.

Szász Jenő beszédében rámutatott, hogy Kassa egykor az Erdélyi Fejedelemséghez tartozott, illetve Bethlen Gábor erdélyi fejedelem itt tartotta ünnepi esküvőjét Brandenburgi Katalinnal. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke szerint előbbi nemzetünk Kárpát-medencei egységére emlékeztet, míg az utóbbi Istennel való egységre. A Szűzanya személye pedig kapcsolat a nemzet, illetve Isten között – mutatott rá.

A megnyitón felszólalt Tóth Norbert, a kiállítás kurátora, aki kihangsúlyozta, hogy olyan kort élünk, melyben kiemelten nagy jelentőséget kell tulajdonítani a Mária-kultusznak. A Boldogasszony kiállítás egy teljes és kerek világba nyújt betekintést, melyben jelen van a magyarság Istenasszonya – mondta a kurátor. 

Az MTVA tudósítása a következő linken érhető el:

https://www.mediaklikk.hu/video/kulturalis-hirado-2017-10-13-i-adas/

Hírek
2026. október 13.
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet történészének konferencia-előadása a Magyar Nemzeti Múzeumban

2026 júliusától látogatható a Magyar Nemzeti Múzeum „Amerikai Álom” című időszaki kiállítása, amely az Egyesült Államokba irányuló magyar kivándorlási hullámok történetét, az emigráns közösségek életét, mindennapjait és az új hazában való boldogulásuk körülményeit mutatja be.


2026. szeptember 15.
Nagyváradi diákok a Nemzetstratégiai Kutatóintézetben

A Nemzetstratégia Kutatóintézet 2026. szeptember 14-én, immár másodjára fogadta a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem hallgatóit. 


2026. július 10.
És most hogy élnek a magyarok?

Hiánypótló magyarságkutatási publikáció jelent meg a Nemzetstratégiai Kutatóintézet gondozásában


összes hír >>
Impresszum Adatvédelmi tájékoztató
Kapcsolat Bemutatkozás
Oldaltérkép Szakmai tevékenység
Hírek Fotógaléria
Közérdekű adatok
Közadatkereső.hu