Vissza

Nemzetstratégiai Kutatóintézet

Nyitóoldal > Hírarchívum > Kiállítás Nagy János szobrászművész alkotásaiból

Kiállítás Nagy János szobrászművész alkotásaiból

Az ősi magyar motívumkincshez nyúl vissza Nagy János felvidéki szobrász, akinek munkáiból kedden nyílt kiállítás a budapesti Kárpát-haza Galériában. 

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet által alapított kiállítóhely 2013 októberében nyitotta meg kapuit azzal a céllal, hogy betekintést nyújtson a kárpát-medencei magyar kultúra értékeibe, második tárlatát pedig a magyar kultúra napjának előestéjére időzítette - mondta el Szász Jenő, az intézet elnöke.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy a magyarság megosztottsága szinte már közhely, Nagy János életműve azonban "egy kisebbség nagyságának", a magyar kultúra oszthatatlanságának tanúságtétele.

Az államtitkár azt mondta, a rendszerváltás Magyarországon nem sikerült, több akkori kompromisszumról kiderült, hogy megalkuvás volt, számos elhallgatás tovább élt. Nagy János életműve jól példázza azt, hogyan tehet ez ellen az amnézia ellen a művészet - jelentette ki.

A tárlatot megnyitó Szemadám György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Képzőművészeti Tagozatának vezetője kiemelte: az MMA-tag Nagy János szobrainak, plakettjeinek formavilága nemcsak közvetlen elődeinek, hanem egészen a nomád ősöknek a motívumkincséig nyúl vissza.

A Nagy János munkásságát bemutató kiállítás február 17-éig tekinthető meg a Nemzetstratégiai Kutatóintézet Bajcsy-Zsilinszky út 52. szám alatti épületében.

Tovább a Kárpát-haza Galériába »

BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ
Impresszum, Adatvédelmi tájékoztató, Nyitóoldal, Kapcsolat, Bemutatkozás, Oldaltérkép, Szakmai tevékenység, Hírek, Fotógaléria, Közérdekű adatok

Minden jog fenntartva. Nemzetstratégiai Kutatóintézet © 2025